ildi en catalunya...

Adéu, Catalunya!

2011-03-03T08:40:00.000-08:00

My parent's visit: the happiest end what's possible :)

2010-09-08T14:00:00.000-07:00

The end

2010-09-07T00:03:00.000-07:00

Mert az elkezdett torteneteket illik befejezni. Akkor is, ha ekezet nelkul, mert most epp nincs magyar billentyuzetem. :)

Eltelt a nyar anelkul, hogy kulonosebben beszamoltam volna az esemenyekrol. Mar pedig voltak, csak kevesbe szinesebbek, kevesbe kellemesek mint azelott. Az onkentes projektem utan hirtelen valtaskent jott ujra egy nagy multi csapataba bekerulni, raadasul egy olyan temaval foglalkozni, ami eloszor teljesen idegen volt. Barmennyire is abszurd, junius elejetol szilikon csoveket arultam egy gyarto cegnel, es bar az elejen nagyon ridegnek tunt az egesz, sikerult nagyon jo kapcsotlokat felepitenem az ugyfelekkel es reszben a munkatarsakkal is. Rengeteget tanultam, igen a csovekrol is, de ujra es ujra, magamrol... hogy tudok meg gyorsan tanulni, hogy igen is eros az a kepessegem, hogy konnyen beilleszkedek egy tarsasagba, akkor is ha rideg kereskedokrol van szo, akikkel a munkan kivul nem lehet mirol beszelgetni, hogy kepes voltam harom honap alatt elerni, hogy a kliensek a vilag minden reszerol szebbnek-szebb valaszleveleket irtak a bucsulevelemre, hogy jo paran meg fel is hivtak, hogy megkoszonjek a munkamat... nem beszelve arrol, hogy rengeteget embertol kaptam biztato szavakat es lelkesitest, hogy legyen erom belevagni es vegigcsinalni a ram varo egyetemi evet.

Talan paran meg nem tudjak, hogy egyelore itt hagyom Kataloniat, igy ez a tortenet vegeter. Hogy lesz-e folytatasa, vagyis hogy aza bizonyos foltatas itt lesz-e, az idovel kiderul. A fonokom szerint a ceghez visszavarnak, kerdes, hogy en visszvagyom-e ide :)

Tortent ugyanis, hogy egy hetfoi napon a munkabol hazaerve, epp osszeszedtem a tornacuccumat, hogy kicsit kikapcsolodjak az egesz napos idegeskedes utan a munkahelyen, de meg volt ugy 5 percem es gondoltam, hogy gyorsan rakukkantok az emailemre. Ekkor ott allt a targyban: CEU Acceptance, ami elsore meg nem is mondott sokat, aztan ahogy olvasom a sorokat, magam sem hiszek a szememnek: orommel tudatjak vele, hogy nekem adnak egy osztondijat, amelyet magyarnak nem szoktak adni, de ebben az evben kivetelt tesznek es szeptembertol varnak az egyetemen. A tortenet elejet nem ismered. Januarban jelentkeztem a Kozep-Europai Egyetem egy mester szakara (Public Policy), ami nagyon-nagy almom volt, ossze kellett allitani egy nem kicsi jelentkezesi csomagot, aztan marciusban hazautaztam angolbol vizsgazni es vartam... vegul majusban jott a hir, hogy felvettek, de nem tudnak adni tamogatast. Ezen az egyetemen a mesterszakakok ara 11000 EUR, amire meg rajon jopar dolog, szoval egy atlag magyarnak, akinek nem milliomosok a szulei eleve eselye sincsen. Hatalmas csalodas volt ez nekem, de szep lassan feldolgoztam a hirt es elkonyveltem magamban, hogy ez egy ujabb pofon az elettol. De semmi gond, menni kell tovabb, uj lehetosegek utan nezni... ekkor kezdtem el nagyon intenziven munkat keresni, es tudtam, hogy a nyelvek miatt vegul egy multinal fogok kikotni. Igy is lett...

Egeszen par hettel ezelottig. Amikor le kellett mondanom valamirol, amit szerettem volna, par nap bankodas es onsajnalat utan mindig tovabb leptem es elfogadtam, amit a sors akart. Mar nem is nagyon gondoltam az eredeti tervekre, tudtam, hogy idovel ugyis el fogom erni, amit szeretnek, csak ennek nem most es nem Budapesten volt az ideje. Eppen ezert amikor kaptam a hirt, par napig nagyon bizonytalan voltam, nem tudtam, hogy ez most jo-e nekem, hiszen az egyetem gondolatatol is tavol kerultem. Aztan el kezdtem szepen sorjaban kikerni a barataim velemenyet, ez rengeteget segitett a dontesben. Ugy tunik tehat, hogy hetfotol Budapesten leszek ujra es beteljesulhet az almom, hogy egy valoban szinvonalas egyetemen szerezhetek ertekes tudast. Hogy ezt sikerul-e kesobb kamatoztatni, idovel kiderul, de legalabb megkaptam az eselyt, hogy kozelebb keruljek egy vagyottabb foglalkozashoz. Egyelore tele vagyok ketsegekkel, hogy egyaltalan menni fog-e ez nekem, mert biztosan nalam sokkal felkeszuletebb diaktarsakkal fogok tanulni, es eleg nagy hatranyokkal indulok. De ez az amit akartam, es ha igazan erdekel a tema, vegig kell csinalnom, megpedig nem fellabon egyensulyozva.

Nemreg egy ismerosom az kerdezte tolem, hogy megis mi vezerel az utkeresesben, miert alakitok dolgokat ugy, ahogy. Szerintem ez minden korunk beli nagy kuzdelme. A folyamatos nyomas, hogy megfeleljuk a tarsadalmi elvarasoknak, a csaladunk belenk tamasztott bizadalmanak, es legfokepp sajat magunknak feszultseget okoz bennunk. Az almaink megvalositasa mellett igyekszunk is elernunk valamit az eletben, jo munkahelyet szeretnenek, amit szeretunk is csinalni, kozben kellene, hogy legyen egy szep hazunk, kenyelmes autonk, szereto tarsunk, de azert nagy kalandokban is legyen mar reszunk, utazzunk is, hiszen ma az a fiatal, aki nem lat semmit a vilagbol, es nem beszel harom idegen nyelvet folyekonyan mar nem is er annyit a munkaeropiacon, es folytathatnam a sort mi mindent kell szem elott tartanunk. Vegul valasztanunk kell, mert rajovunk, hogy mindent egyszerre nem lehet, barmennyire is szeretnenk, egy eletunk van es ez tul keves minderre. Ez nem feltetlenul rossz, hiszen igy egy vagy csak egy par dologra koncentralhatunk es abban teljeseudhetunk ki, nem elaprozva a dolgokba vetett energiakat. Nekem voltak idoszakok az eletemben, amikor csak a tanulasra koncentraltam, volt, amikor csak a munkara, es volt amikor csak a szerelemre. A egyik legkedvesebb baratom ezt ugy fogalmazta meg, hogy “az utkeresesnek ez is a lenyege, hogy kiprobaljuk magunkat mindenfele dologban, amig lehet, aztan valasztunk, mikozben egyszerre le is mondunk dolgokrol. Olyan dontest kell hoznunk, barmi legyen is a dontes eredmenye, melyet nem kell szégyelljél majd az unokaid elott. Es azokat a donteseket nem fogod szegyelni, legyen az jo vagy rossz dontes, melyrol vilagosan meg tudod majd mondani, hogy egykor, azaz ma, milyen ervek alapjan hoztad”.

The end and a new beginning...

Vége a katalán bikaviadaloknak!

2010-07-31T00:26:00.000-07:00

Végre végérvényesen is betiltották a bikaviadalokat Katalóniában, ami az ország szárazföldi részének első régiója, ahol a régóta vitatott, ősi hagyományt 2012 január elsejei hatállyal eltörölték. A Kanári-szigeteken már 1991 óta nem engedélyezik bikaviadalok rendezését. Éljenzés fogadta a 135 tagú barcelonai törvényhozásban, amikor a házelnök bejelentette a szerdai szavazás eredményét: a törvényt elfogadták, mert 68 képviselő a tilalom mellett voksolt, 55 ellenezte és kilencen tartózkodtak.

KAtalóniában eddig is kevés bikaviadalt tartottak. Rendszeresen csak Barcelona egyetlen arénájában, a La Monumentalban rendeztek "corridákat". Más városokban, Geronában, Figuerasban vagy Lloret de Marban évekkel ezelőtt lebontották az arénákat, mert a szórakozásnak ez a fajtája nem vonzott elég nézőt. A tilalom ennek ellenére erős jelzés az ország többi részének is. A látványosság katalán hívei, akik az állatok jogainál előbbre valónak tartják a kulturális hagyomány ezen "oszlopának" megőrzését, vereségük után most a madridi alkotmánybírósághoz akarnak fordulni.

A katalán törvényhozás a Prou! (Elég!) környezetvédelmi mozgalom indítványára tűzte napirendre a kérdést. A mozgalom tavaly év végén 180 ezer aláírást gyűjtött össze a bikaviadalok beszüntetését követelő népi kezdeményezésével, amelyhez később Brigitte Bardot francia színésznő, a dalai láma és Antoni Tapies katalán festő is csatlakozott. A hosszadalmas, szenvedélyektől sem mentes parlamenti vitában a Prou szóvivője, Anna Mulá a szavazás előtt felszólította a képviselőket, hogy küldjék "az irgalom és a haladás üzenetét az emberiségnek". A "barbár" bikaviadalok az állatoknak nem jelentenek mást, csak kínzást és fájdalmat - érvelt. (MTI)

Független Katalónia?

2010-07-11T13:13:00.000-07:00

A történet hosszú. A végkövetkeztetés egyszerű. Hogy azonosulni tudjunk a katalán függetlenedési törekvésekkel, amikor éppen eddigi jogaiktól próbálják ismét megfosztani őket, vissza kell menni az időben. Ugyanakkor meg kell azt is érteni, hogy a jelenben élő katalánok számára (legalábbis amit én hallok és tapasztalok a mindennapok során) egy a lényeg: ők már pedig nem spanyolok és nem hajlandóak tovább pénzt a madridi közös kasszába. Persze, hogy ez a vita is a pénz körül forog, mindenki szeretne jobban élni, szeretnének több kórházat, színvonalasabb oktatást, ingyenes autópályát, a katalán nyelv abszolút dominanciáját stb. Mindezzel csábít a függetlenedés, és mind ez megvalósulhatna, hiszen Katalónia még mindig Spanyolország leggazdagabb régiója: a katalán GDP a spanyol bruttó hazai termék 20%-át adja, míg az export 30%-a Katalóniában származik (K. mindössze 6,3%-a Spanyolország területének). És akkor most jöjjön egy összefoglalás Bede Márton, az index.hu munkatársának összefoglalásában, akivel sok mindenben egyetértek, mellesleg igen csípős iróniával ír a spanyol-katalán kompozícióról.

"Nem vagyunk spanyolok". Sőt: "Nem adunk pénzt a spanyoloknak". Ezzel az önmeghatározással nincs is nagy baj: a spanyolok tényleg hülyék. Már nem úgy mint "őrült spanyolok", hanem mint szimpla hülyék. Minden egyes közhely, ami a spanyolokról elterjedt, tehát hogy lusta, megbízhatatlan, földhözragadt, buta népség, a legteljesebb mértékben igaz. És ezek még a szerethetőbbek. Mindig jól szórakozom, amikor ibériailag alulképzett ismerőseim Torrente nyomozó kalandjait nézve azt hiszik, hogy ez az idegengyűlölő, a végletekig nacionalista, franco-fanatikus korlátolt bunkó, aki meg van győződve arról, hogy ő a világ közepe, valamiféle elnagyolt karikatúrája lenne a spanyol nemzeti karakternek. Ó dehogy. És akkor milyen lehet az a nagyjából hétmillió katalán, aki hagyja, hogy ez a nemzet, amely Cortés és Pizarro óta csak egyre lejjebb és lejjebb csúszik uralkodjon felettük ötszáz éve?

Katalónia születése a Nagy Károly halála utáni összeurópai osztozkodás idejére saccolható, amikor a Pireneusok mindkét oldalán az összes helyi hétszilvafás nemes megpróbált a többi fölé kerekedni. A győztes végül a csodálatos nevű Szőrös Wilfred lett, aki féltucat grófi címe közé a IX. században a Barcelonai és Gironai grófságot is megszerezte. A következő néhány száz év román templomok alapításával és a parasztság állati sorban tartásával telt egészen 1137-ig, amikor a kurrens barcelonai gróf, IV. Ramon Berenguer elvette Petronilla aragóniai királylányt, ezzel megalapítva az Aragón-Katalán királyságot és egyben a katalán nemzet aranykorát. Hódítás hódítást követett, a XV. század közepére a birodalom elérte azt a méretét, amely máig is alapja a pszichopata nacionalisták Països Catalans-térképeinek. Sőt, tulajdonképpen a mai katalán nacionalisták ugyanolyan visszafogottak, mint magyar kollégáik, akik azért Szent Gallent nem csapnák hozzá Nagy-Magyarországhoz: az egykor katalán uralom alatt álló Dél-Olaszországról és Szicíliáról nagyvonalúan lemondanak, és még Szardíniáról is, pedig ott Alghero városában a lakosság egy része még mindig egy katalán nyelvjárást beszél.

Amikor 1479-ben Aragóniai Ferdinánd elvette Kasztíliai Izabellát, végre megszületett Spanyolország, Katalónia pedig egyszerűen meghalt. Néhány csúnyán megtorolt felkelést leszámítva, amikor pár órára sikerült ismét függetlennek lenni, egészen a XX. századig a katalán népnek a távolból parancsolgattak. Az 1930-as években a már évtizedek óta érlelődő modern katalán nacionalizmus, a Katalóniában elképesztően erős szélsőbaloldali mozgalmak a Marxista Egyesülés Munkáspártjától az Egyesült Katalán Szocialista Párton át egészen a klasszikus anarchistákig valamint a kedvező spanyol politikai közeg együttesen azt eredményezték, hogy felcsillanhatott a katalán önrendelkezés és függetlenség főnixmadara. 1936-ban azonban kitört a republikánus/balos/katalán nacionalista oldal számára hogy úgy fogalmazzunk nem egészen sikeres spanyol polgárháború, és a remény mehetett a levesbe.

Az utókor valamiért kedvesebben bánik Francisco Francóval, mint a keleti blokk vele nagyjából egy időben garázdálkodó diktátoraival, és egyfajta light-Mussoliniként tekint reá, az operettország operettzsarnokára. Franco azonban egy cseppet sem volt jobb, mint Kádár: betiltott, eltiport, jogot fosztott, romba döntött, és még idegen csapatokat is behívott saját népe legyilkolására (lásd Picasso, Pablo: Guernica). A katalánok az előző évszázadok sérelmein mára túltették magukat, de Francoért nem bocsájtottak meg, és nem is fognak még jó hosszú ideg. Ahogy a magyar nacionalista közbeszédben a mocskoszsidó, úgy a katalánban a francóista az ellenség állandó eposzi jelzője, legyen szó a madridi kormányról, a madridi sajtóról és elsősorban a rohadt büdös francóista Real Madridról. Ez így persze vicces paranoiának tűnik, de Spanyolországban tényleg a mai napig létezik egy retronacionál-militarista réteg (mondom, hogy Torrente), amelyik nem csak visszasírja a Franco-rendszer éveit, hanem tenni is hajlandó lenne a cél érdekében. 2006 januárjában a spanyol honvédelmi miniszter kénytelen volt házi őrizet alá helyezni José Mena Aguadót, a szárazföldi erők parancsnokát, mivel a tábornok úr a hadsereg bevetését helyezte kilátásba arra az esetre, ha Barcelonában tovább pattognának "veszélyeztetve a spanyol nép és egyben az ország területi integritását".

Franco alatt a katalán népnek nem voltak kollektív jogai, a nyelv gyakorlatilag be volt tiltva, a Real Madrid pedig hathatós központi támogatással majdnem mindig megnyerte a bajnokságot. Amikor 1975-ben végre meghalt, a spanyol demokratikus átmenet alappillére (szemben bizonyos kelet-európai országokkal, amelyek még erre sem voltak képesek) az új, három év múlva elfogadott alkotmány lett, amelybe a katalánoknak végre sikerült az önrendelkezést beletuszkolniuk. Az alkotmány kiemelten kezelte a három történelmi kisebbség (a másik kettő a robbantgatós baszk és a tengeriherkentyűs galíciai, a galego) által lakott autonóm tartományokat, és egy rakás előjogot biztosított ezeknek. Így lett Katalóniának saját kormánya a központi, spanyol mellett, így lett saját rendőrsége is a büdös francóista madridi erőszakszervezetek ellensúlyozására, és így lett hivatalos nyelv a régióban a spanyol mellett a katalán is.

Az alkotmány által kijelölt mérföldkövek a katalán autonómia útitervén nagyjából húsz évig feleltek meg a katalán politikusoknak, az ezredforduló környékén viszont már a közülük mérsékeltebben nacionalisták is erős viszketést kezdtek érezni töktájékon, amely ezek lehugyozására kezdte őket ingerelni. A balhét természetesen a pénz robbantotta ki. Spanyolország többi részén a smucig szinonimája nem a skót, hanem a katalán, és tényleg: szeretik a pénzt, és hiába van nekik bőven, utálnak belőle másnak adni. Különösen pedig a mocskos francóista madridi kormánynak, amelyik aztán az ország elmaradott, lusta cigányok által lakott régióira fordítaná a dolgos barcelonai keményen megkeresett adótallérjait. Katalán politikus gyakorlatilag képtelen anélkül közszerepelni, hogy ne hívja fel olyan igazságtalanságokra szavazói és a szélesebb pánspanyol, a velejéig francóista közvélemény figyelmét, mint például az a felháborító tény, hogy a madridi tolvajok a katalán szülők pénzéből osztogatnak ingyen számítógépeket Extremadura (az ország leglepukkantabb régiója) kölykeinek. Vagy hogy katalán autópályák helyett inkább az andalúziai úthálózatot fejlesztik, esetleg egyenesen átutalják az államilag dédelgetett Real Madridnak. Barcelona környéke sokáig Spanyolország leggazdagabb régiója volt, a madridi agglomeráció természetesen csak azért tudta mára lenyomni, mert a francóista kormány évszázadok óta kizsákmányolja a dolgos katalánokat.

Mivel már eddig is volt egy rakat focis példa, álljunk meg egy pillanatra, és tanulmányozzuk egy kicsit az FC Barcelonát. A Barça nélkül a katalánokat nem lehet megérteni, és a Barça az, amiért egyáltalán megéri katalánnak lenni. Franco alatt a Camp Nou volt az egyetlen hely, ahol viszonylag szabadon lehetett lobogtatni a senyerát, a sárga-piros sávos katalán lobogót, és a francóista bírók ténykedésén sírva gyalázni a rendszert. A klub mottója, hogy "més que un club", azaz több, mint klub össze is foglalja lényeget: aki rendes katalán, annak nemzeti kötelessége minden szezon elején megvenni a bérletet a hazai meccsekre. A Camp Nou közönsége nem a magyar stadionokba kijáró paraszt, hanem a katalán társadalom teljes keresztmetszete, talán csak a nercbundás nagymamák és az állandó hasisfüst-felhőt eresztgető fiatalok vannak kicsit túlreprezentálva. A csapat minden rezdülésével két sportlap is foglalkozik naponta több tucat oldalon, aki már járt Veszprémben kézimeccs-idején, az szorozza be az ottani hangulatot a Barcelona költségvetésével.

A 2004-es spanyol országgyűlési választásokat végül megnyerő, bár nem katalán, ám Barcelona-drukker José Luis Rodriguez Zapatero az akkori kampányban annyira szerette volna megnyerni a hagyományosan saját, jobb- és baloldali nacionalista pártjaikra szavazó katalánok kegyeit, hogy egy gyenge pillanatában megígérte, ha hatalomra jut, támogatni fogja az alaptörvény, az estatut módosítását. Mivel Zapatero a választásokat mit ad isten megnyerte, a katalánok azonnal rávetették magukat a felkínált koncra.(...)

Az új estatut körüli vita egyik eleme, hogy Katalóniát nemzetként említi, korábban pedig mint nemzetség. Szó van a barcelonai reptérről, az El Pratról, amelynek központjában az áll, hogy a madridiak nem hajlandóak elismerni: minden nemzetnek joga van kezelni a saját repteréből befolyó anyagiakat.

Az estatut legesleglényege persze az a passzus, hogy a jövőben a katalánok által fizetett adóknak a francóisták legfeljebb az 50 százalékát lophassák el, a többivel a katalán politikusok gazdálkodhassanak. Az új estatut ellen végig tiltakozó Néppárt, a korábbi francóista miniszterelnök, Aznar Partido Popularja (PP) szerint ez nem más, mint az alapvető emberi és nemzeti szolidaritás teljes hiánya, amelyet ha a katalánok logikusan továbbvisznek, akkor a végén a gazdagabb barcelonai kerületek sem lesznek hajlandóak a Rambla-környéki lepukkantság felszámolására áldozni. A PP másik tényleg bombabiztos érve az estatut ellen, hogy az utca katalánja nagy ívben szarja le, hogy kinek fizeti be az adóját, és az egész csak a hatáskörüket szélesíteni vágyó, hatalommániás katalán politikusok vesszőparipája. Szerencsére a demagógia a PP-től sem áll távol, így azt is komolyan merik állítani, hogy a nemrég feltétel nélküli fegyverszünetet hirdető ETA csak azért tette le ideiglenesen a fegyvert, hogy a velük egy húron pendülő katalánok estatutja kisebb ellenállásba ütközzön Madridban.

A Magyarországon Katalóniáról és a katalánokról - elsősorban zászlóshajójuknak, Barcelonának köszönhetően - élő kép a szimpatikus, liberális, barátságos népé, amelyik aztán igazán tud élni, hatalmasakat eszik és hajnalig mulat. Az utóbbi speciel igaz, de aki ebből valamiféle szabadelvűségre és lazaságra következtet, az biztos azt is gondolja, hogy a droglegalizáló hollandoknál nincs jobb arc a világon. A helyzet azonban az, hogy akárcsak a coffeeshopokat megtűrő hollandok, a hajnali hatig a város közepén nyitva tartó szórakozóhelyeket és Európa messze legmagasabb zajszennyezési értékeit elviselő barcelonaiakat sem valamiféle magasztos eszme vezérli, hanem másodsorban a racionalitás, elsősorban a pénztárcájuk. Ha a fél világ ide jár enni és bulizni, hadd tegye, és inkább mi húzzunk belőle pénzt, mint a büdös francóisták."

Vall de Núria

2010-07-11T06:50:00.000-07:00

Valahol a francia határ előtt, a Pirineusok szívében, Girona tartomány egyik legészakibb részén létezik egy mesebeli hely, melyre az év 365 napjából mindössze 60 napot süt a nap, de akinek sikerül kifogni egy ilyen napot, azt a természet minden létező színe és illata fogadja. Nuria völgyébe látogatásunkkor az ég teljesen tiszta volt, egy felhő sem ült rajta, a 18-20 fok körüli hőmérséklet igazi megkönnyebbülés és felfrissülés volt a júliusi hőségben, a völgyet körülölelő több, mint 2000 m magas hegycsúcsok, a helyenként füves, hófoltos vagy éppen fenyves hegyoldalak nyugalmat és a természet iránti tisztelet ébresztve néztek le ránk. A völgyben jelenleg egy templom áll, amit a 20.század elején adtak át jelenlegi állapotában, majd röviddel ezután kibővítették egy szállodával. Korábban pásztorok menedékhelyeként szolgált (12.sz) és külön kápolnával rendelkezett, de egy 1428-as földrengés mindezt teljesen megsemmisítette. A felújítás több évszázadon át zajlott, végül a 18. században fejeződött be.

A szállodával kibővített épület 202-es szobája Katalónia történelmének útköve, ugyanis 1931-ben itt született meg a Katalán Autonómia Alapszabálya, melyet a Spanyol Köztársaság parlamentje egy évre rá elfogadott, széleskörű autonómiát biztosítva ezzel Katalónia számára. Ezután azonban minden újra elveszett, amikor Franco tábornok megnyerte az 1936-39-es polgárháborút, majd 1939 és 1975 között – a Franco rezsim idején – Katalónia politikai és kulturális elnyomás alatt állt. A templom szentjét, Núria szobját (aki a montserrati szűzhöz hasonlóan fekete bőrű) rögtön a háború kezdetekor kimenekítették az országból, először Franciaországba vitték, majd Svájcban kötött ki, megmentve ezzel a polgárháború rablóitól, pusztítóitól. Végül az 1970-es években került vissza újra eredeti helyére.

A templom-és szállodaegyüttes előtt egy türkizkék tó terül el, melyen csónakázni lehet, bár a tó terjedelme azért nem akkora, hogy ne lehetne azt gyalog körbejárni és megcsodálni. A völgy télen egy síparadicsom lehet, annak teljes infrastruktúrájával, nyáron inkább a kirándulás, a lovaglás és a fűben terülés vonzza a turistákat. A levegő tisztasága a tüdő legmélyéig hatol, a hegyről leérkező, a tóban megpihenő, majd útját tovább folytató zuborgó víztömeg hangja nyugtató zene a füleknek. Szerencsés vagyok, mert ismét megismerhettem egy katalán kincset! És még mennyi minden hátra van!

The end and a new beginning

2010-06-26T03:04:00.000-07:00

Tegnap volt az önkéntes projektem utolsó napja. Hogy mit éreztem? Semmit. És ez engem lepett meg a legjobban. Sem szomorúságot, sem örömet, sem nosztalgiát, sem megkönnyebbülést. Vége van és kész. Még csak el sem búcsúztam senkitől. Sokan még csak nem is tudják, hogy nem megyek többet. Nem éppen erre számítottam. Azt gondoltam, hogy sírva fogom elbúcsúztatni a betegeket, akikkel együtt dolgoztam és hogy fájó szívvel hagyom itt Katalóniát az önkéntes program után. Azt gondoltam, hogy nehéz lesz 9 hónap szabadságot, nyaralást magam mögött hagyni. Mégsem az. A körülmények idő közben változtak. Eredeti terveim, mely szerint hazamegyek tanulni meghiúsultak a pénz és ösztöndíj lehetőségek hiánya miatt. Találtam egy multinál állást itt Terrassában és maradok. Ezzel kicsit úgy érzem, hogy nem is ért véget semmi. Sőt csak most kezdődik igazán. Szerettem amit csináltam, és egyáltalán nem garantált az, hogy szeretni fogom, amit csinálni fogok. Szerettem volna a szakmámban, non-profit szervezetnél állást találni, de ehhez még tanulnom kellett volna és a szakmai előrehaladásom úgy tűnik várat magára. De hát a választás nem mindig a miénk. Az EVS projektem sajnos egy kész anyagi csőd lett, nem fizettek ki sok száz eurót nekem (lakbér és zsebpénz) és lehet, hogy már nem is fogják. Össze kell szednem magam anyagilag és ehhez igenis a multi környezet a legalkalmasabb és a 10 órás munkarend egy gép előtt görnyedve. Tudom, hogy ez nem végleges állapot és hogy idővel megtalálom a hozzám illő munkát, de hogy az itt lesz-e Spanyolországban, vagy tovább kell mennem... idővel kiderül...

Folyt.köv.

Express trip to Portugal: Porto and Lisboa in 2 days

2010-06-26T00:13:00.000-07:00

Portóba pár hónapja vettem egy fapados jegyet. Akkor még nem tudtam, hogy dolgozni fogok és a pénteki indulás kissé rizikós, valamint azt sem, hogy végül változtatok az eredeti terveken és Lisszabon felé veszem az irányt, hogy meglátogassam Emit és a három hetes kis Brunot :)))

Mindössze két napom volt, hogy benyomást szerezzek Portugália két legnagyobb városáról. Visszagondolva olyan volt ez a villámlátogatás, mintha valaki körbe repített volna az országon, felpillantott volna mindenből egy kicsit, mindenből csak felszínesen, madárröptében. Portóba az óra hátratekerése után péntek reggel fél 9-re érkeztem és a déli busz indulásáig volt időm körbefutni a belvárost. A repülőtérről körülbelül egy óra alatt lehet bejutni a központba, és ha a buszos megoldást választjuk, kicsit megfigyelhetjük a külvárosi életet is. A főképp családi házas környéken a portugálok előszeretettel teszik ki zászlajukat a ház falaira, ablakaira, és a rengeteg itt élő brazil származású lakosság miatt sok a brazil lobogó is. Miközben városba tartva a reptéren beszerzett térképpel manővereztem, a mellettem ülő bácsi megkérdezte tőle, hogy segíthet-e útbaigazítani. Először angolul beszélt hozzám, aztán átváltottam spanyolra, ő pedig portugálul folytatta a kommunikációt. Nem is gondoltam volna, hogy a két nyelv ennyire hasonlít egymásra. Még ha mindent nem is értettem meg, de feltett szándékom volt, hogy ki akarom próbálni ez az érzést, hogy milyen két különböző nyelven beszélni, mégis megérteni egymást (a magyarral ezt ugye igen nehezen lehet kivitelezni és mindig irigykedve hallgattam, ahogy a lengyelek saját nyelvükön társalognak a szlovákokkal). Végül ez a hetvenéves kinézetű, de jó formában lévő, életvidám bácsika lett portói idegenvezetőm :))) Felajánlotta, hogy végigfut velem Portó fő nevezetességeit, én pedig örömmel elfogadtam. Először kissé tartottam a dologtól, szeretek ugyanis a magam útján járni, de végül még a térképre sem volt szükségem, élveztem a beszámolókat, az épületek történeteit, nyugodtan fotózhattam, nem kellett közben az utca neveket figyelni. Megmutatta a híres Sao Bento vasútállomást (melynek több, mint 30 ezer apró csempe díszíti a falait) és a történelmi városközpont legfontosabb épületeit (melyek az UNESCO világörökség részei is). Megnéztük a Katedrálist (román-gótikus székesegyház), a Szent-Ferenc templomot és elidőztünk egy, a Douro folyót átszelő hídon is, ahonnan a város mindkét részére gyönyörű kilátás nyílt. Végül elköszöntünk egymástól és még volt időm beszerezni egy vaníliás cukros croissant, mely annyira csábítgatott az egymást érő cukrászdák és kávézók ablakaiból. Portugália valóban az édesszájúak Mekkája!

Lisszabonba óránként közlekedik távolsági busz a városból, nagyjából 3,5-4 óra a menetideje. Az autópályán sajnos nem sokat látni az országból, persze a táj ott is gyönyörű, sok a szőlőültetvény és zöld, erdős részek jellemzik. Ez a pár óra gyorsan eltelt és nagyon fel voltam dobva csupán annak gondolatától, hogy pár óra múlva találkozom Emiékkel. Lisszabonban a buszállomás viszonylag messze van a belvárostól, érdemes metróra szállni. Az itt töltött délután alatt közel sem tapasztaltam a portói vendégszeretet. A metró jegy árus nő úgy szólt hozzám, mint egy állathoz, az állomáson nem volt kiírva sehol sem, hogy melyik oldalon, melyik irányba visz a metró és akiket megkérdeztem, nem beszéltek angolul és spanyolul sem értették, hogy mit akarok. Végül egy hasonló cipőben járó kínai világjáró fiúhoz csapódtam, aki hasonló bizonytalansággal állt ott. Szerencsét próbáltunk és felszálltunk egy irányba, mely aztán a belvárosba tartott. Az Parque Eduardohoz közel szálltam le, mely a központ leghosszabb parkja. Északi részén egy gigantikus méretű zászló áll, majd lefelé tartva a park egy nagy körforgalomba torkollik, amely több fontos sugárút találkozása is egyben (Marqués de Pombal).

Aztán a folyó felé folytatva az utat a Liberdade sugárúton tartottam lefelé, bízva abban, hogy ez majd elvisz a fő látványosságok felé. Rossz turista módjára ugyanis nem olvastam utána annak, hogy mi az, ami ebből a városból kihagyhatatlan, ha 3 órája van az embernek, csak azt tudtam, hogy a 28-as villamoson nekem még aznap utaznom kell. Ezen az úton gyakorlatilag a szállodákon kívül semmi érdekeset nem láttam és mivel eltelt egy óra a gyaloglással, már-már kezdtem kétségbe esni, hogy nem látok semmit Lisszabonból. Amikor azonban feltűnt a Nemzeti Színház és azon a környéken egy rendkívül meredek felfelé vezető utcacska egy ócska villamossal, kezdtem megnyugodni. Nagy sebességgel elindultam a villamos felé, közben majdnem elütött egy autó... basszus Portugáliában nagyon vigyázni kell, akkor is, ha zöldön megy át az ember, főleg a hozzám hasonló figyelmetlen, ám lelkes turistáknak!!! Felnyomtam magam a villamosra, ami nagyon eredeti volt, kicsi, egy terű, a két szélén egymás felé néző fapaddal. Itt aztán begyűrtem egy szendvicset és vártam az indulásra. Meglepetésemre a teljes menetidő 1 perc volt és csupán a domb tetejéig vitte az utasokat. Gyalogosan az élmény talán jobb, és így még az 1,45 euros jegyet árát is megspórolhatjuk. Itt aztán már fogalmam sem volt, hol vagyok, a térképet is eltettem, és nem érdekelt, csak mentem a megérzéseim után, élveztem a fotózást.
Nagyon szépek ezek a kicsempézett házak! Többek között az utcanévtáblákon, a magánházakon, a középületek falain, a metróállomásokon, vagyis lépten-nyomon feltűnnek, hogy Lisszabonban kívülről csempézik a házakat. Ezt úgy hívják, hogy azulejos, a hagyományos portugál csempefestészet, amelynek eredeti rendeltetése az üres terek kitöltése, dekorálása volt. Szívesen vetettem volna magam bele a szűk, olykor koszos, sötét utcák rengetegébe, de teljesen elveszni sem akartam, így maradtam a forgalmasabb részeken. Újabb óra nézelődés után, hogy betájoljam magam nagyjából a térképen, egy téren megkérdeztem egy másik turistát, hogy mégis hol vagyunk, és mire végül megtaláltam a pozíciómat, feltűnt ő, a 28-as villamos és jött az újabb rohanás a megálló felé, mert nekem azon nyomban fel kellett rá szállnom. És igen, olyan, amilyennek leírták: meredek lejtőkön és dombokon fut le és felfelé, szűk kis utcákon, hogy kinyúlva már-már megérinthetjük a házak falait, zötyög, pattog, igazi hullámvasút! A teljesen vonalat nem volt szerencsém kipróbálni, mert az egyik állomáson kitette az utasokat műszaki hibára hivatkozva, de nekem ez jól is jött, ugyanis a villamos vezető lány útbaigazítása alapján egész közel tett le ahhoz a ponthoz, ahol Brunoval, Emi portugál barátjával találkoztam. Egyre közeledett küldetésem célja, hogy barátnőmnek meglepetést szerezzek a látogatásommal. A 28-as ezen állomása a Basilica de Estrela volt, de a kívülről valóban gyönyörű épületnél jobban érdekelt a vele szemben lévő botanikus kert, így a fennmaradó időt itt töltöttem, egy tündérmesébe illő sok száz éves fa árnyékában megpihenve.

Ezután elindultam a Brunoval megbeszélt találkozópontra, mely a híres Április 25-e hídhoz nagyon közel volt, így megcsodálhattam őt. A két kilométer hosszú csodás híd a San Fancisco-i Golden Gate mintájára épült, nevét az 1974-es Szegfűforradalomról kapta. Gyakorlatilag a híd alatt van egy kissé elhagyatott gyár terület, ahova több cég is kitelepült. Itt dolgozik Bruno, aki egy reklámfilmeket készítő cégnél vágó. Mivel aznap nem tudta befejezni a munkát 8 előtt, még ráhúztunk 2 órát és addig vártam rá, amíg aztán végre beültünk a kocsiba, hogy Almaba felé vegyük az irányt, ahol jelenleg laknak. Ez a híd másik oldalán van, egy lakóparkos város, ahova láthatóan tényleg csak aludni járnak az emberek, központi része sincs igazán. Este 10 után értünk haza, és mondanom sem kell, hogy mennyire örültünk Emivel a találkoznak. Mindketten nagyon fáradtak voltunk (Emi a 24 órás babázástól és a rendszertelen alvástól, én pedig az egész napos mászkálástól és a reggel 4 órás keléstől). Sajnos nem voltam éhes, pedig vacsizhattam volna jó kis magyar kosztot :))) Itt volt ugyanis az anyukája is, aki a babázással segített Eminek. A kis Bruno Attila nagyon szép baba és ott létem alatt nagyon nyugodt volt, végig aludt, mint egy angyalka. Későig beszélgettünk, aztán másnap együtt reggeliztünk, Brunika etetés után felavatta a kanapét egy kis böfivel, és már mennem is kellett vissza... gyakorlatilag szegény Eminek még ideje sem volt elfogni, hogy ott voltam, de biztos vagyok benne, hogy még visszatérek xD!

Rövid látogatásom minden bizonnyal nem elégítette ki kíváncsiságomat Portó iránt sem. Másnap újabb 4 óra buszozás után a fennmaradó másfél órában mintegy megveszett vad futottam végig a fel nem térképezett részeket, folyamatosan kattintgatva a kamerával. Egyszerűen mindent olyan gyönyörűnek láttam, olyan művészinek, az ablakban lógó szennyestől a giccsesen feldíszített sikátorokon át, a folyóparton sütkérező sirályokat, mindent! Nagyon szerencsésnek és boldognak éreztem magam ebben a világban, feltöltve pozitivizmussal és szeretettel ez iránt a világ iránt. A lenti képek ekkor készületek.

Dali, Figueres, Cadaques

2010-06-25T21:48:00.000-07:00

A figueresi Dali múzeum kihagyhatatlan élmény a Katalóniába látogatóknak. Barcelonától 2 óra alatt jutottunk el kocsival, de ha valaki turistaként kicsit több időt tud itt tölteni, megéri rászánni egy napot a dél-francia határtól pár kilométerre fekvő városkákra. Ha pedig Gironában töltünk pár napot, fél óra alatt még vonattal is könnyen megközelíthető. Figueres Dali szülővárosa és hosszú, tartalmas életének végső állomása is egyben. Az itt található múzeum egyben a művész sírhelye is.

Az érdeklődőknek összeszedtem néhány infót Dali életéről nagyon röviden (lsd. lent) Ajánlom mindenkinek, hogy ezen kívül is olvasson utána, megéri! A bulvárlapok mai eseményeit simán lepipálja az ő élete! Egyébként itt nem csak egyedi és rendkívül gazdag szürrealista művészetéről ismerik a helyiek, hanem feleségéhez fűződő őrült szerelméről és szerelmeiről, valamint rendszeres droghasználatáról is. Állítólag azok és az ital nélkül nem születhettek volna meg ezek a látomásokat idéző alkotások, bár azért erről megoszlanak vélemények. Egy még életében elismert művészre mégsem lehet csak úgy ráakasztani a drogfüggő címkét. Ő maga így vélekedett erről: "Nincs szükségem drogokra, én vagyok a drog." Végül is minden nézőpont kérdése...

Az 1904-ben Figuerasban született Dalí már gyerekként saját világot alkotott magának. Műveltségét jogász apja könyvtárának darabjaival alapozta meg, de anyja mély vallásossága és a nem hívő apja közötti ingadozás is formálta őt. Már kisgyerekként franciául tanult, az impresszionista művészettel való találkozása után pedig 12 évesen beiratkozott szülővárosa művészeti akadémiájára. Első kiállítását 1919-ben a városi színházban tekinthették meg az érdeklődök, ekkoriban már az írással is próbálkozott.

1920-tól Madridban tanulta a művészetet, a Szépművészeti Akadémia hallgatójaként botrányairól is híressé vált, le is tartóztatták. Ezekben az években kötött szoros barátságot a filmes Luis Bunuellel és a költő Federico García Lorcával. 1925-ben első önálló kiállítását ünnepelhette, egy évre rá Párizsban már Picasso társaságát kereste. A szürrealistákkal, valamint Paul Eluard feleségével való találkozása megváltoztatta az életét, képei óriási sikereket hoztak számára, az orosz származású Gala személyében pedig rátalált élete szerelmére.

A harmincas évekre kialakult saját „hiperrealista”, „paranoid-kritikai” stílusa, képeinek álomvilágában a hétköznapi tárgyak deformálódnak és bizarr, irracionális átváltozásokon mennek keresztül. Képeinek olykor több nézetet is adott, mást látni rajtuk messziről és mást a részletek vizsgálatakor. Az évtized második felében a politikába is beleártotta magát, Franco híveként elvesztette García Lorca és Bunuel barátságát, akivel korábban két szürrealista filmen is együtt dolgozott.

1940-ben elhagyta Spanyolországot, hosszú évekig az Egyesült Államokban élt. Az ekkor már világhírű művész díszleteket, jelmezeket tervezett a Metropolitan Opera számára, s még az ékszertervezésben is kipróbálta magát.

Sikerei hazájába való visszatérése után sem maradtak el, Figuerasban munkásságának emléket állító múzeum nyílt. Felesége 1982-ben bekövetkezett halála megtörte, Gala távozása után visszavonultan élt, ekkor készültek utolsó képei. 1989-ben szülővárosában hunyt el, ott is helyezték végső nyugalomra.

Leghíresebb festményei között Az emlékezet állandóságát, A lángoló zsiráfot, a Látomást... (tigrisekkel és póklábú elefánttal) és A polgárháború előérzetét emlegetik. Irodalmi munkássága is jelentős, illusztrációkat, sorozatokat készített Dante Isteni színjátékához, a Carmenhez, Rabelais Gargantua és Pantagrueljéhez, Voltaire Candide-jához, Cervantes Don Quijotéjához. A mesterség minden fortélyának birtokában volt, a klasszikusokkal is felvehette a versenyt, de senki sem engedte ennyire szabadon fantáziáját. „Én abban különbözöm a többi bolondtól, hogy nem vagyok bolond” – állította magáról. (forrás: www.ujszo.com, MTI)

Figueres után Cadaqués felé vettük az irányt, innen származnak Dali szülei. Az eredetileg halászfalucska ma már turistalátványosság és a régió jómódúinak híres üdülőfaluja, melynek állandó lakossága alig haladja meg a kétezret-ötszázat. A faluba hosszú kanyargó, olívaolaj fákkal és gazdag növényzettel övezett utakon vezet az út, a hegy tetejéről kilátás nyílik a Földközi-tengerre, majd a dombon lefele ereszkedve feltűnnek a falu fehér házacskái és a kikötő. Dimbes-dombos kanyargó szűk kis utcák, sok színben pompázó virágok és egy gyönyörű kikötő fogadja az idelátogatókat. Nem csoda, hogy Dali is sok időt töltött itt Gálával.

Spring

2010-06-12T11:59:00.000-07:00

best 5 years :)

2010-06-09T06:46:00.000-07:00

"Az a furcsa, hogy 25 évesen senki sem képes felfogni, hogy élete legjobb 5 éve következik. Persze 30 után is lesznek jó napjaid, de soha többé nem fogsz úgy átélni minden percet, mint 25 után. Ezt viszont csak 30 után fogod megérteni, amikor ennek a lenyűgöző életérzésnek az elmúlását kezded átélni. Valahogy nem lehet hosszában és keresztben egyszerre megélni az életet. Egy nagy német filozófus ezt úgy fogalmazta meg, hogy a Minerva baglya (az emberi tudás szimbóluma) csak az éj beálltával kezdi meg röptét. De a megfogalmazás még csak hagyján. A fontos az, ami ebből következik. És az következik, hogy az életed alapvető döntéseit a következő években kell meghoznod. A mély érzéseknek, a nagy ráeszméléseknek, az igazi elköteleződéseknek mostanában kellene megszületniük. Mert most van, mostanság lesz a döntéseidnek valóságos súlyuk, életre szóló nyomatékuk. De mi van, ha az ember rosszul és ostobán dönt? Hát ez a nehézség az egészben. Ha idősebb és okosabb leszel, akkor majd talán jobban döntesz. De ha később döntesz, attól nem lesz alaposabb a döntésed. Mert most vagy leginkább önmagad, most vállalod a legnagyobb kockázatot, most lesz igazán a te döntésed. A helyzet az, hogy többé-kevésbé az vagy, ami mostanra lettél. Azzal kell főznöd, amit ezideig összeszedtél. Én nem hiszek a számmisztikában, de a 25. év mégis csak egy korszakhatár. Ha halogatni akarod a dolgot, akkor persze mondhatod, hogy neked a 26. év a határ. De a 26 már nem különbözik lényegesen a 25-től, míg a 24-től még jelentősen különbözött. Szívesen küldtem volna megint egy verset neked, de a versek ideje tavaly volt. És tavaly olyan iszonyú rég volt, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy csak egy év telt el azóta. Az Isten áldjon meg ebben a most következő szép és nehéz korban!"
- idézet egy jó baráttól, hálás köszönet a gondolatokért!

New

2010-05-29T04:43:00.000-07:00

25.

2010-05-29T03:43:00.000-07:00

Hogy pozitív dolgokról is szó essék, itt volt a szülinapom és nagyszerűen telt. Két éve, amikor az Erasmusos barátaimmal Dániában ünnepeltem összevonva hármónk szülinapját, nagyon jól éreztem magam. Idén Spanyolországban azt gondoltam, hogy nem lesz igazán társaságom, bulizni nem járok, mert itt nem szeretek, így a szombatot egy Vörös Keresztes a délutánba nyúló tanfolyam után otthon töltöttem és töprengtem a dolgaimon. Nem hívtam át senkit. Vasárnap viszont a szombati uszodába járó Vörös Keresztes csapat kirángatott a lakásból, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Reggel készítettem egy hatalmas 6 tojásos krumplis omlettet és 10 órakor több kocsival elindultunk a hegyekbe, egy piknikezőknek kialakított helyszínre. A spanyoloknál nagyon népszerű a vasárnapot az egész családdal vagy baráti társasággal a hegyekben vagy a tengerparton tölteni, miközben sül a hús, fogynak a sörök, a gyerekek együtt játszanak, a felnőttek beszélgetnek - az üvöltöznek szó talán helyénvalóbb. Az elfoglalható helyek 1-1 kialakított helyszínen (ahol padok, székék, grillek vannak)limitált, így 10 óra körül már-már harcolni kell a helyekért. Szépen lassan mindenki megérkezett, dálutánra kész lettek a húsok, megebédeltünk, majd a bővös szám visszatért és desszertként előkerült 3 születésnapi torta a májusi ünnepelteknek, köztük az egyik egy 25-ös számmal, nekem címezve. Aztán felcsendült a "Boldog szülinapot, Boldog szülinapot..." magyarul, páran megtanulták és elénekelték nekem. Nagyon meghatódtam, erre végképp nem számítottam! Így alakult, hogy fantasztikus emberekkel tölthettem a múlt vasárnapot. Persze hiányoztak a szüleim, az ikertesóm és a magyarországi barátaim, akiket mindennél jobban szeretek!!!

I am back! :)

2010-05-27T12:05:00.000-07:00

Réges-rég nem írtam és ez így már nem mehet tovább ;) Eltelt egy hónap és hogy miről szólt a május, most megosztom veletek.

Nem voltam éppen jó formában. Kezdődött ez azzal, hogy felvettek egy nagyon színvonalas budapesti egyetem egy éves, intenzív mester szakára, miután sikerült jó eredménnyel átmenni az összes kritériumon és a felvételin. Már annyira beleéltem magam, hogy szinte rögeszmémmé vált és igazán hittem benne, hogy szeptembertől ott tanulhatok. Csakhogy az ösztöndíjasok körébe nem kerültem be, így lehetetlenné vált a továbbtanulásom. A hír eléggé rosszul érintett, de elkezdtem másképp értékelni a dolgot, és tudom, hogy eljön majd az én időm, amikor azt tanulhatom, amit szeretnék. Egyszerűen türelmesnek kell lennem és szemfülesnek a további ösztöndíj lehetőségeket illetően. Na és persze legyünk realisták, ideje pénzt gyűjtenem.

Aztán sokat gondolkoztam a projektemről, hogy megéri-e így, ilyen feltételekkel önkéntesként dolgozom egy nyugat-európai árszínvonalú országban. Történt ugyanis, hogy spanyol koordináló szervezem sok ezer euros deficitbe került és nem tudja kifizetni a lakbérünket és zsebpénzünket sem. Az áprilist a hónap végén valahogy megadták saját pénzükből (sokszori könyörgésre), de a májusról sajnos rossz hírek vannak. Az egyik önkéntes fiú jövő héten hazamegy, mert saját pénzéből már nem futja az itteni élet finanszírozása. Átfutott nekem is a fejemen, hogy jobb lenne- az egészet feladni és innentől kezdve kizárólag a munkakeresésre koncentrálni. Tudom, hogy az önkéntes programok között az Európai Önkéntes Szolgálatot kivételesnek számít abban, hogy az önkéntesnek zsebpénzt és szállást biztosít. Mi ezekkel a feltételekkel hagytuk ott előző munkahelyeinket, saját hazánkat. Tettük ezt azért, mert még nincs lehetőségünk másképp önkéntes munkát végezni külföldön és ez a program (ha korrekten működik a szervezeted), lehetőséget biztosít a hozzánk hasonló fiataloknak. Csakhogy, ha a feltételek megváltoznak és tényleg a saját megélhetésünk (étkezésünk, lakásunk) sem megoldott és a fogadó ország koordináló szervezetének dolgozóit ez mit sem érdekli, akkor elgondolkodik az ember, hogy megéri-e ezt az állandó idegeskedést a munkánk.

Summa summarum, munkakeresésbe kezdtem. Az Eurostat május végi adati szerint Spanyolországban májusban 4.142.425 fő volt munkanélküli státuszban, vagyis a ráta közel 20%-os. A Zapatero kormány megszorító intézkedései tovább borzolják a kedélyeket, a közszféra dolgozói sztrájkra készülnek, de a hamarosan életbe lépő intézkedések a várandós anyákat és a nyugdíjasokat érinti a legrosszabbul.

Európai Uniós állampolgárként ugyanazok a munkavállalói jogok illetnek meg, mint a spanyolokat. A munkanélküli központ viszont csak akkor regisztrál és nyújt további segítséget, ha rendelkezünk spanyol személyi számmal, melyet a helyi rendőrséget lehet beszerezni 10 euro befizetése után és fontos, hogy legyen helyi bejelentett lakcímünk. Az iroda 8 órakor nyit. Amikor én mentem, fél 8-kor már kígyózó sor állt, benne mindenféle emberrel, spanyolokkal és bevándorlókkal, hijabot (muszlim fejkendőt) viselő anyákkal és velük tartó gyerekeikkel. Ez a kép egészen megdöbbentett. Sokan csak a faliújságra frissen kitett álláshirdetésekért és meghirdetett ingyenes képzésekért mentek, sokan jöttek tanácsadásra és bizonyára sok volt a frissen munkanélkülivé vált felnőtt is. A regisztráció során már el lehet beszélgetni egy ügyintézővel, aki kikérdezett, hogy nagyjából milyen munkát szeretnék végezni, rögzítette a szakképzettségemet (javasolta a diplomám spanyol nyelve történő lefordíttatását) és kaptam egy újabb időpontot egy oktatási tanácsadóhoz vagy mihez, aki majd elmagyarázza nekem, hogy milyen lehetőségeim vannak ingyen spanyol főiskolán, illetve egyetemen tanulni.

Ezen kívül van még legalább 3 önkormányzati fenntartású intézmény, aki mintegy állásbörze működik és a náluk regisztrált munkakeresőknek biztosít szolgáltatásokat. Az érintettek nagy száma miatt ide másfél hónap múlva kaptam időpontot, ekkor tudnék egy tanácsadóval személyesen beszélni. Máshoz, egy ifjúsági központban szerencsésebb voltam, itt már kétszer találkoztam egy hasonló tanácsadóval, aki átíratta velem az önéletrajzomat a helyi standardnak megfelelően, elmondta, hol és hogyan keressek és feltesz majd egy belső állásbörzésre is. Személyesen elmentem az összes helyi munkaerő-kölcsönző céghez is, az önéletrajzom nagyon tetszett nekik, de a "majd szólunk" és "majd meglátjuk" válasszal be kellett érnem. Voltam egy a katalán cégeket támogató, szintén önkormányzati szervezetnél, akiknek ugyancsak van HR részlege és folyamatosan keresnek ezeknek a cégeknek szakképzett munkaerőt. Itt az a választ kaptam, hogy sajnos most túl sokan keresnek állást és már csak azt vállalják, hogy regisztrálhatok a honlapjukon és ha akad számomra megfelelő ajánlat, keresni fognak. Hát ilyet már hallottunk...

A munkakeresés legnépszerűbb formája persze az internetes álláshirdetések. A spanyol oldalakra az a jellemző, hogy nem egyszerűen feltöltöd a saját önéletrajzodat, hanem addig nem enged hozzáférést az állásajánlatokhoz, amíg nem regisztrálsz és töltesz ki minden adatot tanulmányaidról, előző munkahelyeidről, nyelv-és informatikai ismereteidről. Ez nem éppen egyszerű, mert pl. a munkahelyeknél a saját kialakított kategóriáik szerint kell például megadnod a cég profilját, a szektort, stb és nem kis türelem kell hozzá, hogy végigjuss a lépéseken. A végére összeáll saját önéletrajzod és nekifoghatsz a pályázásnak. Ez elvileg nagyon szuperül működik, a gyakorlatban rálátsz, hogy hányan pályáztak már egy adott pozícióra és amikor ott áll a szám, hogy "214", meg "186", de legyen csak "49", akkor elgondolkodsz, hogy érdemes-e még a motivációdat taglaló levelet gyártani és ikszedik jelentkezőként egy interjúért kapálózni. Merthogy én próbáltam, nem egyet, nem kettőt, hanem már vagy százat. Az eredmény: egy telefonhívás SEM.

Dust in the wind

2010-05-03T13:22:00.000-07:00

"A Poem For The Volunteers" by the hand of a great Catalan poet, Miquel Martí i Pol

2010-05-02T11:58:00.000-07:00

Autor: Miquel Martí i Pol

Poema para los voluntarios

"Si no podemos retocar los años para convertirlos
en una retahíla llena de maravillada luz,
ni nos es dado detener el tiempo y creer
que el horizonte siempre nos será propicio,
pensemos por lo menos la vida como un ámbito
de claridades posibles, y vamos a vivirla
tan plenamente que por fuerza despierte
ecos inesperados y manifieste
toda su ternura.

De este espacio misterioso y dúctil
como una mano infantil o como un reto
todos somos responsables, y ya es hora
de asumir el esfuerzo y la belleza que contiene
poniendo a prueba sin ninguna reserva
las manos, la voluntad y la mirada,
haciendo vibrar el gesto con determinación,
sintiéndonos desenvueltos y solidarios.

Así deseos, ilusiones y sueños
no nos impedirán el dormir o la esperanza,
y así por el mar tan íntimo del silencio
lejos de tumultos y gritos y proclamas
conquistaremos la plácida armonía
de aquellos que saben verse y amarse
no en su propio gozo, sino en el de los demás."

A Poem For The Volunteers

"If we cannot embellish the years, making of them
full strings of wondrous light
nor have it in our power to put a halt to time and
believe that the horizon will always be propitious to us
let us at least think of life as a place
of possible clarity, and let us live it
fully enough that it be obliged to release
unexpected echoes and to reveal
all of its tenderness.

For this mysterious, ductile space
We are all responsible as if it were
a child's hand or a challenge and it is time
to take on its vigour and beauty
putting our hands, will and insight
to the test, regretting nothing,
doing all we must with determination,
knowing ourselves to be our own, solicitous masters.

So that desires, wishes and dreams
will make us lose neither sleep nor hope,
and so across the intimate sea of silence
far from shouts and declamations and hubbub
we will obtain the placid harmony
of those who know how to love, revelling
not in their own joy, but in that of others."

EVS=/security???

2010-04-30T14:11:00.000-07:00

EVS=biztonság. Legalábbis eddig ezt gondoltam. Úgy tűnik a krízis ide is begyűrűzött ahogy ezt mondani szokták. Szervezetünk ebben a hónapban nem tudja kifizetni a lakásunkat (mind hárman, három különböző lakásban lakunk). Hogy kinek kell magyarázkodni a főbérlő felé? Nekünk! Hogy itt megkérdezi-e valaki, hogy van-e mit ennünk ebben a hónapban zsebpénz nélkül? A válasz senki! Hogy tudnak-e mondani bármi biztatót a következő havi zsebpénzről? Természetesen NEM! Mindenki csak vár a csodára és hallgat…

2010-04-30T13:02:00.000-07:00

"A félelem és a menekülési vágy az a két kis ragadozó, amelyek ideges életünk forgó drótketrecében egymást kergetik. Megakadályoznak bennünket abban, hogy bármire is túlzottan mély érzéseket pazaroljunk." - Tennesse Williams (and by Marica)

Montserrat

2010-04-28T09:50:00.001-07:00

Sant Jordi

2010-04-28T06:03:00.000-07:00

Április 23-án, Katalónia második legfontosabb ünnepén koordináló szervezetemmel rózsát árultunk Terrassa főterén. Nem volt kisebb a tét, mint április havi zsebpénzük kézhez vétele. Sajnos a szervezet ebben a hónapban súlyos anyagi gondokkal küzd (állítólag a spanyol nemzeti iroda késői kifizetései miatt). A lakbért sem tudták még kifizetni, és kissé szarkasztikus, de az eladott rózsák árából próbálták meg finanszírozni az önkéntesek zsebpénzét. Épp jókor jött tehát a könyvek és rózsák ünnepe.

Április 23. több dologról híres:
- Ezen a napon hunyt el a világirodalom két hatalmas személyisége, William Shakespear és Miguel Cervantes (1616)
- 1995-ben az UNESCO "A könyv napjává" nyilvánította katalán javaslatra azzal a célja, hogy felhívja a figyelmet az olvasás szépségére, és hogy ösztönözzük egymást a könyvek forgatására
- Ez a nap "A szerzői jogok napja" is.
- A katalánoknak egyben védőszentjük, Sárkányölő Szent György (Sant Jordi) napja is. A legenda szerint valamikor réges-rég egy tarragónai kis faluban, Montblancban élt egy a lakosságát pusztító és félelembe tartó sárkány, aki a király lányát is fogságban tartotta. Az ő megmentésére sietett Szent György, aki megölte a rettenetes sárkányt, melynek véréből vörös szirmú virágok nőttek. A rózsákat a bátor lovag a megmentett hercegnőnek ajándékozta.

Katalóniában a hagyomány szerint ezen a napon a hölgyek könyvet ajándékoznak az uraknak, akik ezt rózsával viszonozzák. "A rózsát a szerelemért, a könyvet az örökkévalóságért". A terek és utcák még a legkisebb településeken is megtelnek virág és könyvárusokkal, hiszen minden magára valamit is adó katalán vásárol belőle. Terrassában sok non-profit szervezet is kivonul, részben, hogy némely bevételhez jusson, részben pedig azért, hogy saját céljait és programjait népszerűsítse (ha nincs ez a nap, sosem szereztem volna tudomást a terrassai leszbikusok egyesületéről - na ez azóta is megmosolyogtat). A projektemet koordináló és a fogadó szervezetemnek is volt pavilonja, reggel és délelőtt az egyiknél, majd délután a másiknál dolgoztam. Bár eléggé nehézkesen indult végül sok-sok rózsát, úgy 500-t eladtunk, így a nap végére kezünkbe nyomták a megkésett zsebpénzt... ezúttal rendesen meg kellett dolgozni érte.

Cursa Bombers

2010-04-18T07:46:00.000-07:00

Az elmúlt napok erős lehangoltsága után, amit egy rossz hír okozott, amely nagyban meghatározza a jövőmet, ma újra erőre kaptam és részt vettem egy 10 kilométeres futóversenyen, Barcelonában. A versenyt a város tűzoltói rendezik, melyet a Nike szponzorál. Évről évre egyre népszerűbb, az idén a résztvevők száma már meghaladta a 19000-et. Ahogy ez szokott lenni, profi és szabadidős futók, tinédzser gyerekek, babájukat maguk előtt toló apák-anyák, az idősebb generáció harcosai, vagyis a futó társadalom apraja, nagyja képviseltette magát.

A mi kis terrassai csapatunkkal nagyon jól éreztem magam, egytől egyig jó fej, lelkileg és testileg egészséges emberek nagyszerű humorérzékkel. Mindenki külön futott, néha persze láttuk egymást, aztán újra elvesztünk a tömegben saját fizikai korlátainknak megfelelően. Jómagam, 50 perc 9 századmásodperccel értem célba :). Nem túl profi módon kétszer kellett félrehúzódnom, hogy megkössem a cipőfűzőmet és a lassabban futók közötti szlalomozás nagyon sokat visszavett a végeredményből, úgyhogy nem vagyok túl elégedett magammal. Az utolsó negyedben nagyon elfáradtam.

Az itteni futóversenyeket lebonyolítása a következő módon zajlik. A verseny előtti pár napban megkapjuk a pólót és egy chipet, melyet a cipőnkre kell helyezni, ez méri majd a saját időnket. Kapunk egy tájékoztató füzetet is, mely minden fontos információt tartalmaz a versenyről. Az induláskor irtó sok ember van, attól függően, hogy hol áll az ember, 5-10 perc is eltelhet, amíg a Start vonalhoz érünk. A hangulat fenomenális, a hangszórókból üvölt a zene, az emberek egyre izgatottabbak, táncolnak, integetnek a kameráknak, amíg elérkezünk a Rajthoz. Onnantól kezdve jöhet az igazi élvezet: a futás öröme és fájdalma. Az utcán rengeteg a szurkoló, tapsoló, fotózó ember, az előrehaladás nem egyszerű, hiszen mindig vannak lassabban futók, akiket előzetni kell, olyan, mint egy szlalom pálya. Éppen ezért én sokszor a járdát választottam, már ahol lehetett. A kurzus felénél van egy vízosztó állomás, ahol szerezhetünk frissítőt. Az utolsó kilométernél már rengeteg a néző, az út mentén 100 méterenként színpadokon dobolnak zenészek, és mindez sokat dob az ember hangulatán. A verseny végén a chipet leadjuk és kapunk egy nagy túlélő csomagot frissítőkkel és csokikkal. Kb. 1 óra múlva már jön is az sms: „Gratulálunk, Ön sikeresen teljesítette a Tűzoltók Futóversenyét”, x idővel, x.helyen.” A honlapon pedig mire az ember hazaér, már látja is az összes eredményt név szerint, valamint egy diagramon megnézheti futásának elemzését. A kíváncsiak számára íme az enyém :)

One of the most beautiful places in Catalunya: Delta de l'Ebre

2010-04-06T13:52:00.000-07:00

Hosszú, 910 kilométeres útja során, amely egy kantábriai kis faluból indul, az Ebro folyó bejárja Kasztília és León, Baszkföld, La Rioja, Navarra és Aragónia régiókat, hogy aztán Katalónia déli határának közelében egy 320 km²-en elterülő delta torkolattal, lapos mocsárvidéket alkotva a Földközi tengerben pihenjen meg. Náddal benőtt lagúnák, homokdűnés strandok, nagy kiterjedésű sós vizű tavak fogadják az ide látogatót, mely fentiek mellett igazi horgász paradicsom. Ha rangsorolnom kellene az általam Katalóniában látott helyeket, az Ebro deltája abszolút vezető helyet foglalna el.

Ez a természeti csoda Észak-Spanyolország legfontosabb madárrezervátuma is egyben, ahol nagyjából 30.000 pár vízimadár fészkel évente és számuk a téli időszakban a 180.000 egyedet is elérheti: az Ibériai-félsziget összes vízimadarának 10%-a tölti itt a telet. A leggyakrabban előforduló madarak a gémek, kócsagok, a bölömbika, az üstökös réce, a gólyatöcs, a székicsér, a korallsirály és a rózsás flamingó - saját fordítás latinból egy nem-madár szakértőtől :)

Hogy hogyan kerültem ide? Az apropót a húsvéti Nagyhét adta, mely Katalóniában négy egybefüggő nap szabadságot jelent, melyet Terrassában még megspékelnek egy ötödik nappal, mely valamiféle városi ünnep és egyben ok... a még több fiestára. A többi önkéntes elutazott külföldre, így velük nem lehetett számolni ezekben a napokban. Én viszont szerettem volna ezt a pár napot a természet közelében tölteni. Révén, hogy már sokat hallottam a nemzeti parkról, gyakran emlegettem Arinak is. Neki sem volt más programja és szerencsémre megkérdezte, hogy lenne-e kedvem megnézni. Persze örültem, mint majom a farkának, oda ugyanis nagyon kell a kocsi, másképp nem igen megy. Mellesleg nekem nem volt túl sok tapasztalatom kempingezés terén, a felszerelés hiányáról nem is beszélve :) De semmi sem lehetetlen, ha nagyon szeretné az ember, egy nap alatt szereztünk biciklit, 6 fős sátrat, gázpalackot a főzéshez, én fogtam a hálózsákomat; bevásároltunk és bepakoltunk, majd csütörtök reggel dél felé vettük az irányt és elindultunk a kirándulásra, lesz ami lesz címen!

Utunk elhaladt Tarragona város mellett, mely látványosságai, így elsősorban több jelentős római emléke és egy hatalmas gótikus katedrális miatt kihagyhatatlan. A város főutcája a Rambla Nova, innen indultunk és sétáltunk felfelé, a Földközi tenger irányába. A Rambla végén gyönyörű kilátás nyílt a partra. Ráláttunk a római amfiteátrumra is, mely már jelezte, hogy az óváros közelében vagyunk. Ennek egy része parkosított terület római szobor és oszlopmaradványokkal, míg másik része középkori utcák, házak hangulatos, kusza egyvelege. Itt található a székesegyház is, melynek mérete valóban lenyűgöző (bár tapasztalataim szerint, Spanyolországban minden jelentősebb városra jut egy gigantikus katedrális). Ottlétünkkor sajnos zárva volt. A múltat idéző ősi falak, a szűk kis utcák, a virágokkal díszített erkélyek fotózásra inspiráltak még engem is, aki sokszor lusta a szép helyeket fotózni és inkább csak élvezi a hely hangulatát. A Tarragonai sétát a Római Cirkusz és Modern Művészetek Múzeumának megtekintésével fejeztük be.

Délután már korgó gyomorral, Vall városába mentünk, hogy megkóstoljuk azt a specialitást, amely eredetileg ebből a városból származik és amelyet az év első három hónapjában előszeretettel fogyasztanak Katalóniában. Tűzön megégetett hagymaféleség, melyet csak ebben a régióban termesztenek: a Calçots. Valls városáig nem is kellett eljutnunk: Tarragonaban az egyik helybéli egy út menti éttermet javasolt, hogy ott híresen jó ez az étel. Casa Felixnek hívják, eléggé elegáns étterem, de szerintem nagyobb a híre, mint a minősége és az egy órás várakozási idő csak arra, hogy leülhessünk nem csillapította a gyomrom morajlását. Mikor végre a hagymához jutottunk, fel kellett szerelkeznünk mindenféle védőruházattal, hogy elfogyaszthassuk :) Sokszor készítettük már el itthon is, csak akkor a sütőben, kevésbé megégetve és mondanom sem kell, hogy nagyobb élvezet össze-vissza kenni magunkat, mint egy nejlonba csomagolva enni :)))

A késői ebéd után szorított minket az idő, így Valls városába már nem mentünk el. Innen még kb másfél óra volt az út a Ebro deltájáig, annak is a legtávolabbi csücskééig, ahol az egyik kemping található. Ari már volt pár évvel ezelőtt, de kizárólag horgászni. Emlékezett a kempinget, így könnyen odataláltunk. Bejelentkeztünk, elfoglaltuk a "szállást" és kezdődhetett a sátorépítés! Na ez nem ment egyszerűen :) Én gyakorlatilag használhatatlan voltam, ha rajtam múlik hajnalig sem kerül tető a fejünk felé :) Ari is megszenvedett vele rendesen. Végül a szomszéd jött át segíteni, pontosabban inkább csak nézte a szenvedést és szóban adta az instrukciókat és csak kész lett a mű. Aztán pillanatok alatt le ment a nap, és Ildi rádöbbent arra, hogy a sátorban bizony nincsen meleg. Az éjszakai hőmérséklet nem ment feljebb 5 foknál és a magas páratartalom mellett ez még kevesebbnek érződött. NA jó, volt egy "jaj, szétfagyok", álmatlan éjszakám :D Első sátorozós emlék, melyből tanultam és legközelebb felkészültebb leszek.

Nulla perc alvás után a másnap egész jól indult. A kempingben 8 óra körül indul be az élet és szinte mindenki egyszerre kezdi a napot. Bevásároltunk a helyi szupermarketben, készítettünk két hatalmas bocadillot és biciklivel elindultunk első felfedező utunkra. Napközben az éjszakai hidegnek nyoma sem volt. Sütött a nap, és nagyrészt szélcsend volt.

A területen több száz kilométernyi kiépített bicikli út fogadja a turistákat, melyhez bárhol beszerezhető egy térkép, de a tájékozódás enélkül is egyszerű. Az utak, mint ahogy a táj is, nagyon változatosak. A városok és helyszínek között a leggyakoribb a betonút, de sokszor kerültünk földútra, vagy homokútra, illetve a tavak mentén láposabb területekre. Sok-sok madárlest találtunk utunk során, onnan távcsővel gyönyörködhetünk a távolban fürdőző, nyugodt madarak hadában.

Az egész terület biciklivel történő bejárása akár 3-4 napot is igénybe vehet, attól függően, hogy mennyire bírjuk a strapát. Mi első nap 50 km-t tettünk meg, de figyelembe kell venni, hogy másnap még a biciklin történő ülés nem kevés fájdalommal jár fenék tájon. Bizonyára erre is lehet klassz, kipárnázott bicajos nadrággal készülni. Nekünk ilyen nem volt, így másnap már kocsival mentünk a mocsárvidék másik részére és ott egy szolidabb 20 km-s körrel folytattuk.

Szinte pontosan a terület közepén helyezkedik el a legnagyobb helyi település, mely meglepő módon a Deltebre nevet viseli. A folyó északi oldalán terjeszkedik, körülbelül 5 km hosszan. Nagyon kellemes városka, a folyó partján bicikliúttal, szép házakkal, hatalmas, zöldségekkel beültetett kertekkel. Vele szemben, a déli parton áll Sant Jaume d'Enveja. A folyón itt csak komppal lehet átkelni, mely olcsó, kényelmes megoldás, akár bicajjal, akár kocsival tesszük. Híd csak jó pár kilométerre van, így az egész megkerülése órákat vehet igénybe. Megnéztük a várost és a folyót két keréken, majd tovább tekertünk a tengerpart felé.

Az Ebro deltája nem csak a természeti parkról híres, ez egyben Katalónia legjelentősebb mezőgazdasági területe is. A földek felén rizst termesztenek, április és október között; emellett a sókitermelésnek jut nagy szerep. A rizs vízigényessége miatt az öntözéses időszakban állítólag elviselhetetlenül sok itt a vérszívó. A szúnyogok ezekben a napokban már biztos készítgetik a tojásaikat :) Csakhogy ne maradjunk gasztronómia élmény nélkül az napra sem, ki szerettük volna próbálni az egyik helyi ételkülönlegességet. Az "Arroz Negro con sepia", vagyis a "Fekete rizs tintahallal" az egyik kedvenc ételem marad. Máltán próbáltam már, amikor Robi rábeszélt és ott sem bántam meg, de azt tésztával szolgálták fel. Egyszerű kitalálni, hogy a rizs a tintahal tintája miatt fekete, paella-ban készítik el és haldarabokkal (tintahallal és rákokkal) tálalják. Vigyázat! A tinta fog, de rendesen. Kétszer. :)

A tengerpart gyönyörű. Na jó, ezzel nem mondtam semmi újat, de ami nekem új élmény volt, az a bicajozás sok-sok kilométeren keresztül úgy, hogy a kerekekkel érintettük a tengert és a mellettünk elterülő víztömeg szinte teljes nyugodt volt. Fantasztikus életérzés! A kagylók különlegesek, a homokos part egybeolvad a sivatagot idéző dűnékkel, melyek mögött olykor-olykor délibáb tükröződött. Ez egy a tengerbe benyúló földnyaláb volt, melynek végén egy fehér világítótorony áll.

Volunteering?

2010-04-06T13:51:00.001-07:00

Hihetetlen, de eltelt fél év, a projektem két harmada. Kicsit úgy érzem, hogy itt lenne az elmélkedés ideje, múltról és jövőről, hogy mit csináltam jól és még mit kellene tennem a hátra levő időben. Sokszor furdal a lelkiismeret, hogy én itt jól szórakozom, utazgatom a zsebpénzemből, olyan munkát végzek, amit nagyon szeretek, hasonló érdeklődéssel és értékrendszerrel rendelkező emberek vesznek körül, a munka számomra nem jár különösebb felelősséggel… holott, ez az életforma messze áll a valóságtól, attól a valóságtól, ami egy átlagembert körülvesz. Egyfajta idilli állapot ez, az EVS burka, szállással, zsebpénzzel, biztosítással. Európai biztonság, egyfajta önkéntes luxus.

Sokakban más kép él a külföldi önkéntességről és még a családomon belül is kaptam kritikát, hogy nem ez az igazi önkéntesség. Számomra is az az áldozatos önkéntes, aki saját költségén bizonyos időre elutazik például egy Harmadik Világbeli országba, hogy ott hasznosítja szakmai ismereteit vagy kétkezi munkájával segítsen és maga intézi az összes ezzel járó szervezkedést. Az Európai Önkéntes Szolgálatot az azt érő kritikákkal együtt egy egyedülálló lehetőségnek tartom. Jogilag szabályozott program: az Európai Bizottság mégsem küldözgethet évente több tízezer európai fiatalt különböző országokba. Lehet, hogy nem nagydolog, amit itt teszek, de egy biztos: ha pár ember, a helyi közösség életében hagyunk egy lábnyomot, egy hangot, egy mosolyt vagy bármely pozitív emléket, akkor már tettünk valamit, mely számunkra és a társadalom számára értékes lehet.

Volunteering

2010-03-25T11:45:00.000-07:00

Szombat reggel 9 órakor a helyi Vörös Kereszt szervezésében összegyűlnek az önkéntesek a Terrassai Úszó Klub előtt. Azt az autóbuszt várják, aki felveszi a városban lakó úszni vágyó, tolókocsis vagy egyéb mozgásszervi betegségben szenvedő betegetek és az uszodába szállítja őket. Ennek a fantasztikus csapatnak úgy két hónapja én is lelkes tagja vagyok (szabadidőmben is önkénteskedem :) Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy meghívást kaptam az önkénteseknek rendezett össznépi kajálásra, melyre április közepén kerül sor. A meghívót az egyik beteg írta és olvasta fel nekünk egy szombati napon az öltözőben és nagyon megható volt, ezért elkértem és most közkincsé teszem. Azt hiszem nem kell túl sokat hozzáfűzni ahhoz, hogy miért is jó önkéntesnek lenni! Az eredeti szöveg a hitelesség kedvéért alul :)

"Kedves barátaim!
Együtt egy családot alkotunk. Van, hogy egy család egyesek nehézségei miatt vagy mások nagylelkűsége és bátorsága miatt egyesül, de mindenekelőtt a jó szerencsének köszönhető, hogy útjaink keresztezték egymást.

Szeretnénk nyomatékosítani és meghálálni önkénteseinknek azt a csodálatos munkát, kedvességet és barátságot amit a hét legjobb napján, szombaton osztanak meg velünk és hétről hétre elérik, hogy mint a sivatagot átszelő vizet, úgy várjuk ezt a napot.
Voltatok, vagytok és lesztek, így lehetetlen mindannyiatokat név szerint említeni. Szóljanak ezért ezek a szavak az önkéntesek egészének, múltbelieknek, jelenlegieknek és jövőbelieknek, akik örökre a szívünk egy különleges csücskében kaptatok helyet.

Sokan közületek messze földekről, a körülmények sodrása által érkeztetek és az érdek nélküli segítségnyújtásnak ezt a formáját választottátok, mely kétség nélkül kitüntet benneteket, és emberségeteket, valamint lelki nagyságotokat bizonyítja.

Közülünk mindenki ismeri a különös szégyen érzését. Viszont általatok megismerhettünk egy új érzést is, a különös büszkeséget, az önkéntes lét büszkeségét.

Az összes ”Mojaos” és családtagjainak nevében:

KÖSZÖNET MINDENÉRT

CSODÁLATOSAK VAGYTOK!"

"Queridos y queridas amigos/amigas:

Todos juntos formamos una familia. Sí una familia unida por la adversidad de unos y la generosidad y valentia de otros, pero sobre todo por la buena suerte que ha llevado a cruzar nuestros caminos.

Queremos hacer hincapié y agradececer a nuestros queridos voluntarios/voluntarias su magnifica labor, carino y amistad que convierten el sábado en el mejor día de la semana y nos hacen desearlo como desea el agua el que cruza el desierto.

Habéis sido, sois y seréis muchos/as por lo que nos es imposible personalizar en cada uno/a de vosotros/as, sin correr el riesgo de olvidar o ser injusto con alguien. Vayan estas palabras para todo el conjunto de los voluntarios, pasados, presentes y futuros, que tendrán siempre un rinconcito especial en nuestro corazón.

Bastantes de vosotros venís de tierras lejanas, empujados por las circunstancias y habéis escogido esta opción de ayuda desinteresada y sincera que os honra y demuestra vuestra humanidad y grandeza de alma.

Todos conocemos esa sensación que es la llamada vergüenza ajena. Pero vosotros habéis logrado que ahora conozcamos una nueva sensación, el orgullo ajeno, el orgullo de ser voluntario.

De parte de todos los Mojaos y sus familiares

GRACIAS POR TODO

SOIS MAGNIFICOS/AS"

Jazz in Terrassa

2010-03-22T02:37:00.000-07:00

Na akkor újra jelentkezem, ismét a 20 fokos Terrassából. Sajnos hetek óta nincs a lakásban internet, többek közt ezért maradtak el az elmúlt hetek beszámolói. A probléma talán a héten megoldódik, addig is egy villámbejegyzés a könyvtárból. De hol is tartottam?

A lent említett hóhelyzet miatt bezártak az iskolák, a tömegközlekedés gyakorlatilag lebénult, mindenkit megdöbbentett a kb 20 cm-es márciusi hó. A nagy ijedtség 2 napig tartott és végül is érthető volt a döbbenet, hiszen 50 éve nem volt ilyen tél és erre senki nem volt felkészülve. Persze mindennek egy hét múlva már nyoma sem volt, és megérkezett a tavasz!

Ha március, akkor JAZZ Festival Terrassa, idén már a 29-dik alkalommal: három teljes hét, mely összehozza a spanyol és nemzetközi jazz zenészek legnagyobbjait. A város utcáin gyakran látni művészeket, és ha a műfaj ismerője lennék minden bizonnyal számos híres zenészt ismerhettem volna fel az elmúlt napokban. Sajnos a koncertek többségéért borsos árat kérnek. Aki ezekre nem tud eljutni, annak maradnak a szintén színvonalas ingyenes előadások, melyeket szombaton és vasárnap a város két főterén rendeznek meg. Nagyon jó alkalom ez a jazz zene népszerűsítésére, habár itt eleve sokan szeretik. Ez részben annak köszönhető, hogy Terrassában működik Katalónia talán legrégebbi jazz kávézója, ahol minden este van valami kisebb-nagyobb koncert.

A fesztivál harmadik hétvégéjén az emberek pokrócokkal, szendvicsekkel és kellő mennyiségű sörrel családostul kivonulnak a helyi parkba, ahol délelőttől késő délutánig jazz zene szól és egymást váltják a jobbnál jobb jazz és blues zenekarok. Hozzám vasárnap reggel érkezett couchsurfingen Mike. Amerikai zenész fiú, igazi világjáró, aki jelenleg pár hetet Katalóniában, Budapesten és Bécsben töltött és hozott nekem egy csomó túrórudit otthonról :) Reggel Annával (aki szintén itt önkéntes) letettük a porkócot parkban, majd elmentünk érte a vonatállomásra, aztán együtt ki a parkba. Fantasztikus nap volt, mert egy helyen végre találkoztam azokkal, akiket nagyon kedvelek itt, táncoltunk a csöpörgő esőben és igényes zenét hallgattunk. Kár, hogy pontosan ilyen csak egyszer van egy évben :)

White Catalunya

2010-03-08T11:14:00.000-08:00

Állítólag sok-sok éve nem volt itt ilyen: havazik egész Katalóniában, Terrassában és Barcelonában is! Az, hogy mindezt március 8-án teszi, különösen megdöbbentő! Két hete még 20 fok volt...

Perros

2010-02-26T12:04:00.000-08:00

Minden második héten pénteken, így a mai napon is, a délutánt az egyik rehabilitációs csoporttal a városhoz tartozó állatmenhelyen töltöttük, hogy pár kutyusnak néhány óra erejéig örömet szerezzünk azzal, hogy elvisszük őket sétálni. Mint ahogy szerintem a világban mindenhol, itt is problémát jelentenek a lakók által utcára dobott kutyusok. Terrassában a menhely a helyi önkormányzat teljes mértékű támogatását élvezi, és bár általában telt ház van itt is, és több kutyus érkezik, mint amit elvisznek, legalább rendszeresen kapnak ételt és az ott dolgozók látszólag szívüket lelküket beleteszik a munkába.

Talking about Hungary II.

2010-02-26T06:00:00.000-08:00

Tegnap saját kezdeményezésemre előadást tartottam Magyarországról a szervezet egyik délutáni foglalkozásán. Amikor először felmerült bennem az ötlet, hogy szívesen mesélnék a betegeknek és az alkalmazottaknak, nem tudtam, hogy 3 órán keresztül kell lekötnöm a hallgatóság figyelmét. Aztán kijött az alapítvány e havi programja és a délutáni foglalkozásnál ott állt: "Presentació Hungría a cárrec de la voluntaria europea Ildi".

Megpróbáltam felidézni, hogy mikor beszéltem utoljára nagyközönség előtt és bizony a tavaly júniusi államvizsga óta nem volt rá alkalom, leszámítva a helyi általános iskolákban Európáról szóló workshopokat :-) Persze ezek súlya nem ér fel egy munkahelyi vagy főiskolai előadással, de arra mindenképpen jó, hogy ne jöjjek ki teljesen a gyakorlatból. Újra használnom kellett például a Power Point programot, de ami számomra a legfontosabb: nagyon jó alkalom volt arra, hogy bővítsem saját ismereteimet Magyarországról. Beszéltem az ország földrajzáról, történelméről, a magyar találmányokról. A bemutatót videókkal, zenével, képekkel próbáltam színesebbé tenni. Tanultunk jó pár magyar szót, vittem magyar pénzérméket, néztünk bátai üveges néptáncot, spanyolul egy videót a hazai termálfürdőkről, mutattam nekik magyar szürke marhát, puli kutyát, pusztai ötöst. Beszéltem a magyar gasztronómiáról, vittem egy csomó paprikát, meg Erős Pistát, épp hogy nem pálinkát nem kóstoltattam velük... :-) És végül, de nem utolsó sorban sütöttem egy hatalmas tortát előző este, ami arra az esetre tartogattam, ha nem "sült" volna el jól az előadás :) A végén többen odajöttek hozzám és személyesen köszönték meg, hogy ilyen sokat megtudhattak Magyarországról és a környező országokról. :)

És még egy fontos dolog: egyik munkatársammal, Xavival, akivel heti 3 napot együtt dolgozom eddig nem volt igazán jó a kapcsolatom. Sokszor éreztem azt, hogy teher vagyok a számára. Sokszor voltak közöttünk a csekély kommunikációból adódó problémák, révén, hogy az elején nem beszéltem spanyolul, ő pedig egy szót sem angolul. Ez a feszültség valahogy ezidáig megmaradt, és csak akkor beszélt hozzám, ha muszáj volt. Csütörtökön és pénteken is sokkal nyitottabb volt, kérdezett és valahogy felkeltettem az érdeklődését. Remélhetőleg ez kitart a projektem végéig :)

Andalusia #5: Granada!

2010-02-16T05:36:00.001-08:00

Granada! Örök szerelem fog maradni! Az eső miatt duzzogva érkeztem, majd pontosan 24 óra múlva a várost körülölelő Sierra Nevada hófedte csúcsait megvillantó napsütésben, mosollyal az arcomon hagytam el, annak biztos tudatában, hogy ide hamarosan visszatérek.

A megbeszélt buszmegállóban esernyővel várt rám második CouchSurfing hostom, akit szintén Paconak hívnak, mint a Córdobában megismert fiút. Bulizós, pörgős srác; lokálpatrióta, aki ismeri Granada minden sarkát, aki mellett nem lehet unatkozni, rengeteg ismerőse van és mindenhez van hozzáfűznivalója. Jelenleg egyedül lakik egy háromszobás lakásban Granada belvárosában és szabadidejében fogadja a "szörfölőket". Szombat délután miután lepakoltam, együtt elindultunk ez első tapas felfedező túrára.

A tapasz a spanyol gasztronómia egyik jellegzetessége, melyet leginkább italokhoz (sör, bor) mellé fogyasztanak és gyakorlatilag bármiből készülhet: serrano sonkás szendvics, sajtok olívabogyókkal, patatas bravas (sültkrumpli fokhagymás majonézzel), tortilla de patatas (tojáslepény krumplival és hagymával), ensalada rusa (majonézes, tonhalas saláta), citromos csikrnyrárs, koktélrákok stb...pár példa, hogy mit ehetünk, ha a drága éttermek helyett Granadában a tapas bárokat választjuk: mindezt kb. 2 euro/ adagonként, mely az ital mellé jár. Rendelünk egy sört 2 euróért és kihoznak mellé egy adag ételt, ami ugyan nem éttermi adag, de nekem nagyon tetszik az ötlet: kisebb mennyiségben, igazán jó minőségű ételt enni!

Sajnos ez eső rendíthetetlenül esett, ennek ellenére az esernyő védelme alól ki-kikacsintgatva megpróbáltam elképzelni egy tavaszi napon és hajtott előre a város varázsa! Átázott cipőben késő délutánig gyalogoltam.

Este hullafáradtan értem vissza a lakásba, mire Paco megkérdezte, hogy van-e kedvem vele menni egy Valentin nap alkalmából megrendezett összejövetelre, ahova csupa "szingli" barátok hivatalosak: ezt az estét mindenki a párjával tölti, hát akinek nincs, az baráti körben! :) Így csöppentem bele egy rendkívül szimpatikus társaságba (lásd a lenti képen). A házigazda egy Granada melletti kisebb településen lakik egy hatalmas medencés családi házban és órák hosszát dolgozott az egyik lány segítségével, hogy isteni ételeket ehessünk. Volt minden, mi szem szájnak ingere! Aztán éjszaka visszamentünk a városba és reggel 5-ig buliztunk, ami rám igazán nem jellemző, de ezek az andalúziaiak tudnak élni ! :-) Megismertem egy nagyon szimpatikus lányt Cádizból, Estela-t aki szintén felajánlotta, hogy ha bármikor visszatérek Granadába, hozzá mindig mehetek. :)

Másnap délben indulni készültem, hogy egy jót reggelizzek valahol és elinduljak második felfedező utamra, de házigazdám meghívott egy serranoi sonkás paradicsomos toastos-facsartnarancsos-tejeskávés reggelire, amit a napsütésben fogyasztottunk el a lakás hatalmas teraszán, kilátással a hegyekre: hát ennek nem tudtam ellenállni :). A belépőjegyem délután 4-re szólt az Alhambra-ba, és felajánlotta, hogy addig eljön velem és megmutatja Granada egyik legszebb kerültét, az Albayzint. Nagy különbség van azért abban, ha az ember egy útikönyvvel, kamerával és térképpel a kezében próbál manőverezni vagy ha átadhatja magát a hely szépségének és egy helyi történeteit hallgatva, az ő útvonalát követve élvezheti a városnézést. Végre szép idő volt, hatalmasat sétáltunk, sztorizott, megmutatta a legfontosabb látnivalókat. Ami itt kihagyhatatlan, az a Szent-Miklós kilátó (Mirador San Nicolas). Innen fantasztikus panorámában gyönyörködhetünk, mely magában foglalja a Sierra Nevada havas csúcsait (ez Spanyolország legmagasabb hegysége), az Alhambra-t és az azt körülvevő kerteket, és persze a fél várost.

Délután aztán elbúcsúztam szállásadómtól és egyedül folytattam az utat fel a La Sabika néven ismert domb tetején elnyúló, a tündérmesék világát idéző Alhambra-ba. A "Vörös Palota" leginkább belső díszítéséről és falfestményeiről híres, de a zegzugos udvarok, az épületeket visszatükröző medencék, a mediterrán kertek, a pálmák és örökzöldek, az egymásba szövődő árkádok egyedülálló együttese is fantasztikus látványt nyújt. Lenyűgözően szép arab (mór) építészeti csoda, melyhez egy hatalmas "kert" csatlakozik, a Generlife. Erősen ajánlott, hogy elővételben vegyük meg a belépőt, ez például itt tehető meg: http://www.servicaixa.com/nav/landings/es/mucho_mas/alhambra/alhambra.html. Az interneten vett jegyekhez automaták vannak elhelyezve a kijáratnál, ahol bankkártyánkkal azonosíthatjuk magunkat és pillanatokon belül megkapjuk a jegyet, hosszabb sorban állás nélkül. A palotában két órát tartózkodhatunk, de az azt körülvevő kertekben még kettőt. Érdemes minden percét kihasználni!

Az estét a szintén a városban tartózkodó, a képzésen megismert önkéntesekkel töltöttem, akikkel véletlenül futottam össze, de vacsi után hazamentem, hogy kipihenjem a nap fáradalmait. Másnap reggel még bementem a városba egy utolsó sétára és egy isteni bocadillo-s, tejeskávés reggelire, majd sok kilónyi csomagot húzva magam után Malaga, majd Terrassa felé vettem az utat. 10 nap kaland, új ismerősök a világ minden részéről, sok-sok különböző szemlélet, gyönyörű helyek, tanulás ...

Andalusia #4: Seminario de Evaluación Intermedia...

2010-02-16T05:35:00.000-08:00

Hétfő este: nagy találkozások a malagai vonatállomáson. Otthon és már itt megismert önkéntestársak Spanyolország minden részéről, ismerős és ismeretlen arcok. Kisebb csúszással (spanyol idő szerint) a fele résztvevővel a fedélzeten busszal elindulunk Mollinaba, ahol 4 éj és 3 szuper intenzív közösen töltött nap várt ránk, és semmi más dolgunk nem volt, mint megenni a zseniális ételt, amit naponta ötször elénk raktak, aktívan részt venni a tréningeken, összeszedni minden spanyol tudásunkat és kreatívnak lenni. Ezek senkinek sem okozhattak gondot, így egyértelmű volt a hét sikere! A szervezés előtt pedig le a kalappal!!!

Mollina még Malaga tartományhoz tartozik, a várostól kb. 40 percre fekszik északi irányban. Egy faluról van szó, ahol a családi házakon és a kocsmán kívül semmi sincs. Leszámítva persze az ifjúsági szállót, ahol laktunk. Állítólag itt akkor van élet, amikor "mi" itt vagyunk... vagyis amikor évente párszor megtartják ezt a tréninget :) gondolom, hogy örült a kocsmás mint majom a farkának ;)

Az érkezés estéjén a szállás elfoglalása és a vacsora után betereltek minket egy nagy terembe, ahol bemutatkoztak a szerzők: a nemzeti iroda, a trénerek, vagyis a team, akik arról gondoskodtak, hogy ezekben a napokban semmiben sem szenvedjünk hiányt :) Végül 98-an érkeztünk (párak kihulltak betegségben) és köztük egyértelműen kiemelkedett a magyar csapat:
- végre újra találkoztam Babbal, aki Santanderben önkéntes és nagyon csípem a búráját; csak a blogját frissíthetné végre, hogy nevethessek egy jót :)
- ott volt Andi, akivel már együtt töltöttünk egy nagyon kellemes malagai napot és aki saját maga által készített házikolbásszal, jó tokaji révén saját Szomorodnival és egy szuper erős pálinkával érkezett... mert mi magyarok tudunk élni! :D
- Györgyi, aki Murciában lakik, őt is Hajdúszoboszlóról ismerem, visszafogott, nagyon kedves lány,
- valamint Levi és Zoli, akik picit később érkeztek Spanyolországba mint mi, velük nem találkoztunk az indulási tréningen. Levi Granadához közel lakik és már teljesen átszellemült az andalúz életérzésnek, nagyon jól beszéli a déli nyelvet :). Zoli Valenciából érkezett, szegény mély vízbe lett dobva a spanyol nyelvvel 2 hónap ittlét után, de ügyesen állta a helyzetet!

A tréning alatt - vagy nem is tudom minek nevezzem, mert ezt már a kezdetek kezdetén leszögezték, hogy ez nem egy kurzus, hanem értékelés (evaulación) - csoportokba voltunk osztva. Jó magam a fehérbe kerültem és szerény véleményem szerint, az egyik legjobba :)! Kifogtunk egy zseniális trénert, egy olasz fiút, aki nagyon megtalálta velünk a közös hangot, végig gyakorlatias és pörgős volt. A napok menete így nézett ki: fél 9-től reggeli, fél 10-től tréning majd kávészünet, tréning, fél 2-kor ebéd, tréning, uzsonna, tréning, vacsora és a nap legjobb része: a különböző témájú esti mulatság.

Nem tudom pontosan felidézni, hogy mik történtek a különböző szekciók alatt, mert már összemosódnak az élmények, de megpróbálom összefoglalni.

1. nap
Először mindenkinek be kellett mutatnia saját projektjét: le kellett rajzolni, hogy mit csinálunk a munkánk során, mi tette a legnagyobb hatást ránk, milyen nehézségekkel néztünk/nézünk szembe, mire fogom tudni használni a jövőmben az itt megszerzett tapasztalatokat és mire szolgál számomra az Európai Önkéntes Szolgálat? Majd egyesével mindenki kiállt és elmagyarázta saját projektjét. Nagyon érdekes volt hallgatni, hogy ki-mivel foglalkozik, milyen gondokkal küzd, mi az ami nagyon jól megy és mi az ami kevésbé. Ez egyfajta összehasonlítás és visszajelzés is volt nekünk, szerintem valahol mindenki elhelyezte egy skálán a fejében, hogy akkor most az én projektem mennyire is klassz vagy éppen mennyire vagyok a többiekhez képest kedvezőtlen helyzetben. Ugyanakkor el kellett gondolkodnunk saját munkánkról, amit nem mindig teszünk meg ebben a formában, legalábbis nem tudatosan és összeszedetten. Annak átadása másoknak (akiket még alig ismerünk), amit nap mint nap megélünk pedig különösen izgalmas feladat! Aztán arról gondolkodtunk, hogy mennyire vagyunk elégedettek a projektünkkel 4 aspektusból nézve: a tevékenységünk (munka), az ellátás (zsebpénz), a tutor és a nyelvtanfolyam tekintetében. Persze mindent kreatív módon, felhőcskékkel meg napocskákkal kellett jeleznünk; majd meg kellett mondani, hogy "hány fokos a projektünk" egy 0-30 Celsiusos skálán, vagyis összességében mennyire érezzük jól magunkat benne. Mindent hosszasan kibeszéltünk, mindenki beszámolt a problémáiról, vagy éppen arról, hogy nincs semmi problémája és nagyon elégedett mindennel. Ezután pár fős csoportokban beszéltünk a fenti 4 összetevőről és megpróbáltunk tanácsokat adni egymásnak, milyen úton lehetne orvosolni a fennálló nehézségeket, akiknél vannak.
Aznap este "Noche Culturcreativa" (kultúrkreatív est) néven be kellett mutatnunk saját autonóm közösségünket a többieknek valamilyen előadás formájában. Összegyűltünk mi is "katalánok", és összedobtunk egy egyveleget Katalóniáról, volt benne "Sardana" (katalán nemzeti tánc), castellers (erről lelkes olvasóimnak nem kell beszámolnom :), karácsonyi CagaTio mondóka, a Barcelona Futball Club himnusza stb... Nagyon vicces volt az egész este és az előadások után, hogy nehogy éhesen menjünk aludni, megkóstolhattunk egy csomó a régiókra jellemző ételt... :)

2.nap
A másnap reggelt "érzékeink felébresztésével", egyfajta meditációval kezdtük :) Amikor beléptünk a csoporttal a terembe, félhomály fogadott minket és lágy zene szólt. Kis csoportokban körbeálltunk asztalokat és becsukott szemmel az ujjunkkal elkezdünk lerajzolni a levegőbe, hogy mi az amire gondolunk és látunk ebben a nyugodt lelkiállapotban. Aztán mindezt grafitceruzával papírra is kellett vetni, végül jött a varázslat: a skicchez adnunk kellett egy színt. A színeket filctollal beszínezett só biztosította, amit előtte kevertünk ki: műanyag poharakba sót tettünk és filctoll végével addig kevergettük, amíg nem lett vette át a filc színét. A sót a képre szórtuk és ujjunkkal ízlésünk szerint elegyengettük. A képünk első színe után asztalt cseréltünk és és a feladat az volt, hogy folytassuk az ott talált képet a különböző színekkel. Miután körbeértünk és visszatértünk a saját alkotásunkhoz, amit ott találtunk, nagyon meglepő volt: saját álomképem például teljesen átváltozott, az eredeti ötlet eltűnt, és egy számomra érthetetlen rajz fogadott, amit már nem éreztem magaménak.
Hogy mi a konzekvencia? Egyrészt, hogy sóval képet rajzolni irtó nagy mulatság és rendkívül kikapcsolja az embert :) Másrészt, hogy ezek alatt az önkéntes szolgálatot teljesítő hónapok alatt nem csak magunk alakítjuk a projektünket, a képbe mások is beleszólnak, hozzátesznek vagy elvesznek. Vannak, akik nem szólnak bele a munkánkba, de támogatnak és segítenek minket és vannak, akik meg akarják változtatni a körülményeket, mert éppen nem tetszik nekik, ahogy mi csináljuk vagy ők másképp csinálnák azt. Vagy valami ilyesmi... :)
Ezt követően jöttek az értékelésen résztvevő tutorok. Az EVS egyik fontos része az tutor vagy mentor, akit azért jelöl ki a szervezet, hogy nyomon kövesse a munkánkat, hozzá fordulhatunk minden ügyes-bajos dolgunkkal. Hogy mennyire működik a gyakorlatban, az gyakran a mentor személyiségének és szabadidejük kérdése: van, akinek a mentora intéz mindent (ő keres lakást az önkéntesnek, nyelvtanfolyamot, az első hetekben bemutatja a munkatársaknak, megszervezi a nyelvoktatást), de van, aki a mentort csak akkor látja, amikor "pénzosztás" van, vagyis amikor az önkéntes megkapja a havi zsebpénzét. Szóval ezen a téren is sok mindenről lehet beszélni, merthogy nekik is ugyanúgy vannak leírt vagy íratlan kötelességeik, ahogy az önkénteseknek. Minden csoporthoz érkezett 2 tutor és a nap hátralevő részében együtt dolgoztunk, problémamegoldó feladatokat végeztünk és beszéltünk egyéb, egyeseknél fennálló problémákról, mint például a lakótársakkal és munkatársakkal való kapcsolat. Jómagam ebben a szekcióban picit unatkoztam :) Az önkéntesek nagy részének ez az első igazi munkatapasztalata, vagy éppen az első élménye a családjuktól külön élni, és az ezzel járó kezdeti nehézségek kezelésének kivesézése (mint például "nem jövök ki a lakótársaimmal" vagy "nem tudom beosztani a pénzem") számomra már nem volt aktuális, megpróbáltam inkább a tanácsadó szerepet ellátni.

Estére végre kicsit kimozdulhattunk a szállásról és busszal elvittek minket egy közeli városba, Antequeraba ahol profi idegenvezető vitt körbe minket. A várost "Andalúzia szíve"-ként emlegetik, mivel félúton fekszik Málaga, Granada, Córdoba, and Seville között. Sajnos esett az eső és már sötét is volt, így nem sokat láttunk belőle.

3.nap
Beszéltünk az informális tanulási formákról és kiveséztük a Youth Pass témakörét. Ez a tanúsítvány az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben Program résztvevői számára áll rendelkezésre annak bemutatására, hogy mivel foglalkoztak és mit tanultak a projektjük során. Arra szolgál, hogy az EVS-re is jellemző nem-formális tanulást elismerje az Európai Unióban, továbbá elősegítse annak minél szélesebb körű elismertetését. Az önkéntes a tutorral közösen készíti el, a lényeg a folyamatosságon van, vagyis nem elég a projekt végén arról gondolkodni, hogy miben is fejlődtünk, hiszen a tanulási folyamat minden szakasza fontos lehet. Véleményem szerint ez elvben nagyon jó dolog, hiszen tudatosan el kell gondolkodnunk, mi az amit tanultunk, elsajátítottunk a munkánk és a mindennapi élet során; ugyanakkor a gyakorlatban nem hiszem, hogy Magyarországon bármely munkáltató tudná, hogy miről van szó, amikor az önéletrajzomban beleteszem, hogy "Youth Pass"-szal rendelkezem... hosszú út vezet még odáig, ha egyáltalán...
A délután során információkat gyűjthettünk arról, hogy milyen lehetőségeink vannak az EVS után? Ez sokunknak okoz fejtörést és nagyon nehéz kérdés.

Én a munkámat és a budapesti életemet hagytam ott ezért a külföldi önkéntes élményért cserébe és hazaköltöztem a faluba, ahol felnőttem. Nem volt könnyű döntés, de meghoztam és nagyon örülök neki, hálás vagyok minden percéért. Ennek ellenére nagyon nehéz lesz a folytatás a mai munkaerő piaci helyzetben és annak biztos tudatában, hogy nem tudnék többé visszaülni egy újabb multi vállalat mókuskerekébe és nem tudnék 8 órán keresztül egy monitor előtt ülni és pénzt hajhászni. Vagy ha ez utóbbi, az a pénzhajhászás nem saját magam és cégtulajdonosok érdekében lenne... nem vágyom sokra az életben, nincs szükségem több milliós autóra, még csak lakásra sem, hiszen nem tudhatom hova sodor az élet. Barátokra, családra, jó emberekre, akik körbevesznek és egy értelmes célt szolgáló munkára viszont annál inkább és némi anyagi biztonságra és tartalékra, hogy minél többet láthassak a világból!

Az összes kép itt: http://picasaweb.google.es/evaluacionintermediasve/EvaluacionIntermediaSVEFebrero2010#

A National Agency blogja a félidős képzésekről: http://evaluacionintermediasve.blogspot.com/

Andalusia #3: Malaga

2010-02-16T05:32:00.000-08:00

Első benyomásaim Malagáról nem voltak túl pozitívak. A vonatállomás és környéke jelenleg teljesen fel van túrva a metróépítés miatt, így az ide érkezőt háborús állapotok fogadják és ami elképzelés eddig bennünk élt Malagáról, az pillanatok alatt összeomlik e kép láttán. A hostel, amit foglaltam nem volt éppen közel, így buszra szálltam, majd gyalogoltam a célállomásig. Spanyolországban ezekben a hetekben karneválszezon van, mely több napon át tartó jelmezes felvonulások, mulatságok sorozata. Malagán megérkezésemkor a gyerekeké volt a főszerep és tele volt a város főutcája kis batmenekkel meg tündérekkel, nagyon aranyosak voltak! A hostel családias, barátságos volt (fűtés az sajnos nincs). A főnök egy vicces, szimpatikus meleg srác, Maxim, akinek ez a hostel az otthona is egyben és esős napokon néha befészkeli magát a közös tévészobába, kifúrva ezzel a többi fizetős vendéget :) Látszott, hogy nincs főszezon, mert jelezve, hogy nem érzem magam túl jól (kezdtem újra belázasodni), kaptam egy saját bejáratú 4 személyes szobát, ahol tudtam pihenni, így teljesen helyre jöttem a tréning kezdetéig. A konyhában ingyen lehetett fogyasztani teát, kávét, így check-in után rögtön arra vettem utam. Itt ismerkedtem össze egy görög lánnyal, aki pár napja érkezett Malagára Erasmus félévre és lakást keresett. Megkérdeztem ismer-e valami éttermet a közelben, ahol jót és olcsón lehet vacsizni és felajánlotta, hogy velem tart. Úgy alakult, hogy a megbeszélt időre egész sokan lettünk, velünk tartott Maxim és malagai barátai is és célba vettük a város egyik legjobb tapasz bárját, ahol adagonként 2 euróért csigát, garnélarákot, albondigast (húsgolyókat), helyi sajtot adnak...hmmm! Garantáltam nem turistahely! Ugyanezen a téren (Plaza de Merced, Malaga) van egy nagyon kellemes kávézó is ("Café con Libros"-"Kávé könyvekkel"), ahova érdemes betérni.

Hétfő - az EVS értékelő képzésének kezdete. Szerencsére csak estére kellett a vonatállomáson lenni, és a nap is végre kisütött, mikor megérkeztek Andiék Galíciából hosszú vonaton töltött órák után. Andival az indulás előtti képzésről ismerjük egymást. Két szintén nagyon szimpatikus barátnőjével érkezett(Lorraine-Írország, Giedre-Litvánia); a Portugáliával szomszédos Galíciában (Ourense városban) laknak fent az esős és hűvös északon :) Együtt nyakunkban vettük a várost, elvittem őket az előző este felfedezett helyekre, tapasz, tejeskávé, terek, szűk kis utcák, narancsfák, a helyi katedrális... majd irány a tengerpart!

Malagára a képzés után tértünk vissza és az egész hetes esőzést követően délelőtt szerencsénk volt, és kifogtunk pár napos órát. Andi, Györgyi és egy török lány, Umran úgy döntöttek, hogy ők is maradnak egy napot, volt is hely a már jól bevált hostelben, így nem maradtam társaság nélkül :) Együtt megmásztuk a Gibralfaro-dombot, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a tengerre és a városra, majd délután rázendített az eső, így maradt a Café con Libros, majd Picasso szülőháza és a Picasso Múzeum, ahol a művész több mint 200 alkotása tekinthető meg. Másnap egy kellemes közös házi szalámis reggeli után (drága Andi, ezer hála!!!) felszálltam a Granadába tartó buszra.

Andalusia #2: Córdoba

2010-02-16T03:35:00.000-08:00

Katalán szavak, Terrassa. Itt vagyok újra, ugyanabban az országban, mégis annyira más itt, mint Andalúziában. Hihetetlen ez az ország a maga autonóm közösségeivel, mindnek megvan a maga szokása, gasztronómiai sajátossága, földrajzi természete... Andalúzia számomra végérvényesen nagy szerelem lett, még ebben a többnyire esős, nem túl kellemes időben is, ami rám várt.

Ahogy arra számítottam, nagyon intenzív 10 napon vagyok túl, nem is a programok zsúfoltsága, sokkal inkább a sok élmény és benyomás miatt ami az elmúlt 10 napban ért.

Córdobába egy napfényes, kellemesen meleg szombat délután érkeztem (ez volt az egyetlen eső mentes nap utam során). Barcelonából 4 és fél óra alatt értem ide vonattal (AVE), mely átszeli az Ibériai-félsziget fantasztikus tájait gyakran 300 km/h-s sebességgel. Fura, de ma már sokkal gyorsabb és olcsóbb ha vonat helyett valamelyik fapados légitársaságot választjuk; én mégis nagyon örülök, hogy vonattal utazhattam. Számomra sokkal több élményt nyújtanak a hegyek, patakok, olajbogyófák sokasága, apró házikók és a természet minden apró részlete, mint a hófehér felhőpárnák egy gép teste alatt. Az út során társaságom is akadt, egy kezdetben még szimpatikus, később aztán terhessé vált útitárs, aki az asztrológia és a varázslás nagy szerelmese. Így alakult, miután elárultam neki a születési dátumomat, az úton rendesen ki lett elemezve a személyiségem :)

A város vonatállomásán Paco várt rám. Neki köszönhetem, hogy életem első "couchsurfing"* élménye nagyon pozitív volt! Paco zseniális idegenvezető, szakmáját illetőleg pszichológusból átigazolt spanyol nyelvtanár, aki az elmúlt 6 évet külföldön töltötte. Kiválóan beszél angolul, olaszul, litvánul és valamelyest a hindi nyelv is ráragadt: októberben tért vissza egyéves indiai útjáról, ahol Új-Delhiben dolgozott egy nyelviskolában. Visszaköltözött szüleihez, mert eredeti tervei akkori litván barátnőjével sajnos másképp alakultak és jelenleg megpróbál szülővárosában állást találni eredeti szakmájában, mely a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetet tekintve sajnos egyelőre nem sikerült, így újabb külföldi úton gondolkozik. Sok közös volt bennünk, ő is volt EVS önkéntes, ráadásul nagyon hasonló területen; a Leonardo programot pedig Litvániában csinálta.

Córdoba egy nap alatt könnyen bejárható, ennek ellenére érdemes több időt itt tölteni, hogy igazán át tudjuk érezni a város hangulatát. A város kihagyhatatlan látványossága a Mezquita, egy sok évszázadon át fontos szerepet játszó iszlám mecset, melyet a 16. században keresztény székesegyházzá alakítottak, így jelenlegi állapotában a két vallás egymás mellett létezésének fantasztikus szimbóluma. A belépésért elég borsos árat kérnek, 8 euró felnőtteknek, ennek ellenére nem szabad kihagyni! Ezt követően a zsidó negyedben sétáltunk, mely szűk kis utcák labirintusa, a fehérre meszelt házak ablakaiban virágládákkal, kovácsoltvas kapukkal. Bepillanthatunk - vagy ha nyitva találjuk, be is mehetünk - a patiókba, belső udvarokba, mely ebben az évszakban még csak sejteti, hogy itt tavasszal milyen gyönyörű színekben fog pompázni minden! Bejártuk még a Római hidat és környékét, megnéztük a főteret és sötétedésig sétáltunk, miután egy tapasz bárban pihentük ki a városnézés fáradalmait. Sajnos az estére belázasodtam és nem számoltam a nappali és az éjszakai hőmérséklet közti nagy differenciával sem, így lázcsillapítókkal folytattam a tapasztúrát. Az egyik bárban találkoztunk egy brit sráccal, aki angolt tanít Cordobában - a spanyolok nyelvtudását hallva ez az a szakma, amire mindig lesz kereslet itt, főleg, ha anyanyelvű az illető - elmondása szerint a válság óta megsokszorozódott az idegen nyelveket beszélni kívánó, főleg fiatal spanyolok száma. Később találkoztunk a városban tartózkodó még két amerikai Couchsurfing-essel, és ez az angol végre zene volt füleimnek a sok "Spanglish" (spanish english) után.

Másnap reggel szerencsére sokáig aludhattam. Egész éjszaka lázam volt, de Paco anyukájának isteni vasárnapi menüje helyre tett és délutánra sokkal jobb közérzettel szálltam fel a Malagába tartó vonatra :)

*Couchsurfing: ez a 2004-ben létrehozott közösségi oldal ma már 1.6 millió taggal büszkélkedik, akik szállást - olykor idegenvezetést nyújtanak egymásnak. Főleg fiatalok használják (az átlagéletkor 27 év), de akad hetven év feletti "szörfös" is :) Célja több, mint az ingyen szállás! Nagy találkozásoknak, tapasztalatcserének és akár több idegen nyelv gyakorlásának enged teret! Mindenkinek ajánlom kipróbálásra! www.couchsurfing.com

Happy! :)

2010-02-05T05:20:00.000-08:00

4 hónap után végre megoldódott ez is: van nyelvtanfolyamom, melyet az egyesület finanszíroz (16 euro/szemszter). Számomra hihetetlen, hogy 4 hónapig csak panaszkodtak, hogy a helyi önkormányzat nyelviskolájában nincs hely és magam is többször ott voltam és folyamatosan kérdeztem, hátha... Már mindenki tudott a szervezetnél a problémáról, de senki sem tudta a megoldást (magán sulira nincs pénzük).

Szerdán találkoztam egyik helyi barátommal és meséltem neki erről, erre ő másnap felhívta az önkormányzatot és megkérdezte, hol tanulhatna külföldi ismerőse kvázi ingyen spanyolul, erre ők megadtak neki egy csomó telefonszámot. Körbehívta őket és kiderült, hogy még vagy 5 helyen Terrassaban ugyanilyen felnőttoktatási állami intézmény. Majd az egyik suliban közölték vele, hogy ha ma este elmegyek és beszélek a tanárral, akár kezdhetek is holnap. Így történt, hogy a projektem felénél, nem a szervezet, hanem egy jó szándékú ismerős megoldotta ezt az égető problémát 24 óra leforgása alatt... ezek után csak azt nem tudom, hogy mit csináltak a többiek, hiszen ők is itt laknak, ha komolyan vették volna, hogy szükségem van nyelvoktatásra, akkor már rég lettek volna óráim, ahogy az a szerződésemben is benne van!

Összepakoltam, ma délután még dolgozom, aztán holnap reggel irány Andalusia! :)
Süt a nap, kellemes-tavaszias szél fúj, 15 fok van és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek!

Andalusia #1: planning

2010-02-03T13:43:00.000-08:00

Az elmúlt egy hétben összeállt a terv, megtörténtek az előkészületek és már csak a megvalósítás hiányzik. Hiába, ha egyedül utazik az ember, minden dupla annyi időt vesz igénybe, mindent többszörösen utána kell járni és jobb híján csak magunkkal tudjuk a dolgokat megvitatni: jó-e ha ezzel a vonattal és ekkor utazok, nincs-e valami jobb opció; hol aludjak, mettől-meddig; mit nézzek meg, elég-e az az egy nap a városnézésre stb... ezek a gondolatok bolyongtak a fejemben, aztán valahol elkezdtem és már csak pakolni kell: szombat reggel indulok Andalúziába!

Az út fő célja az EVS ún. félidős (midterm) tréningje... ami biztosan nagy buli lesz, 140 résztvevő, állítólag szuper diákszállás kiváló konyhával, sok-sok új-régi ismerős, tanulás egymástól és magunkról. Értékeljük az eddigi munkánkat, megnézzük honnan hova jutottunk és új célokat tűzünk ki. Valahogy így képzelem. Persze ezek az alapok, a dolog munka része, de ez mellett ez a 4 nap fő célja, hogy jól érezzük magunkat. Nekem menni fog!

A terv jelenleg a következő:

Február 6 (szombat): indulás reggel 10:20-kor Barcelonaból, érkezés Cordobába 14:55-kor egy extra gyors vonattal, mely keresztül szeli Spanyolországot Lleida-Zaragoza-Madrid útvonalon. Itt várni fog a vonatállomáson egy fiú, akire couchsurfingen bukkantam rá -erről a weboldalról majd később, a családjával lakik és aznap náluk alszom.

Február 7 (vasárnap): délután Cordoba->Malaga, egy éjszaka egy belvárosi hostelben.

Február 8 (hétfő): délelőtt városnézés Malagában, majd délután el kezdenek érkezni a többiek is és ha minden jól alakul ekkor már együtt kávézunk a hajdúszoboszlói indulás előtti tréningen megismert önkéntesekkel. Este fél 8-kor felvesznek minket a vonatállomásról és irány a tréning helyszíne: Mollina

Február 8-12: Seminario de Evaluación Intermedia :)

Február 12 (péntek): reggeli után vissza Malaga, újabb városnéző túra, egy éj hostel

Február 13 (szombat): Délben átbuszozok Granadaba! Ez az út legizgalmasabb és leginkább várt célállomása! 2 éjszaka couchsurfing, Alhambra, Generalife díszkert, kilátás a Sierra Nevada hegyeire, egy hatalmas katedrális és még sok minden más.

Február 15 (hétfő): Granada->Malaga->Barcelona->Terrassa: 10 óra utazás, majd éjfél körül minden bizonnyal hullafáradtan, hazaérkezem.

Alig várom, hogy feltöltsem ezt a forgatókönyvet minél jobb élményekkel!
Hamarosan jelentkezem! :)

Talking about Hungary I.

2010-01-23T11:30:00.000-08:00

Hétfőn reggel a helyi napilap székházában jártam (hatalmas épület a belvárosban), hogy interjút adjak egy újságírónak. Végig spanyolul kommunikáltunk és őszintén - Carles mellett, aki La Vibria egyik legaktívabb tagja és elkísért ide - még magamat is megleptem, hogy milyen jól el tudtam vele beszélgetni 3 hónap ittlét után. A projektem is érdekelte, meg persze, hogy miért Terrassa, miért Spanyolország; de legfőképp Magyarország tette kíváncsivá és bombázott a kérdésekkel. Meséltem hát neki, ahogy a szókincsem engedte. Készült a fickó, mert már az elején bedobta a magyar-katalán történelmi kapcsolatok egyik klasszikusát, I. Jakab és Árpád-házi Jolánta házasságát, mellyel be kívánta vezetni, hogy milyen szálak is főzik össze hazánkat Katalóniával. Erről egyszer mindenképp írok egy bejegyzést. Sokat kérdezett a határon túli magyarokról, a magyar-szlovák kapcsolatokról és bizony össze kellett szednem minden történelemtudásom - ami nem éppen nagy - hogy legjobb tudásomnak megfelelően válaszoljak. Remélem nem mondtam semmi butaságot :) A cikk pár nap múlva jelenik meg.

Ugyancsak a héten kaptam egy telefonhívást egy katalán fiútól, hogy hallotta, hogy van itt egy magyar Terrassaban. Tavasszal szeretnék meglátogatni a kanadai barátnőjével Magyarországot és szeretett volna információkat kapni tőlem: mit érdemes megnézni, hol szolgálnak fel jó magyar ételeket, hova menjenek bulizni stb. Ma összeültünk és csak úgy folyt belőlem a szó. Egy idő után kedvesen rám is szólt, hogy neki ez már túl tömény és akkor vegyük át még egyszer a legfontosabb helyeket, majd egy gyorstalpaló magyar órával zártuk a találkozót, de a "Viszontlátásra" és az "Egészségedre" szavaknál fel is adta a kiképzést. Március 10-16-ig otthon leszek és lehet, hogy ők is arra a járatra vesznek jegyet, mint amivel én megyek :)

Mióta itt vagyok nagyon szeretek Magyarországról beszélni az érdeklődőknek és innen szinte csak a jó dolgok jutnak eszembe (na jó, az előző bejegyzésemet ennek élesen ellentmond :) Felajánlottam a munkahelyemen is, hogy jövő hónapban tartok egy magyar estet a betegek és a dolgozók részére, prezentációval és valami magyar kajával és már ki is tűztük az időpontot - hű mire is vállalkoztam... ;)

Íme a végeredmény:

Care

2010-01-19T02:44:00.000-08:00

Múlt vasárnap rendezték meg a félmaratont Terrassaban, amire annyira készültem, de úgy tűnik, hogy számomra a huszonegy kilométerrel való szembenézés még várat magára. Lehet, hogy túl nagy lendülettel indultam neki az évnek és kellett valami, ami visszarántson vagy csak a szokásos figyelmetlenségem következménye, hogy múlt hét pénteken sikeresen leöntöttem a combom egy lábos forró vízzel, amit a reggeli kávémnak szántam volna. Az események furcsa egybefüggése, hogy Dániában töltött fél év alatt is csináltam már ilyet, csak akkor a csuklóm kapta. Ott ránéztek és azt mondták, tartsam pár óráig hideg vízben. Se fájdalomcsillapítás, se egyéb ellátás. Később a seb tisztítására a szappanos vizet javasolták. A péntek reggelt így a sürgősségin indítottam és ha már így alakult, hadd jellemezzem pár mondatban a spanyol járóbeteg-ellátást saját példámon keresztül. Nem tudom, hogy működik a többi a nyugat-európai országban, de a spanyolok (legalábbis a katalánok) így külső szemmel nézve nem igen kívánhatnának jobbat.

Kezdjük az alapokkal: amikor belép az ember, általában egy hatalmas információs pulttal találja szembe magát, amit szinte csak az különböztet meg egy több csillagos szálloda recepciójától, hogy a szobakulcsok helyett színes képek lógnak. Ennek hazai kontrasztja a csöppnyi bódéjából előbújó morcos nyugdíjas korú portás (asszony), aki többnyire azért kedvesen útbaigazít minket otthon is. A spanyol kórházakban és rendelőintézetekben az információs pultnál regisztrálnak minket és mondják meg, hogy melyik részlegre, folyosóra, ajtóhoz menjünk. Az egészségügyi intézmények először is megfelelnek az alapvető elvárásoknak (tisztaság, higiénia!- Magyarországon örülhetünk ha a mellékhelységben találkozunk vécépapírral). A falak színesek képekkel, rajzokkal díszesítve. Itt még lent a mínusz harmadikon is sikerül elrejteni az épület fűtő és kitudja még milyen csöveit és nincs az embernek olyan érzése, mintha egy űrhajóban járna.

A hölgy, aki felvette az adataimat, közölte velem, hogy ne várjam ki a balesetin a sort, menjek be egy hátsó ajtón és ott azonnal el fognak látni. Így is történt, az első nővér aki szembejött megkérdezte, hogy mi történt, bevezetett egy külön szobába, lefeküdtem és az orvos már ott is volt két percen belül. Fiatal, szimpatikus fiatalember, aki a vezetéknevemből tippelve rákérdez, hogy magyar vagyok-e, mert ő ismer egy Máté Borbély nevű kosárlabdást Magyarországról, Pécsről (ezt nagyon viccesen mondta), aki a Barcelonaban játszik és nagy kedvence. Azóta már én is ismerem és legközelebb felkészültebb leszek:) Na de folytatásképp kapásból kaptam is két szurit, egy tetanusz-félét a karomba és egyet a fájdalomra a fenekembe (még választhattam is hova szeretném :) Aztán ellátták a sebet, rápakoltak egy csomó krémet és lekötözték. Az elkövetkező két-három hétben két naponta járok kötéscserére.

Az, hogy itt kedvesek az orvosok és hogy kétségem sem támad nem megbízni a lehető legjobb ellátásban, nem egyszeri látogatásom eredménye. Az itteni munkámból adódóan nap mint nap találkozom orvosokkal. Ugyanígy találkozom a másik oldallal is és ha a betegeket nézem, szintén hatalmas különbség vannak. Csak arról tudok beszámolni, amit eddig láttam, így tegnap például a váróteremben végig nevetgéltünk az betegekkel amíg sorra kerültem. Nagyon feltűnő, hogy az emberek életszínvonala mennyivel jobb itt, igényesek az öltözékökre, nem feszültek, idegesek vagy ha azok is, azt jól leplezik. A sor halad, aki nem siet, előre engedi azt, akinek dolga van. Ha időpontra mész, akkor azzal számolhatsz, hogy minimum akkor vagy még korábban be is jutsz! Egyértelmű, hogy az ellátásra szorulók hangulatuk hatással van az orvosokéra és ugyanígy fordítva. Az egészségügyi ellátás ingyenes (természetesen nem ismerik a hálapénz fogalmát), az orvosokat rendesen megfizetik. De valóban mindent csak pénz kérdése lenne???

Malaga¿?¿?

2010-01-11T06:31:00.000-08:00

Előreláthatólag február 8-12-ig egy Malaga melletti kisvárosba megyek, hogy kb. 130 Spanyolországban tartózkodó európai önkéntessel, 20 helyi tutorral és ugyanennyi szervezővel részt vegyek az EVS program félidős tréningjén... yupiiii! :)

Madrid

2010-01-11T04:59:00.001-08:00

A Los Reyes-t követő időszakot őrült vásárlási láz jellemzi Spanyolországban és miután lemennek az ünnepek kezdetét veszi a "Las rebajas". Minden év január 7-n átcímkézik az árakat és akár 70% kedvezménnyel beszerezhetjük a korábban áhított ruhadarabot vagy műszaki cikket. Engem is elkapott egy picit a dolog és elképzelhető, hogy én is agy-mosott lettem a sok plakát, hirdetés és bevásárló szatyrokkal szaladgáló nő láttán ...vagy simán csak nem bírtan elviselni a hatodikai könnyen jött pénz nyomását? :) Akárhogy is, van egy új kabátom és felsőm.

Madridba pénteken hajnali 6-kor indult Gironaból a gép, hiába, ha olcsón utazik az ember, nem válogathat! Ez azt jelentette, hogy éjjel kettőkor el kellett hagynom a lakást, hogy éjszakai buszra szálljak és eljussak Barcelonába, ahol aztán egy fél órás séta után - szakadó esőben :( odaértem arra a buszállomásra, ahonnan reptéri transzfer közlekedik Girona repterére. A busz tömve volt, ahogy a járat is, úgy tűnik sokan rátaláltak a két eurós jegyre :D Aznap este jobbnak láttam inkább nem is lefeküdni, így aztán egy kiadós hamburgerezés után összepakoltam a cuccomat és el kezdtem olvasni az útikönyvet, melyet aztán az oda úton folytattam.

Lássuk csak mi is írnak Madridról... "a város alig volt több egy koszos kis útszéli pihenőnél, amikor II. Fülöp 1561-ben a Spanyol Királyság székhelyévé nyilvánította (...) Spanyolországban minden út Madridba vezet, egészen pontosan a Puerta del Solhoz, a 0 km-hez, a város testi és lelki középpontjához." hmmm... veszélyek és kellemetlenségek? "Figyeljünk az olyan tipikus húzásokra, mint amilyen a madárürüléktrükk: a tolvaj valamit ránk dob, majd segít letisztítani, de közben segít megválni a pénztárcánktól is" - itt elnevetem magam, akárhogy is, a mai napig nem tudom elhinni, hogy tudtunk bevenni Andival :D és miért nem írták le ugyanezt a Barcelona résznél? Na nem, ezúttal ha egy hatalmas adag zöld trutyi landol az arcomba akkor sem állok meg senkinek!

Madrid sok más mellett arról is híres, hogy három és fél millió lakója közül nagyon kevés az "eredeti" madridi, a különböző régiókból dolgozni/tanulni ide érkező emberek igazi gyűjtőhelye! Éppen ezért híres vendégszeretetéről is, hiszen az itt lakók többsége egykor maga is máshonnan érkezett. A lakást, ahol megszálltam négyen laknak, egytől egyig különböző városokból, régiókból. Egy Magyarországon korábban önkénteskedő EVS-es ismerősöm albérlete volt ez, sajnos vele nem tudtam találkozni, mert pont otthon volt Santanderben, viszont megkaptam a lakás kulcsát erre a két napra. Ingyen szállás, nem panaszkodhatom, mégsem mehetek el az mellett, hogy nemcsak hogy nem volt fűtés lakásban (kint mínuszok és pár napja még havazás tombolt), de még meleg vizük sem volt, kénytelen voltam a lábosban vizet melegítős megoldáshoz folyamodni. Mondanom sem kell, hogy másra sem vágytam alvás híján, mint egy forró zuhanyra és meleg ágyra :) na de az élet nem habos torta! :D

Az alvást és a forró fürdőt mellőzve nyakamba vettem a várost és rögtön első napomon hat órát gyalogoltam megállás nélkül a városban. Hideg volt és nagyon szeles, de nincs mese, ha az ember látni akar dolgokat, menni kell! A fotózás nem esett jól, mert lefagyott a kezem, de ezen segített, hogy 2 óra után lemerült az elem, és amíg nem találtam egy kis kínai boltot nem is kellett elővennem. A fotómentes időszakot meg megőrzöm az emlékeimnek :) Hatalmas épületek, sugárutak, nyüzsgő kis utcák, parkok, sok zöld, múzeumok, rengeteg apró bár, étterem, sonkaboltok, sokféle ember, turista, helyi, sokszor nem tudni... a katalánok most biztosan vérig sértődnének, de nekem nagyon tetszett és nem hiányoltam semmit a hegyeken kívül. Teljesen más lehet ez azért jó időben, amikor le tudsz heverni a Retiro park füvére, vagy meg tudsz pihenni egy bár teraszán miközben a kávédat szürcsölöd a napsütésben. Jaj vissza kell térnem ide! Délután nagyon fáradtan értem haza, találkoztam egyik lakótárssal, aki közölte velem, hogy itt ma este fiesta (parti) lesz és hogy én is meg vagyok hívva. Mit mondjak, nem ugráltam körbe örömömben, elterveztem, hogy 8-ig kihúzom valahogy, aztán alvás reggelig. Így is lett, magamra dobtam az összes szobában talált ágyneműt és kabátot és vacogva próbáltam álmot csalni a szememre. Sikerült is pár óra erejéig, aztán elkezdődött az őrület, jöttek a vendégek nem tudom hányan és ment az üvöltözés, röhögés, piálás ezerrel. Én meg zsörtölődő nyugdíjasként vacogtam a szobában, alig várva a reggelt, hogy elhagyhassam lakhelyemet :D

Másnap reggel nem indult valami kellemesen. A fiuk a 8. emeleten laknak, na most amikor nagy boldogan elindultam, hogy újra felfedezzem a várost a 7-en megállt a lift és beszállt egy öregúr, aki az idegtől remegő arccal megkérdezte, hogy én is ott lakom-e felettük. Mire én igen, tegnap este, de csak turista vagyok... és folytattam volna, de mi sem kellett több a bácsi rázendített, hogy legközelebb kihívja a rendőrséget és hogy mégis hogy képzeljük, itt emberek laknak akiknek pihenniük kell, én meg csak álltam és gondoltam magamban, minek magyarázkodjak, úgysem hinne nekem, csak sajnáltam őt is-magamat is abban a pillanatban... hmmm, ezek a fiatalok! Na de ha Madrid, akkor "chocolate con churros" reggelire, tejes kávával, máris jobban folytatódik a nap! Aztán írok egy smst Ágiéknak, akikről az indulásom előtt pár órával derült ki, hogy ők is Madridban lesznek (az EVS indulás előtti képzésről ismerjük egymást). Így délutánra végre lett társaságom és nagyon jól éreztem magam velük! Hatalmasat ebédeltünk egy "Museo de Jamos" nevű sonkabolt éttermében, sokat sétáltunk és este beültünk egy sörözőbe, ahol megtapasztalhattam a leginkább Andalúziában szokásos egy kis sörhöz kihozunk ingyen egy nagy adag tapa rendszerét, hát igen! ez nem lenne rossz Barcelonaban sem! :)))

Utolsó este aztán szóba elegyedtem a többi lakótárssal is mikor hazaértem, meséltem nekik a reggeli liftes jelenetről (később ők is találkoztak vele szerencsére, úgyhogy nem csak én kaptam) :D Egész jól elbeszélgettünk. Másnap reggel sajnos el kellett hagynom a várost anélkül, hogy megtapasztalhattam volna amiről minden útikönyv és Madridot ismerő beszélt, a híres éjszakai életet! Bizonyos formában azért mégis belecsöppenhettem. Amikor vasárnap reggel 6kor elhagytam a házat alig hittem a szememnek, ez a külvárosi utca úgy tele volt a bulikból hazainduló fiatalokkal és annyian voltak az utcán, amennyien garantáltan egyik napszakban sem. A metrónál aztán meglepetés ért, a két napos jegyem sajnos nem 48 órára szólt, és akkor már igen csak késésben voltam, amikor jegyet kellett vennem a reptérre. Csak húsz eurós bankjegy volt nálam, amit a az automata nem fogad el, bolt még nem volt nyitva, így aztán jó pár részeg fiatal megállítása után jutottam apróhoz és 5 percen múlt, hogy nem késtem le a gépet... nem is lett volna annyira rossz...Madrid! Csak ajánlani tudom mindenkinek!!!

Los Reyes Magos

2010-01-10T13:54:00.000-08:00

Január 2-n hajnalban visszatértem Katalóniába és ahogy az hamarosan kiderül, ezúttal sokkal szerencsésebben indult minden :) Ahogy sokan mások én is azt várom, hogy kétezer-tízben majd minden simán fog menni, a beteljesületlen vágyak beteljesülnek, a megválaszolatlan kérdésekre választ kapunk; reméljük, hogy aki az elmúlt évben munkát keresett végre talál is majd és talán az sem lenne rossz, ha a karácsonyi nagy szeretet áradat nem csak arra a pár napra korlátozódna hanem kitartana egész évben. Általában hasonló várakozásaink vannak minden év elején, aztán később nem gondolunk rájuk, csak haladunk az úton, mégis... olyan jó néha pozitívan látni a dolgokat!!!

A spanyoloknak a jószerencsét a "mágikus királyok" vagyis a napkeleti bölcsek -Menyhért, Gáspár, Boldizsár- megérkezése hozza, így január 6-a az egyik legjelentősebb nemzeti ünnepük. Szilvesztert követően is még sokan szabadságon vannak és mindenki vásárlási lázban ég... és ez így is marad az ünnepeket követően is, de erről majd később.

A hónap első hetén sajnos számomra véget ért a barcelonai spanyol nyelvtanfolyam, amit egyrészről sajnálok, mert nagyon sokat fejlődtem négy hét alatt, de jó lenne még többet tanulni hivatásos tanártól és nem pedig az "utcáról" felszedni a nyelvet; ugyanakkor nagyon intenzív volt a napi négy óra és most időt kell hagynom magamnak, hogy meg tudjam emészteni ezt a rengeteg anyagot és használni is tudjam a nyelvet. Egy nap tanítás kimaradt a héten a január 6-i ünnep miatt és azt gondoltam, jobb híján és esős idő révén a szobámban ülve fogom tölteni a napot. Mégsem nem így történt!

5-n este lakótársammal, Arival átmentünk a közeli Matadepera-ra, hogy megnéztük a királyok megérkezés. A kisváros egy hegy lábánál fekszik, a terrassaiak csak úgy emlegetik, mint mi a Rózsadombot, hogy ott laknak a gazdagok, meg a maffia. Hát ez részben igaz is, a hely gyönyörű, az utcák tiszták, igazi álomhely a családosok számára. Nos, itt laknak Ari szülei is (izlandi apa, katalán anya), akik nem tartoznak egyik előbb említett kategóriába sem, generációk óta itt élnek, amikor még nem számított luxusnak a természethez közel élni. Van egy szép kis lakásuk a belváros főterén, és pont ide volt várható a háromkirályok megérkezése is ezen az estén. Gyakran hívnak meg ebédre vagy vacsorára, valami miatt megkedveltek. Ezúttal nem is érkeztem üres kézzel és vittem nekik apukám kolbászából és elkészítettem anya egyik specialitását, a kókuszgolyókat :) Mindkettő sikert aratott.

Spanyolországban minden városban megtartják ezt a felvonulást. Este 7 óra körül szinte mindenki az utcán van vagy az ablakokból lógva nézi, amint a napkeleti bölcsek (mai modern formában audik és bmvk által vontatott hintókban) egymás után megérkeznek segítőikkel, hogy az este folyamán minden házba eljussanak, és ajándékokkal tömjék meg a cipőket, sálakat. A bámészkodó tömegre cukoreső hullik, sok száz kiló "caramelos"t dobálnak ilyenkor szét (később olvastam, hogy egyeseknek nagy csalódás volt, hogy idén a krízis miatt sokkal kevesebb caramelossal a zsebben jöttek a királyok, no comment.) A városok főterén aztán előadják a bibliai jelenetet és lassan hazasétálnak a családok, hiszen ezen az estén korán le kell feküdnie a gyerekeknek, hogy a bölcseknek legyen idejük szétosztani az ajándékokat.

Az ünnepség után mi egy heavy metal bárba mentünk, arra gondolva, hogy a C/Vall 22es számú második emeleti albérletbe úgysem valószínű, hogy eljutnak a királyok. Nagyon jól szórakoztunk :) Aztán másnap reggel korán megcsördült a telefonom, és nagy meglepetésemre munkatársam, Begona volt a vonalban, aki gondolva arra, hogy mit csinálhat egy nem idevalósi miközben mindenki családi körben ünnepel, elhívott magukhoz ebédre, pontosabban a barátja szüleinak a házába. Kis hezitálás után úgy döntöttem miért is ne, jó lenne közelről megtapasztalni, hogyan töltik ezt a fontos napot a helyiek. Begona nem Terrassában lakik, egy közeli város vasútállomásán beszéltül meg a találkozót. Először elvitt és megmutatta a lakását és a három iszonyú aranyos kiskutyáját. Aztán vele és a barátjával mentünk a szülőkhöz, akik egy gyönyörű családi házban laknak a hegyekben. Az ebéd náluk 3 óra körül kezdődik, én ekkor már majd éhen haltam, de itt ugye nem sietik el a dolgokat. A kaja fantasztikus volt, alkalmam volt olyan tengeri élőlényeket kipróbálni, amiről a mai napig nem tudom, hogy micsoda. Kagylókrokettek, polip, rákok, kalamári.. minden mi szem-szájnak ingere ott hevert az asztalon, nem is tudtam, hova kapkodjak örömömben :) imádom! Elbeszélgettük az időt, aztán estére megérkezett a család többi tagja és elkezdődött az ajándékozás. Ezt megelőzte viszont az est fő attrakciója, a roscón, ez a szuper édes hatalmas fánk, amit csak ezen a napon fogyasztanak és csak pár nappal korábban kezdik el árusítani a boltokban. A roscónban egy kis király van elrejtve, a sütit felszeletik és aki megtalálja a bábút, annak a fejére kerül a korona! Ennél a családnál a korona mellett bevezettek egy olyan tradíciót is, hogy minden jelenlevő bedob 10 eurót és akié a király mindent visz! Az enyémben volt!!! 70 euró ütötte a markomat, melyből 20-at felajánlottam a mellettem ülőnek, mert a király lába átlógott és mert sajnáltam, hogy neki ilyen kevesen múlt :) ez a pénz aztán mondanom sem kell milyen jól jött a madridi út előtt! :)))

Az ajándékozás során aztán csak hüledeztem, előkerült ott laptop, igazi spanyol gitár, ruhák tömkelege, ékszerek és úgy tűnik a napkeletiek tudtak valamit, mert nekem is hagytak egy gyönyörű sálat és gyűrűt... nem vagyok a nagy ajándékozás híve, de mégis jó volt ott lenni. Mindenki egyesével bontotta ki az ajándékokat, közben taps, ének, nagyon vicces volt! Azt hiszem nem kell ragoznom, hogy jól döntöttem, amikor velük tartottam, ennél jobban nem telhetett volna a nap!

Christmas with AVAN & La Vibria

2009-12-23T00:51:00.000-08:00

A két szervezet akiknél önkénteskedem nem csak, hogy különböző tevékenységi területen, teljesen más körülmények között dolgoznak, másképp is ünneplik az év végét. Szerencsém volt mindkettőn részt venni, íme a részletek.

Az AVAN karácsonyi ünnepsége Sabadell városban volt, egy kulturális központ termét bérelték ki a buli idejére. Terrassaból kocsival szállítottuk át a betegetek, aztán elfoglaltuk a helyet és együtt szépen feldíszítettük. Aztán miután a hangfalakat is beüzemelték, jöhetett a tánci, vagy legalábbis valami ahhoz hasonló mutatvány :) ez aztán meg is adta a hangulatot a délután fennmaradó részére, vonatoztunk, énekeltünk és megtört a jég:) olyanok is táncra perdültek, akik elmondásuk szerint évek óta nem próbálkoztak vele. Ezt követően alkalmunk nyílt a helyi karácsonyi "szaloncukor", vagyis a turron összes ízvilágának kipróbálására. Eközben az egyik beteg gitár előadása szólt és énekkel kísérték azok, akik éppen nem tömték magukba ezt a szuper édességet. Aztán jöttek a télapónak öltözött dolgozók és ajándékokkal lepték meg a csodálkozó tömeget. Az ajándékokat előzetesen maguk a beteget hozták, karácsonykor ugyanis Spanyolországban nagy divat az általam utoljára az általános iskolában játszott láthatatlan barát (amigo invisible), amikor is mindenki bedob valamit a közösbe, majd a véletlennek köszönhetően találják meg gazdájukat az ajándékok. A buli egy meghívott opera énekes lány előadásával zárult.

Koordináló szervezetem egy ifjúsági egyesület, mely sokkal informálisabb, a karácsonyi bulit csupán magának a szervezet tagjainak és önkénteseinek szervezik. Idén egy kínai étteremben ünnepeltünk, ahova hagyomány szerint valamilyen jelmezben kellett érkezni és természetesen készülni kellett egy kisebb, kötelezően kézzel készített ajándékkal is. Itt viszont tudtuk, hogy kinek készítjük, csak az volt rejtély, hogy mi kitől fogjuk kapni. Egy-két bizarr jelmez, büfévacsi, borok, sok-sok nevetés :))) BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!

Bon Nadal i Feliç any Nou!

2009-12-22T06:28:00.000-08:00

A reptéri tranzit tökéletes helyszíne a blogírásnak. Reggel van, különösen nyugodt minden és a budapesti járat, a gyülekező tömeget elnézve várhatóan teljesen tele lesz az ünnepeket otthon töltő, de legalábbis valahova, valaki(k)hez tartó utasokkal. A gép késik, én pedig kihasználom ezt az időt...

Az elmúlt napok természetesen Terrassaban is a karácsony jegyében teltek. A betegekkel egész decemberben üdvözlőlapokat és szebbnél-szebb díszeket gyártottunk. A foglalkozásokon nagyon jó kedvűek voltak, a háttérben általában karácsonyi dalok szóltak - igyekeztem egy-két refrént elsajátítani :) és persze végig ment a sztorizgatás a helyi szokásokról. Aki szereti az ünnepeket, annak itt nem lehet oka panaszra, jut neki bőven :)

Íme egy kisebb összefoglaló a helyi szokásokról, fontosabb napokról:

- El Pessebre: Jézus születését, a pásztorok és a három királyok látogatását ábrázoló betlehemet állítanak fel sokfelé (köztereken, éttermekben stb...). Állítólag még a hegyekben is lehet kisebbekkel találkozni, a kirándulók gyakran visznek oda is :)

- A katalán ünnepi hagyomány két kultikus toteme a Caganer, vagyis a "kakáló ember"; valamint a Caga tió, mely szó szerinti fordításban "kakáló fatuskót" jelent. Ez előbbi a katalán kultúra elengedhetetlen kelléke, általában a betlehemi jászol mellé teszik, mely nem egy mai 'perverz' dolog, a hagyomány a 17. század óta létezik. Eredeti jelentése körül zavar van, több magyarázat is létezik. A legtöbbet emlegetett válasz, hogy a caganer megtermékenyíti a földet és ezáltal gazdag termést hoz az újévben. Mások szerint az emberiség egyenlőségét szimbolizálja, hiszen ezt a tevékenységet fajra, nemre, nemzetiségre való tekintet nélkül meglehetősen hasonló módon végezzük. Manapság már senki sem tulajdonít túl nagy jelentőséget annak, honnan is ered ez a hagyomány. Az eredeti figura mellett árulnak focistákat, politikusat, zenészeket, sőt még a királyi családot megtestesítő caganereket, sőt állítólag a tavalyi USA elnökválasztás után rögtön feltűntek az Obamafejű kakiló figurák is. Nekem tetszenek :)))

- Még mindig e témát feszegetve, nem mehetek el szó nélkül a tiszta szívből mosolygó, 4 apró pálcikalábon egyensúlyozó kakiló fatuskó mellett sem, melyet elvileg december 8-tól tesznek ki a hagyományőrző otthonokban. Naponta etetik és szép vörös takaróval melegítik, hogy szegény meg ne fázzon a nagy spanyol télben. Végül, miután jól "felhizlalták" karácsony napján valamiféle bottal ütögetik a szerencsétlent és egy dallal kakilásra biztatják: caga tió / caga torró, / avellanes i mató, / si no cagues bé / et daré un cop de basto. / caga tió! (vagyis "kakálj tuskó, kakálj tortát, mogyorót és édestúrót! ha nem kakálsz jól, bottal verlek. kakálj tuskó!")
Ennek eredményeképp a tuskó édességeket, ajándékokat és turront (katalánul torró) termel :) Ez utóbbi nekem nagyon ízlik, bár irtó édes, de azért eszem, hiszen ez olyan mint a szaloncukor, most van az ideje :)

- December 28: Day of the Innocents - a helyi "bolondok napja" :)

- December 31: Nochevieja, vagyik az Óéj, mely hasonlóan nagy bulikkal telik, mint nálunk. Az éjfél előtti pillanatok azonban szerintem sokkal izgalmasabbak! 12 másodperccel az újév kezdete előtt a harangok ütésével egy időben egész Spanyolországban szőlőszemeket kapkodnak a szájba, egészen pontosan 12-t, ami annyira nem is lehet egyszerű feladat. Idén mindenképp kipróbálom :)

- Január 6: A katalánok többségének nem a Szenteste a nagy ajándékozás ideje. Náluk sokkal fontosabb a Los Reyes, vagyis a Három Királyok megérkezésének napja, mely különösen a gyerekeket örvendezteti meg. Az ajándékozás szertartása igen sok hasonlóságot mutat a hozzánk érkező Mikuláséhoz, csak mindez egy hónappal elcsúszva. A gyerekek lefekvés előtt kiteszik az ablakba vagy az erkélyre a csizmákat, mellé ételt is kikészítenek, hogy a megfáradt Királyok fogyaszthassanak belőle, mire aztán reggelre megtelnek a cipők.

Cute X-mas presents from patients :)

2009-12-16T10:50:00.000-08:00

Pesca sin peces

2009-12-08T09:21:00.000-08:00

Lets update!

2009-12-07T05:47:00.000-08:00

Na akkor frissítsünk. Az elmúlt napokban vagy inkább már hetekben nem voltam igazán írogatós kedvemben, de semmiképp sem szeretném útinaplómat a rablós sztorinál befejezni, hiszen természetesen történnek jó dolgok is. Akkor is ha sokszor az ember hangulata (egyéb tényezők miatt) elnyomja az örömet vagy nem engedi láttatni a pozitív történéseket.

Akárhol is éli meg a fiatal a külföldi önkéntességet, szerintem abban mind egyetértünk, hogy előbb vagy utóbb az első jó-rossz benyomások után eljön az az időszak, amikor megállsz és el kezdesz azon gondolkodni: mi a fenét csinálok én itt, van-e értelme a munkámnak, tényleg fejlődök-e általa vagy csak az időmet töltöm el valahogy, tényleg érdekli a többieket (munkatársak, itt szerzett barátok) hogy ki is vagyok valójában vagy csak egy vagyok a sok itt megfordult idegen közül. Sokszor érzem magam igazán egyedül, még akkor is, ha van társaságom. Na és persze bárhogy próbálom nem tudom kiűzni a "mi lesz utána" kérést sem a fejemből, még akkor sem, ha tudom ezt a kérdést egyelőre lehetetlen és felesleges is megválaszolni. A folytatást maga az élet hozza... persze nem árt ha nyitott szemmel és kellő kíváncsisággal jár benne az ember.

Múlt héten elkezdtem a spanyol nyelvtanfolyamot Barcelonában. A korán keléshez újra hozzá kell(ett) szoknom; az órák 9 órakor kezdődnek. Jó, hogy történik valami és hogy ritmust ad a napnak, már-már bosszantott, hogy korábban képtelen voltam komolyabb motiváló erő hiányában 9 előtt felkelni. A tanfolyam után visszatérek Terrassába, gyorsan főzök valamit, majd rohanok a kórházba. Este tanulás, futás és vacsora. Így telnek napjaim. A nyelviskola egyébként nagyon szuper, gyorsan haladunk, a tanárok sokat beszéltetnek minket az órán és a csoporttársaim is nagyon jó fejek! Ha a városban laknék biztosan gyakran összefutnék velük, tényleg a világ majd összes pontját képviseljük: két kanadai, egy ausztrál, egy holland és egy dán lány :))) na és én, a kelet-európai :) A tanfolyam egyetlen hibája, hogy nekem kell fizetni és hogy az összes utazásra szánt pénzem el is ment ezzel; sajnos a szervezettől továbbra sem számíthatok anyagi hozzájárulásra: kiderült, hogy korábbi önkénteseik egy helyi, államilag finanszírozott suliban tanultak, ahol az egész éves tandíj 30 euro és én sajnos erről a lehetőségről ebben az évben lemaradtam. Elvileg januárban újra megpróbáljuk.

Mindeközben Barcelona és Terrassa is ünnepi díszbe borult, felkapcsolták a karácsonyi fényeket és az utcák esténként tömve vannak vásárló-nézelődő emberekkel. Terrassa főterét elborította a sok karácsonyfának szánt fenyő és felállítottak egy kirakodóvásárt is. Tegnap pedig itt járt a Mikulás és Sashánál hagyott nekem egy jókora csomagot telis-tele gyümölcsökkel és csokival :) Holnap nemzeti ünnep Katalóniában, melyet horgászással töltünk lakótársammal egy tónál a Pireneusokban és ha szerencsénk van a kifogott hal lesz a vacsoránk :)

Time

2009-12-06T03:03:00.000-08:00

"In essence: your time is your life; how you spend your time reflects what matters to you in life, your real values. Irrespective of how crazy our environment might be, our personal attitudes towards time influence the peace of our minds, thus our happiness. We can all learn to be interconnected islands of calm in the face of the chiming clock. Time is a falling leaf of the autumn; time is a glass of wine on a birthday; time is a friend over a cup of tea, time is a musical note; time leafing through a dog-eared family photo album; time is a kiss, a hug, a smile; time is budding spring flowers; time is a wrinkle on the face; time is laugh.
Time is not a clock.
Time is your heart beating."
Lewis Akenji

Bad luck, good luck

2009-11-28T13:18:00.000-08:00

Az otthoni eseményekről most nem írnék túl sokat. Tényleg megállt az idő és tényleg szinte minden ugyanolyan, mint amikor eljöttem, csak az idő borúsabb, hidegebb. Ismét tudatosult bennem, hogy nagyon jó dolgom van Katalóniában és hogy az itt töltött kilenc hónap hatalmas ajándék az élettől. Budapesten furcsa volt, hogy már nincs meg az albérletem, az utcán sétálva inkább voltam turista, mint valaki, aki hat évig dolgozott, tanult, élt ebben a városban. Úgy gondolom, hogy ez nem egy tartós benyomás és ha visszatérek az előző életembe, újra olyan lesz számomra a város, amilyen volt.

A legjobb, gyerekkori barátnőmmel két napja visszatértem Terrassába:) Nem volt egyszerű, de átkínlódtunk magunkat a csomagokkal Barcelonán, még az éjjel kettő órás kelés sem fogott ki rajtunk. Egy hét városnézés, kirándulás, vásárlás... ez volt a terv, de ez már az első napon kudarcot vallott két feltehetően dél-amerikai, rendkívül kedves hölgynek köszönhetően. Nekik köszönhetjük azt is, hogy jókat nevetgéltünk a Güell Parkban, miközben kiraboltak minket és hogy másokat is megnevettetünk a történetünkkel. A "nem tudom hogy sírjak vagy nevessek" tipikusan esete. Na de kezdjük az elején. Viszonylag korán elindultunk Barcelonába, még a vonaton kigondoltunk egy egész napos városnézési tervet kezdve az Antoni Gaudí tervei alapján épült hatalmas Güell Parkkal. Szerencsések voltunk annyiban, hogy november végén már nincsen olyan sok turista itt, és csodálatosan szép idő is volt. Megnéztük, amit meg kell, aztán elkanyarodtunk egy kisebb útra, elhaladtunk egy fa alatt, amikor éreztük, hogy valami ránk hullik. Mögöttünk két kedves hölgy kiabálással hívta fel figyelmünket, hogy ez bizony madár ürülék és tele van az egész hátunk és hajunk vele. Kedvesen félreinvitáltak egy újabb adag madárszartól kevésbé veszélyeztetett padhoz, ahova nyugodtan lerakhattuk a táskánkat, mintegy tálcán kínálva fel nekik Andi összes útra szánt, összespórolt pénzét és az én maradék zsebpénzemet. Elővették tisztító felszerelésüket (víz, zsebkendő) és nagy nevetés közepette tisztítgattuk egymás ruháját és haját. Minden apró részlet meg volt tervezve: az egyik folyamatosan szóval tartott minket, kezembe adta a zsebkendőt, ő öntötte a vizet, és először Andi haját mostuk, közben a másik nő az én ruhámat mosta. Megköszönve segítőkészségüket, folytattuk utunkat és a hegyet elhagyva, végigsétáltunk a Passeig de Grácián, majdnem végig, a Placa Catalunyaig. Betértünk egy könyvesboltba, hogy vegyek egy spanyol kisszótárt és akkor realizálódott bennünk, hogy bizony az összes készpénzünk eltűnt. Először nem is esett le, hogy ez hogy lehetséges, hiszen minden megvolt (kártya, iratok), aztán végigpörgettük magunkban az eseményeket és mindkettőnknek beugrott a két ribanc képe, és lassan minden megvilágosodott. A helyzetet utólag elemezve a történet elemi kikristályozódtak, a helyszín, a rendkívül kreatív, humorral fűszerezett sztori, két turistának öltözött hölgy és persze a jóhiszemű áldozatok.

A tett helyszíne (jobbra a fa)

Aztán egy padon ülve szépen elkezdtük megemészteni a dolgokat és egyet értettünk abban, hogy vissza kell mennünk a parkba, hogy elmeséljük történetünket az ott dolgozó rendőröknek... biztosak voltunk abban, hogy nem mi voltunk az elsők és az utolsók, akikkel ez megtörténik. Szétjártuk a lábunkat, megmásztuk a hegyet, mire nagy nehezen elkeveredtünk egy rendőrállomásra, ahol összeszedve spanyol tudásomat röviden előadtam a helyzetet. Miután kitöltöttünk egy formanyomtatványt, a váróteremben szóba elegyedtünk egy szintén várakozó spanyol pasival, akit láthatóan gyötört a kíváncsiság, hogy mi a fenét keres két szőke, furcsa nyelven beszélő lány egy katalán rendőrállomáson... megkérdezte honnan jöttünk és mivel fogalma sem volt, hogy hol van Magyarország és még a környező országokat felsorolva sem derengett neki, hogy Európáról, a ő kontinenséről beszélünk, én legszívesebben ott rögtön lezártam volna a beszélgetést, de csak-csak kérdezett, végül előadtuk neki is a történetet és ettől olyan harsány nevetésbe tört ki, amitől az egész terem visszhangzott. Tanulság: a katalán nemzet rendkívül együtt érző... na de ne általánosítsunk! A rendőr, aki kihallgatott minket, sokkal kedvesebb volt. Spanyolul és angolul elmagyaráztuk neki a dolgokat, ő szépen mindent jegyzetelt, sokat kérdezett és megnyugtatott minket, hogy el sem tudjuk képzelni, hány szem lesett ránk például a Passeig de Grácián is, miközben ott sétáltunk... ezeknek a csalóknak, rablóknak ez a hivatásuk, profik, ebből élnek; párban (legtöbbször négyen) dolgoznak és nyilván, legfőbb célpontjuk a hozzánk hasonló turisták. Ő tudta, hol van Magyarország, sőt egy Budapest nevű zenekart is ismert (tényleg létezik ilyen?). Vele is elnevetgéltünk, még olcsó, helyi éttermeket is ajánlott, aztán a végén azért helyesnek láttuk közölni vele, hogy számunkra ez tényleg rengeteg pénz, bár ők nem érezték át ennek súlyát.

Visszatértem ... a szerencsétlenkedéseimmel együtt :)))

Madrid

2009-11-21T06:34:00.000-08:00

Tegnap vettem egy repülőjegyet Madridba 2 euróért :)

Leaving

2009-11-20T07:02:00.000-08:00

Itthon vagyok Magyarországon egy hétig, itthonról írok a szobámból és ez fura; de révén, hogy úti beszámolómmal súlyos lemaradásaim vannak az elmúlt napok elfoglaltságai miatt, ezt most innen teszem meg.

Elhatároztam, hogy belevágok és felkészülök életem első -és remélhetőleg nem utolsó- félmaratonjába. Futni eddig is imádtam, itt adottak a lehetőségek és sok érv szól mellette: egy hatalmas park és egyéb futásra alkalmas helyszínek; ha este már nincs erőm, ott vannak a reggelek; az edzőtermet most úgysem tudnám megfizetni; végül a futás csodás, mert teljesen kikapcsol és sok energiát ad a mindennapokhoz. Elkezdtem hát a felkészülést, egyelőre egyedül, de remélem, hogy januárig találok edzőtársat, úgy sokkal könnyebb lenne.

A múlt hétvége egy fantasztikus péntek esti vacsorával indult, melyre nem is számítottam, de hiszen itt egy jó napnak elengedhetetlen része a gasztronómia. Nem tudtam ellenállni lakótársam meghívásának és életemben először kipróbáltam a "katalán póréhagymát", a calçot-ot, mely körülbelül mostantól márciusig fogyasztható. Eredetileg nyílt tűzön kell elkészíteni, de otthon a sütőben is megteszi. Miután szépen lehámoztuk a megégett héjakat, a burok különleges, puha finomságot rejtett, ami a friss spárgára emlékeztetett. A hagymát egy enyhén csípős, majonézes szószba mártogattuk és hozzá hatalmas sült rákokat ettünk :) nyammi! Még mindig nagyon jó szakács! :)

Este futás, vacsi és Minyons tréning, majd szombat kora reggel újra irány a park és tíz órakor már indultunk is hegyet mászni a két katalán-izlandi fiúval, Arival és Joseppel és egy hihetetlen aranyos kutyussal :))) 5 órán keresztül séta, mászás, ugrás kövekről fel-le a Terrassa melletti Sant Llorenç del Munt hegyen. Új, sokkal izgalmasabb utakat ismertem meg általuk. Mindketten nagyon jól ismerik a hegyet, főleg Josep, aki egyébként gyógyszerész, de szenvedélye ez a hely és minden hétvégéjét ott tölti. Ha esetleg valami baleset történne (merthogy elég sok a turista, hegymászó és futó itt), 20 perc alatt ott terem, ha kell, hívja a mentőket és helikopterrel segíti elszállítani a sérültet. A kirándulás után meghívtak egy késői ebédre, kandallóban sült a kolbász-hurka, nagyon jó társaság :)

Sajnos nem tudtam sokáig maradni, mert este Barcelonaba mentünk Carlessel és Bernattal kocsival, hogy megünnepeljük a grúz önkéntes, Xatuna születésnapját együtt, a többi önkéntessel, akiket Coma Rugan ismertünk meg. Ők Badalonaban laknak, ami nagyon közel van Barcelonahoz és gyakorlatilag összenőtt a várossal, ráadásul az egyik metróvonal is áthalad rajta. Egy hatalmas lakásban laknak, aminek tiszta hostel hangulata van, emeletes ágyak, sok szoba, fiú-női fürdő :) Teljesen más lehet ez az élet, együtt csinálnak programokat, együtt főznek. Ott egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ez ember egyedül érezze magát, mégsem egy kupleráj, a lakók mind-mind szimpatikus fiatalok Albániából, Török- és Németországból. Sok-sok szempontból előnyösebb lehet így lakni, de nem panaszkodom, biztosan meg van ennek is az oka és a 8nmes (max!) szobámon legalább nem osztoznom senkivel :) nehéz is lenne :))) Az este első fele nagyon jó volt, sokan összegyűltünk, aztán éjfél körül bementünk a városba egy bárba, ahol a fokozódó fáradtsággal a hangulatom egyre kevésbé volt jó, főleg a másnap reggel korán kelés tudatában, hiszen ha vasárnap, akkor utazás a Minyonsokkal egy újabb katalán kisvárosba fellépni. A többiek még bírták és mentek tovább bulizni, de én hajnalban buszra szálltam a Placa Catalunyan és reggel 6-kor sikerült is ágyba kerülni pár óra erejéig. Folyt köv...

Living

2009-11-11T15:32:00.000-08:00

Itt tartózkodásom óta nem olvasok híreket, nem nézek tévét és nincs túl sok információm arról, mik történnek otthon és a nagyvilágban. Bár nem hiányzik, tudom, hogy lépést kellene tartanom, nem pedig elszigetelnem magam ebbe a mesterséges világba, ahol sokáig alhatok, van mit ennem, van szállásom, mindennap sportolhatok és a legnagyobb kihívás ami előttem áll egy (vagy két) idegen nyelv elsajátítása valamint a mindennapi munka, ami nem megy mindig könnyen, de szeretem! Nagyon jól tudom, hogy a való világ nem ilyen, hogy egyszer majd ki kell szakadnom ebből és az fájni fog, de ha már megadatott ez a lehetőség, akkor hadd élvezzem, hadd úszkáljak benne egy kicsit, amíg tehetem.

Erre a hétre jutott bőven a médiából ígyis, hétfőn szerepeltünk a tévében, kedden pedig a kezembe nyomtak egy helyi kiadványt, amelyben egy fél oldalas cikk jelent meg az új "Európai Önkéntesről", rólam.

A televíziós szereplés egy meghívásnak köszönhető, mely által az egyesület tagjai ellátogathattak Barcelonába a katalán TV-hez (www.tv3.cat) és mint közösség részt vehettek egy élő adásban. A műsor színvonala szerintem kritikán aluli, egyfajta délutáni talkshow, amiben kibeszélik a helyi híreket, meghívnak helyi "hírességeket" és próbálnak irtó viccesek lenni. Ott ültünk hát a stúdióban két órán keresztül, amikor tapsolni kellett tapsoltunk és amikor minket mutattak mosolyogtunk... a felvétel megtekinthető az interneten (a dátum november 9), de később kapok egy DVD-t is róla, emlékbe :) Ha másra nem is, arra jó volt ez a kirándulás, hogy kicsit kimozdultak a betegetek és történt valami, amit jól ki lehet beszélni :) A magam részéről érdekes volt azért, mert új betegeket ismertem meg, hasznosnak éreztem magam, mert segítettem nekik a buszba történő ki-beszállásnál. Rám volt bízva továbbá pár néni, akik nagyon aranyosak voltak. A visszafele úton kifogtam egy útitársat, aki végig beszélt hozzám, én meg csak bólogattam és próbáltam kitalálni, miről is beszélhet, de szinte semmit sem értettem, ő meg azt nem értette, hogy én mit nem értek, de sajnos nem adta fel :) Hosszú, furcsa út volt, de túléltem :)

A keddi nap volt az a nap, aminek előbb utóbb be kellett következnie, csak a helyszín és az időpont volt kérdéses :))) Már hiányoltam saját magam szerencsétlenkedéseit, fura is volt nélkülük. Az egész őrület már kora reggel kezdődött, amikor is késésben voltam az állomásról, ahol előre megbeszéltem munkatársammal, Xavival, hogy felvesz kocsival és együtt megyünk Sabadellbe. Kár volt sietni, mert ő késett, nem is keveset, de persze ez itt normális, no pasa nada. Sabadellben először jártam, ide sokkal komolyabb betegségben szenvedő emberek járnak terápiára. Reggel 9-kor részt vettem egy dolgozói megbeszélésen, ami egy órás volt és katalánul zajlott (mint minden), rendesen szenvedtem, hogy nyitva tartsam a szemem! Szerintem látták is rajtam, hogy nem dob fel a téma és a kezembe nyomták a szervezet havi kiadványát, amiben szerepelek :) Pár hete kértek fel, hogy írjak magamról, miért vagyok itt, mivel foglalkoztam korábban stb és ez az, ami most megjelent. Örülök neki, mert ez által többet megtudtak rólam, olyan dolgokat, amiket nem tudtam vagy nem akartam mindenkinek elmagyarázni. A megbeszélés után a szokásos három órás foglalkozás következett a betegekkel, amikor is újra végig kellett nézni a hétfői még mindig idióta TV show-t velük, de nagyon örültek, ha csupán pár másodpercre is, feltűntek a képernyőn. Munka után ment a diskurzus, hogyan juttassanak haza Terrassaba, de nem értettem meg pontosan, hogy miről is beszéltek. Aztán az egyik lány elvitt a helyi buszállomásra autóval, hogy akkor itt tessék felülni egy buszra és már kedvesen integetett a kocsiból miközben én a pénztárcám felé kutattam és szép lassan leesett, hogy az bizony otthon maradt. Természetesen egy euro sem volt nálam és a spanyol telefonomon sem volt semmi pénz, ott álltam hát az ismeretlen város buszállomásán, pénz, iratok, telefon nélkül. Megálltam egy pillanatra és végig gondoltam, hogy igen, ez az az érzés, ami eddig hiányzott, a kétségbeesés, a jajmostmilesz :) aztán persze mindig lesz valahogy. Megtalálom a táskám mélyén a magyar mobilomat, amiről hívogatom Xavit, aki nem veszi fel és már azon gondolkodtam, mit adjak el a táskámból (kinek kellene ez a sok spanyol könyv!) vagy hogyan kitől kérjek 1 euro 60 centet az útra. Aztán nagy nehezen felveszi, és összeszedem minden spanyol tudásom, no tengo dinero, lo siento és egyebek, majdnem a földbe süllyedek. Aztán érkezik is egy óra múlva, addigra én már jól szétidegeskedtem magam, a visszaúton nem is szóltunk egymáshoz. Délután a kórházban egész jó volt, és este is a Minyons tréningen, de nehogy már minden jóra forduljon! Hazafelé jövet kiesett az egyik havi kontaktlencsém, amit két napja használtam először :I no pasa nada!

Közhely, de tényleg kellenek az ilyen napok, hogy értékelni tudjuk azokat, amikor minden összejön vagy azokat, amikor nem történik semmi különös, csak élünk...burokban vagy anélkül.

Workshop II.

2009-11-06T11:26:00.000-08:00

Szerdán és csütörtökön újabb izgalmak vártak ránk két helyi általános iskolában. Egyre népszerűbb az Európáról szóló workshop és már-már alig tudunk eleget tenni a felkéréseknek. Népszerű, hiszen ingyen van, a tanároknak nagyon tetszik, a gyerekek boldogok. Mi meg önkéntesek vagyunk! :)

Kedd este a kórházból hazatérve nyitottam meg Carles e-mailjét, melyben az állt, hogy ezúttal Észak-Európa országait képviselem, egyedül... rájöttem, hogy egyre jobban viselem a váratlan helyzeteket. Lett volna okom a pánikra, hiszen 40 kilenc-tízéves gyerekkel foglalkozni, lekötni a figyelmüket, az ő nyelvükön elmagyarázni a dolgokat nem éppen egyszerű.

A kétségbeesés helyett elkezdtem inkább gyorsan törni a fejem, mit is mondjak nekik, milyen játékokba vonjam be őket. Heidi voltam Izlandról, abból az országból, ahol télen szinte csak néhány órára jön fel a nap, viszont nyár közepén alig sötétedik be; sosincs túl meleg és ahol rengeteg vulkán, gejzír van. Kihasználtam, hogy lakótáraim itthon voltak, összeírtam néhány infót az összes északi országról, ők pedig segítettelek lefordítani. Nagy szerencsém volt, mert az első napra rá tudtam beszélni litván barátnőmet, Mingust és ketten nagyszerű párost alkottunk :) Második nap egyedül voltam, de az is nagyon jól sikerült. A suliban a csoportokkal megkerestük az északi államokat a térképen, kicsit beszélgettünk róluk, majd jöhetett a hógolyózás és célba találás az előre elkészített papírgombócokkal. A végén, mikor visszakérdeztünk, hogy mire emlékeznek, szerencsére nem csak az őrült dobálás maradt meg bennük, bár az elején még azt sem tudták sokan, hogy Európa egy kontinens. Ezekbe az iskolákba szinte kizárólag bevándorlók gyerekei járnak. Ez már megérkezésünkkor egyértelmű volt a suli előtt várakozó fejkendős anyákat látva, de mikor megkérdeztem a nevüket és a sok kis Ahmed és Mohamed mutatkozott be, nem volt kérdés :) Nem mondom, hogy könnyű volt velük, a második napon egy verekedős fiúbanda eléggé megnehezítette a dolgomat :) És akkor most képekben...

Lets complain a bit!

2009-11-04T13:50:00.000-08:00

Na szóval az van, hogy nincs :) Még mindig nem kezdődött el a spanyol nyelvtanfolyamom, a katalán pedig pláne nem és ez a mentoromon kívül csak engem aggaszt... két hete írtam egy tesztet a helyi nyelviskolában, és kiderült, hogy teljesen kezdő már nem vagyok, viszont az én csoportom sajnos megtelt és csak januárban kezdhetek... na erre eléggé begőzöltem, de révén, hogy mindenki győzködött, hogy találunk majd valami alternatívát, megnyugodtam... csakhogy rajtam kívül azóta is mindenki nyugodt... jó lesz az majd januárban is! Ugyanezek az emberek viszont már nagyon várják, hogy átváltsunk angolról spanyolra, hiszen itt vagyok már egy hónapja, csak ragadt rám valami! Ez azért nem így működik... minden nap beülök a könyvtárba tanulni, rengeteg nyelvkönyvvel vettem magam körül, de tanár nélkül, egyedül elkezdeni egy idegen nyelvet semmiképp sem lehet olyan hatékony, mint profi segítséggel, hiába az önszorgalom. Ugyanakkor a munkahelyemen, az utcán és itthon is a katalán nyelvet hallom kizárólag és ha ez így megy tovább katalánul jobban fogok beszélni, mint spanyolul...

Hogy a problémát a magam módján orvosoljam, hétfőn fogtam magam és megnéztem egy nyelviskolát Barcelonában. November 30-n indul a következő tanfolyam, amire be is iratkoztam, de az ünnepek miatt csak két hét intenzív kurzus fér bele (minden nap bevonatozok majd, az órák kilenctől egyig lesznek, 20 óra/hét). A kurzust szeretném folytatni januárban addig, amíg a pénzem futja; ezt sajnos nekem kell finanszírozni.

Domingo :) Qué bueno!!!

2009-11-01T16:50:00.000-08:00

November 1... ma este gyertyát gyújtottam én is és nem feledkeztem meg rólatok nagyszülők, rokonok... de ezúttal kicsit másképp tettem.

Ma részt vettem életem első gyeplabda meccsén. Annabellenek szurkoltunk (Sasha, Robo, Mai, Juanan, Xavi), a francia lánynak, aki Terrassaban él és profi játékos. Nyertünk!!! :))) Aztán együtt megmásztuk a La Mola-t, mely hegység közvetlenül Terrassa mellett fekszik és gyönyörű. Ködben haladtunk felfelé szinte végig és a tetején nem sokat láttunk, de a közös kirándulás élményéért megérte! A hegy tetején egy vár áll, ahonnan jó időben állítólag még Mallorcat is látni :) Aztán este vacsora, kacsa Franciaországból, erdőben szedett gomba és krumli a köret :) Nyammmi!

Most itt ülök a gyertyákkal és nagyon szerencsésnek érzem magam. Nem szabad, hogy negatív gondolatok akár csak pár percre is elnyomják ezt az érzést. Nem vagyok egyedül, mert itt van a családom, itt vannak a barátaim, a legjobbak velem, még ha fizikailag nem is, de itt vannak, tudom! :)

Végül egy zene, amit mindenkinek nagy szeretettel ajánlok!

Formación a la Llegada, Coma Ruga

2009-11-01T01:15:00.000-07:00

Akkor elkezdem, mert valahol el kell kezdeni. Nem könnyű, mert egy hét alatt annyi minden történt velem, mint ami otthon hónapok alatt sem biztos. Értem ezt egyrészt a sok új külföldi ismerős megismerése alatt és persze az eseményeknek is köszönhető, melyeket képtelenség mind-mind felidézni... öt nap érkezési tréning, a tengertől 200 méterre egy hostelben, Coma Ruga-n, 28 fiatal, 4 tréner, teljes ellátás, sok-sok napsütés és legalább 25 fok! Nem áll jogomban panaszkodni itteni életemre :)

Hétfőn korán reggel indultunk és Terrassából közvetlenül jutottunk el a célállomásra, 2 órás vonatozás után. A tréninget koordináló szervezetem, La Vibria szervezte, ezért Robonak és nekem picit más volt ez az első pillanattól kezdve, hiszen ismertünk a trénereket és a nagyjából a programot is. Elsőként kellett a helyszínre éreznünk, elkészíteni a szobabeosztást, átrendezni a termet, és fogadni az önkénteseket a vonatállomáson (ez utóbbi nem igazán sikerült nekünk, mert mindenki különböző időpontokban érkezett, mint azt előzőleg számítani lehetett és káosz volt az egész...) Este egy közös vacsit követően elkezdtük ismerkedni, mindenki bemutatkozott, ki-honnan jött, miért, hol lakik, mit csinál stb. Ezt párokban játszottuk és egymást kellett bemutatni a többieknek nagy vonalakban. A legtöbben Németországból és Franciaországból érkeztek, de voltak olaszok, törökök, egy albán, egy grúz és egy cseh lány, illetve egy brit fiú. És ott voltunk mi magyarok :) Rebeka, András és én :))) Már ismertük egymást az indulás előtti tréningről és nagyszerű volt újra találkozni! Jó volt együtt lenni nagyon! Ha ők nem lettek volna, sosem énekeltük volna közösen a franciáknak a La Marseillais-t magyarul a nemzetközi esten, akiket sikerült ezzel teljesen lenyűgözni!

"Előre ország népe, harcra
Ma győzelem vár, hív hazánk!
Ellenünk tört a kény uralma,
Vérben áztatja zászlaját,
Vérben áztatja rút zászlaját.
Halljátok! Már küldi a zsarnok
Vad, bősz ölni kész rab hadát,
Letörnek népet és hazát,
Bosszút állnak ifjon gyönge lányon,

Hajrá, fegyverbe hát!
Ma harcra hív hazád!
Csak jöjj, csak jöjj, öntözze hát
rút vérük a határt!
Fegyverbe hát! (...)" -- még mindig ezt éneklem :)))

A hét során rengeteget tanultunk egymástól, nekem személy szerint sokat fejlődött a spanyolom is (mármint egyre többet megértek, de még nem beszélek, mivel nincs még spanyol órám sajnos). Beszéltünk a saját projektünkről, elvárásokról, motivációkról, félelmekről, a többi "Fiatalok Lendületben" programról és lehetőségekről, valamint volt sok-sok csapatépítő játék. Szabadidőnkben kedvenc időtöltésünk a tengerparton való zenélés, ének, olvasás, kártyázás volt és a bátrabbak a vízbe is bemerészkedtek. Egyik reggel futni is voltam, fantasztikus volt! Ez a partszakasz teljesen kihalt az év ezen szakaszán, nyáron állítólag mozdulni sem lehet. Reggel úgy éreztem, hogy teljesen egyedül vagyok, a sétány üres volt és semmi más nem hallatszott, csak a tenger zaja, jött fel a nap és én csak néztem magam elé a parton...gyönyörű volt.

A feladatok nagyon kreatívak voltak, pár fős csapatokban dolgoztunk és ránk volt bízva, hogyan dolgozzuk fel és adjuk át a többieknek a ránk bízott témát. Rendelkezésünkre állt számos eszköz, sokszor nyúltunk a zenéhez, rövid színdarabot adtunk elő, vagy egyszerűen egy állókép segített. Fantasztikus átélni, hogyan tud sok-sok különböző nemzet fiatalja együtt dolgozni, pár órás, napos ismertség után, rövid idő alatt valami értékeset és kreatívat alkotni, hiszen mind-mind különböző ismeretekkel, tudással, más társadalmi (kulturális és családi) háttérrel rendelkezünk és sorolhatnám még a különbségeket. És amikor látjuk a közös munka eredményét és elégedettem nézünk egymásra, akkor az egész más színt vesz fel és megértjük, hogy bár mások vagyunk, közös az értékrendszerünk: mind azért jöttünk, hogy valami jót tegyünk, fiatalok vagyunk és aktívak, nyitottak és toleránsak, és ezek nem csak szavak, ezek tettek, ennek eredménye van, kívül-belül...

Sokat tanultam... ahogy azt emlegetni szokták "informális" úton. Ismereteket szereztem más kultúrákról, Európáról, az Unióról, az előttünk álló lehetőségekről és az esetleges nehézségekről. És nem utolsó sorban ismerem egy nagyon finom sangria receptjét (kb 28 liter készült belőle), ami mellé mindenképp dukál a következő spanyol dal, melyet több tucatszor énekeltünk együtt! Készüljetek, mert otthon is durrogtatni fogom!

"Ildi ya está aquí... con la copa la copa en la mano... diciendo vas a morir CABRON!! Gracias por haber venido! Bebe un poquitooooo... otra más largooooo... después haber bebidooooo!!! Pasa la copa a un amigooooooooo...." SALUUUUT!!!

AVAN, Minyons, Girona :)

2009-10-25T15:24:00.000-07:00

Iszonyú fáradt vagyok... de mivel most egy hétig nem leszek internet közelben, hogy aztán újabb élménycsomaggal érkezzem vissza, muszáj most pár szóban beszámolnom a hét második feléről, ezúttal tényleg csak röviden.

Csütörtökön és pénteken új helyszínre mentem dolgozni, fogadó szervezetem székhelyére, mely egy hatalmas iroda-jellegű lakás, sok-sok szobával. Itt tartják azokat a foglalkozásokat, melyeken délelőtt és délután egészségügyi - elsősorban idegrendszeri betegségben szenvedő, különböző korú helyi lakosok betérhetnek. Sajnos nem vagyok szakértője a területnek - egyelőre ;) de úgy gondolom, hogy ezek kevésbé súlyos problémák, mint a kórházban. Sokkal több az idősebb beteg és mint laikusnak, nekem úgy tűnt, hogy azon kívül, hogy a memóriájuk kissé megkopott, leginkább a társaság miatt járnak ide, beszélgetni, tanulni, részt venni a programokon, stb... Aztán lehet, hogy később ez a feltevésem megdől, de egyelőre ez első benyomás. Sajnos még csak megérzésekre támaszkodhatom. Újdonsült kollégáim (Xavi és Laura) angol tudása elég gyatra és bár igyekszem lépést tartani, de két hét ittlét még kevés volt ahhoz, hogy ebben a témában elbeszélgessünk. A "betegek" közül akad viszont nem egy-kettő, aki egész jól beszél angolul vagy németül... A péntek délután különösen jó volt, a csoporttal ellátogattunk a helyi Sant Pere (Szent Péter) templomba.

A szombati napot Barcelonában töltöttem. A nap nagy részében egyedül voltam, nézelődtem és rengeteget mentem, különösebb cél nélkül. Jó érzés, hogy itt nincs rajtam az a nyomás (melyet turistaként sokszor érez az ember) hogy szélsebesen megnézzem a város fő nevezetességeit, átrohanjak a részleteken, csakhogy minél többet lássak minél rövidebb idő alatt. Egyszerűen csak élveztem a város sodrását, a szűk kis utcákat, jó volt bennük elveszni, majd időnkét visszakeveredni az ismert útra. Az idő szerencsére csodás volt, a tengerparton elfogyasztott ebéd, napozással egybekötve még inkább. Délután szerencsére össze tudtam futni egy volt repteres kollégával is, aki visszatérő látogatója a városnak és egy újabb hosszú séta után végül estére vissza kellett térnem Terrassaba, mert a Minyons csapat újabb bevetése most hazai helyszínen, a város főterén történt. Előadás három csapattal, majd buli hajnalig...mert hogy órát állítunk, és az a plusz óra felér vagy még hárommal.

Vasárnap négy óra alvás és egy gyors reggeli után, séta a buszállomásra, azt már lassú tempóban, mert a 9 órás indulást itt ugye nem kell komolyan venni, és igen! A +40 perc teória ismét működött. Irány észak, irány GIRONA!!! A mai nap nagyon fontos volt a csapat történelmében, két olyan alakzatot mutattak be, melyet idén még sehol sem és az ezzel járó feszültséget érezni lehetett. A fellépés után hatalmas buli bolt az utcán, tánc, zene, aztán átvonultunk egy közeli parkba, ahol már megvoltak terítve az asztalok és gőzölgött a 200 főre elkészített tenger gyümölcsei paella. Girona gyönyörű, és szeretnék még hosszabban beszámolni mindenről, de pár óra múlva ismét kelni kell... egy hét tréning a tengerparton... COMA RUGA!!!

Workshop

2009-10-21T12:47:00.000-07:00

Ez a hét eddig rendkívül mozgalmas volt és ez már így is marad, valamint úgy tűnik ismét izgalmas hétvége vár rám. De nem akarok elébe szaladni a dolgoknak, nézzük inkább mi történt eddig. Hétfő este a spanyol omlett elkészítésekor fejeztem be, mely koordináló szervezetem szokásos késő esti megbeszélésére készült és bár mindenki örömmel fogadta, kicsit csalódást is okoztam, mert valami magyarosat vártak és gulyást követeltek... hát van ez így. A megbeszélés számomra csupán hatalmas kajálást jelentett, révén, hogy spanyolul és katalánul zajlott és csak néha nyögtek ki egy-két szót számomra is érthető nyelven. Na de jól szórakoztam és a végén azért megkértem őket, hogy pár szóban akkor most foglalják össze mi is az, ami számomra is fontos, kb ez volt: vigyek törölközőt a jövő heti tréningre, mert a hostelben nem adnak. Igenis! (Jövő héten egész végig Coma Ruga-n leszünk, ami egy Taragonahoz közel fekvő tengerparti falu. Ennek apropója az érkezési tréning, amin minden önkéntesnek túl kell esnie, aki külföldön szolgálatot teljesít és mit ad Isten, jelen esetben pont a mi egyesületünk szervezi. Kb 30-an leszünk egy youth hostelben, sok-sok nemzet önkéntesei öt napig egybezárva...teljes ellátás, jó társaság, már alig várom!)

Hétfőn voltam a nyelviskolában is tesztet írni, de sajnos csak pénteken lesz eredmény és az órák csak novemberben kezdődnek. Jaj egyébként egyedül én voltam fehér bőrű a teremben, úgy tűnt, ezt a sulit a bevándorlók tarják életben :))) kicsit magamat is annak éreztem.

Kedd reggel ittlétem alatt először fordult elő, hogy kilenc óra előtt kellett kikelnem az ágyból... még az ég is sírt, szakadtak a könnyei és szinte bőrig áztam esernyő, esőkabát vagy bármely védő felszerelés hiányában, a tavaszi cipőmben. De menni kellett, mert 8 órakor már az egyesület székhelyén kellett lennem, ugyanis aznap délelőtt egy általános iskolába voltunk hivatalosak. A szervezet egyik célkitűzése a katalán ifjúság "Európa tudatának" erősítése, melyet azáltal valósít meg, hogy ún. workshopokat tart iskolákban, különböző korcsoportoknak. A 8 órás találkozót egyesül én vettem komolyan és mint ázott veréb kissé idegesen fogadtam a többieket fél 9-kor. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy szót ejtsek arról a bizonyos "irodáról", mely előtt várakoztam. A helyszín egy elhagyatott utca, melynek apró bejárata egy különleges világba viszi a betérőt, mely nem más, mint egy valóságos CIRKUSZ! Igen, nem viccelek, az egyesület egy helyi civilek által működtetett cirkusztól bérli az irodát, pontosabban a padlástér egy kis sarkát és itt a sötétben dolgoznak, fura tárgyak, jelmezek társaságában.

Tehát érkezés fél 9-kor... ekkor még nem tudtam, hogy mi is lesz a feladatom, akkor hallottam először arról, hogy is néz ki egy ilyen workshop, de meg voltam nyugodva, hogy a többiek tudják! NA de ne felejtsük hol is vagyunk, egyedül Carles volt igazán képben, de ő is nagyon nyugodtra fogta. Fél órával az óra kezdete előtt öten nekiálltunk (angolul) megvitatni, hogy mit is kellene mondani, milyen játékokkal tegyünk szemléletessé a dolgot... aztán gyors kutatás térképekért, de akkor már valami jelmez is kellene, gyors kutakodás a cirkuszi gardróbból, majd 9 előtt 5 perccel autóba be, nyomás a suliba. Izgatott kilenc-tíz éves forma gyerekek hada fogadott minket, és az ezt követő két óra számomra hatalmas élmény volt! A bemelegítő kérdéseket követően a tornaterem négy sarkában Dél, Nyugat, Észak és Kelet Európa képviseltette magát, természetesen Robo és én (az önkéntesek) ez utóbbit. Elmagyaráztuk, kik vagyunk, honnan jöttünk, megbeszéltük hogy hívják a többi kelet-európai államot és megkerestük őket a térképen. Hadd éltessem itt kis hazánk apró gyermekeit, akikről nem tudom elképzelni, hogy ennyi évesen ne tudnák azt, hogy Európa nem csak Spanyolország, Portugália és Franciaország, hanem ezen a kontinensen sokan lakuk, sokfélék vagyunk és sok-sok nyelet beszélünk. Sajnos ezeknek a gyerekeknek ez mind újdonság volt. Állítólag vannak jobban felvilágosult gyerekek is, jobb iskolákban, de ez a külvárosi nem tartozik azok közé. Mindenesetre ilyen is van, sőt valószínűleg rosszabb is, de mi azért vagyunk, hogy ha csak egy kicsit is, de ezen változtassunk, ha már az oktatási rendszernek ez nem sikerül...

Gastronomy, welcome dinner, Barcelona

2009-10-19T10:53:00.000-07:00

Helyzetjelentés következik a konyhából. Megpróbálom elkészíteni az egyik kedvenc spanyol ételemet. A Tortilla de patatas (vagy közismert nevén a spanyol omlett) bár nagyon egyszerűnek tűnik, egy fontos trükk miatt mégsem az, és elképzelhető, hogy a szervezet ma esti megbeszélésére (merthogy az minden hétfőn este fél 10-kor van, vacsorával egybekötve) üres kézzel érkezem. Íme a recept a netről:

"Megpucoljuk a burgonyát, alaposan megmossuk és felszeleteljük. Az olivaolajban megsütjük. Majd kivesszük, jó alaposan lecsöpögtetjük. A tojásokat felverjük és hozzáadjuk a burgonyához. Az olívaolajat jól felmelegítjük és beleöntjük a masszát. Lassú tűzön sütjük közben körkörös mozdulatokat végzünk, hogy a tortilla ne süljön oda az egyik széléhez sem. Amikor az egyik oldala már megsült, egy tányért rácsúsztatunk a tortillára úgy, hogy megtudjuk fordítani és a még nem sült felét a tepsibe csúsztatni. Ezt a mozdulatot többször megismételhetjük. A tortillát tálalhatjuk hidegen vagy melegen, a vendégtől függően. Természetesen más alkotóelemeket is használhatunk, mint hagyma, kalbász, paprika." - én hagymával készítem... nagyon izgulok!

Amíg nézem a szépen piruló krumplikat, hadd számoljak be második hétvégémről, mely ugyan nem volt olyan mozgalmas, mint az első, én nagyon élveztem. A péntek esti közös vacsorázás és kiadós buli után (Dániában megismert barátaimmal), szombat reggel nagyon fáradtan ébredtem és komoly erőfeszítésembe került, hogy dél körül kikeljek az ágyból. Aztán a szokásos reggeli tejeskávé picit helyretett és úgy éreztem, itt az idő, hogy felfedezzem Terrassa eddig nem ismert helyszíneit. Kíváncsi voltam, hogy mivel töltik a szombat reggelt a helyiek. Kiderült, hogy ez itt sincs másképp, leginkább vásárolnak, ha kell ha nem. Tele volt minden kis üzlet emberrel, a terek családokkal, futkározó gyerekekkel, kávéjukat kortyolgató fiatalokkal. Sétáltam, fotóztam, 25 fok volt, szikrázó napsütés és igen, rátok gondoltam, szegény otthon maradtakra és szerettem volna mindenkit most azonnal ideküldeni, hogy lássátok, érezzétek a napsütést!

Aztán gondoltam felugrok a mentoromhoz, aki a másik önkéntessel együtt egy gyönyörű, hatalmas ötödik emeleti lakásban lakik, a város szívében. Ebédidőben érkeztem (az itt ugye olyan 3 óra). Nem voltak egyedül, vagy tízen sürögtek a konyhában és a teraszon, és érkezésemet látva plusz egy teríték az asztalra került. Kiderült, hogy páran előző nap két órát utaztak, hogy gombát szedjenek az erdőben, és amit az asztalon láttam, az mind az ő szorgalmukat dicsérte. Közös ebéd, napozás a teraszon, sztorizgatás, kávé, szieszta... mi kell más!

Aztán este újabb gasztronómiai élvezetek, cena bienvenida, avagy megtartották az érkezésünk tiszteletére rendezett vacsorát, ahol kipróbálhattunk gyakorlatilag majdnem minden tengeri élőlényt és számos katalán specialitást egy helyi étteremben :) Az est csúcspontja persze az otthonról hozott házi pálinka volt, amelynek erőssége rendkívüli sikert aratott, íze már kevésbé, de minden bizonnyal ez volt a tósztom fénypontja :)))Még a házigazdának is ízlett, bár fogalma sem volt hol van Magyarország, a "környékünkön" csak Bulgáriát ismerte... hát van ez így! Vacsi után átballagtunk az egyik szórakozóegységbe, ahol reggel hatig roptuk :)

Vasárnap... három óra alvás után ébreszt a telefon, kelni kell... irány Barcelona a Minyonsokkal és egy újabb vasárnapi fellépés :D Vonaton alvás, aztán már bent is vagyunk a központban (Sants) és együtt átsétálunk egy közeli térre, ahol már ott van a másik két csapat(összesen kilenc van Katalóniában). Ezúttal a barcelonai és a lleidaival mértük össze tudásunkat. A program előtt egy kis bárban benyomtunk egy nagy adag churrost Sashaval, Roboval és Juanannal. Most először láttam olyat, hogy a gúla összeomlott... szó szerint az ördögöt festettük a falra... a beszélgetés valahogy így zajlott:
- Sasha: Láttál már olyat, hogy valamelyik összeomlott?
- Ildi: Nem még soha... ez komolyan megtörténik néha? El se hiszem!
- A tömeg: AAAAAhhhh (sikongatás, potyogtak le az emberek) ... és igen...ez néha előfordul :)

Délután mindenképp maradni szerettem volna a városban, hiszen amióta itt vagyok, még nem volt alkalmam rá. Szerencsére akad idegenvezető is, Xavi felajánlja, hogy körbevezet és megmutatja a legfontosabb nevezetességeken. Az önkormányzatnál dolgozik a Placa Catalunya-n, mely a katalán főváros legforgalmasabb tere, a la Rambla innen vezet le egészen a tengerig. Sok-sok séta, ebéd (újabb tapas), pihenés a tengerparton, aztán találkozás egy itt élő volt munkatárssal, Karollal! :))) mert aki valaha a reptéren dolgozott mindenhol talál barátot :) Kávé-tea, séta, séta és késő este haza, iszonyú fáradtan, de ismét rengeteg új élménnyel!

What a nice weekend! Only some pictures, explanation tomorrow :D

2009-10-18T14:49:00.000-07:00

Jazz

2009-10-16T04:34:00.000-07:00

Míg el nem felejtem, hadd ejtsek szót a szerdai estéről is, melyet szerencsém volt jazz zenészek társaságában tölteni. A koncert a Terrassatól 5 km-re lévő Sabadell városban volt egy elég nagynak mondható bárban, mely L'Espanyol nevet viseli. Megérkezésünkkor szinte üres volt a hely és ez így a maradt a koncert kezdés előttig, aztán szépen elkezdtek befele szivárogni az emberek. A zenekar ebben a formációban most játszott először, de ez nem hallatszott, látszott, hogy profi zenészekről van szó. Ők azok: Oriol Gonzalez (dob, ő hívott el ide, szabadúszó jazz dobos), Matthew Simon (trombita, eredetileg Kaliforniai, de már régóta Katalóniában él), Gary Finister (nagybőgő, Barcelonaban élő skót zenész), valamit a jazz gitáros angol fiú Dave, akinem már nem emlékszem a vezetéknevére sajnos. A koncert után még picit maradunk beszélgetni velük, nagyon érdekes emberek, sokat nevettünk :)))

Trying...

2009-10-16T04:26:00.000-07:00

Mivel hogy nincs más választásom és időm is engedi, ma ismét megpróbáltam valamit főzni. Azt hiszem ez egész jól sikerült, így muszáj volt megörökítenem. Plusz, nem szeretném, hogy drága anya+apa azt hinnétek, hogy éhezem :DDD Íme hát a remekmű:

La primera impresión

2009-10-14T05:50:00.000-07:00

Azt hiszem, itt az ideje, hogy a munkáról is szó essék. Az a helyzet, hogy nagyon fogom szeretni. Lassan el kell kezdenem a negatív dolgokat tudatosan keresni, ha kicsit szomorkodni akarok :) Tegnap volt tehát az első munkanapom a kórházban és egy kisebb félreértés miatt sikerült is egy órával később beesnem. A reakció nem volt más, mint a már jól ismert "no problema" és sok-sok mosoly leendő kollégáimtól. Nagy szeretettel fogadtak, és bár angolul csak egy lány beszél (ő sem túl sokat), a többiek mint spanyolul beszéltek hozzám, én meg mit tehettem volna: néztem okosan. Felőlem a halálos ítéletem is elhangozhat, arra is csak bólogatnék kevesebb mint egy héttel a megérkezésem után.

A munkatársaimról később még biztosan mesélek, most egyelőre csak röviden, hogy kikről és miről is van szó. Què és AVAN? Nos, ez a mozaikszó egy szép hosszú névből ered (L'Associació Vallès Amics de la Neurologia), mely non-profit szervezet főleg idegrendszeri betegségekben szenvedő embereken szeretne segíteni, úgy mint Alzheimer-kór, szklerózis multiplex, Parkinson-kór... egy egyesületről, egyesületek szövetségéről van szó, akik a katalán régióban több helyszínen működnek, így nekem is többfelé kell majd dolgoznom. Egyelőre a legtöbb időt itt Terrassaban fogom tölteni, valamint egy tőlünk nem messze lévő városban, Sabadellben.

Első munkanapom elég rövidre sikerült, de annál intenzívebben telt. Minden nap 3 órakor elindul egy sofőr (Soriano), hogy felvegye a betegeket otthonukból egy számukra kialakított autóval és behozza őket a kórház egy speciális részlegére. Ott az egyesület egy termet bérel és szakembereket alkalmaz, akik megpróbálnak fejlesztő foglalkozásokkal javítani az állapotukon. Feladatom, hogy minden nap Sorianoval tartsak és segítsek a ki-beszállásnál, majd a kórházban részt vegyek a gyakorlatokon, mely egyrészt fizikai (itt Sonia-val, a fizikaterapeutával dolgozom), másrészt szellemi (ebben Begoña a profi, aki logopédus). Később még másokat is megismerek majd. Általában 2 csapat jön, az egyik 4-re, a másik fél 6-ra. Vannak idős nénik/bácsik, akik néha nem emlékeznek a saját nevükre sem, nem tudják milyen nap van, milyen év; vannak, akiknek nem érthető a beszéde, nem tudnak betűket, betűkombinációkat kiejteni. Vannak, akiknek 'csak' a járással van gondjuk, de szellemileg nagyon is épek. Tanulunk beszélni, írni, használni a végtagokat, memóriajátékokat játszunk és még sok mindent... ami az egészben hihetetlen, hogy mindenki mosolyog, mindenki kedves és pozitív, azt hiszem ezt nem lehet szavakban kifejezni. Legalábbis nekem nem fog sikerülni :))) Egyszerűen nagyon jó köztük!

Folyt köv...

Alpinismo

2009-10-13T04:37:00.000-07:00

Hétfőn megmásztam az első hegyet Katalóniában. Ismét teljes véletlen, hogy eljutottam oda :) Október 12 spanyol nemzeti ünnep, a múlt hétvége ezért hosszú hétvége volt, így fordulhatott elő, hogy megérkezésem óta ma fogok először dolgozni, azt is csak délután (beszámoló később). Tegnapra nem volt programom, a város felfedezését terveztem. Dél körül a konyhában kezdtem a napot, amikor is megpróbáltam valamit "főzni", de szerencsétlenkedésemet látva egyik lakótársam, a katalán-izlandi fiú, Ari kezébe vette az irányítást és olyan ebédet rottyantott nekem, hogy csak na! Tintahal karikák rántva salátaágyon... hát nem panaszkodom. Itt egyébként mindenki tud főzni és remélem, hogy 9 hónap alatt nekem is sikerül elsajátítani valamit. Ahhoz képest, hogy Ari az elején megpróbált meggyőzni, hogy nem beszél angolul, egész jól elbeszélgettünk. Vele, a jazz dobos barátjával, Oriol-lal és egy iszonyú aranyos kutyával (Llesca) elindultunk délután, hogy megmásszuk a Terrassa melletti Sant Llorenç Del Munt hegyet...

Gyönyörű kilátás, tiszta levegő, katalán lovak, mászás, mászás, mászás... még sok ilyet szeretnék!

First weekend in Spain... what an adventure!

2009-10-12T15:32:00.000-07:00

Bele a közepébe… de még mennyire. Szombat reggel elutaztam tehát a Minyonsokkal Valencia tartományba, 3 busszal, kb. 120 katalánnal a fedélzeten, hogy fellépjünk egy Valencia várostól 25 km-re fekvő kisvárosban, L’alcudia-ban. Miután előző este is hajnalban sikerült ágyba jutnom, a reggel 10 órás indulás durvának tűnt, de itt azért ezt nem kell komolyan venni. Most már tudom, hogy a spanyol 10 óra plusz 30-40 percet jelent :)

Félálomban felvánszorogtam tehát a buszra, helyet kerestem magamnak, de hamar rájövök, hogy itt ugyan nem lesz alvás, sikerült ugyanis a legaktívabb társaságba leülni. Elindul a busz, és körülöttem mindenki elkezd tapsolni, üvöltözni (mondjuk az itt alap, ez a normális beszéd) és végig, az 5 órás út során be nem állt a szájuk, énekeltek, röhögtek és mosolyogtam velük én is, mi mást tehettem volna :) Közben néztem persze a tájat és ahogy tartunk dél felé egyre izgalmasabb, egyre zöldebb minden. Jobbra hegyek, völgyek, balra pedig a tenger…mi kell más. Itt tényleg van minden!

Szép, nyugodt tempóban megérkezünk tehát a végállomásra, megáll a busz és mivel soha nem értettem, hogy mi fog történni, csak követem a többieket. És igen… elfoglaljuk a szállást, ami nem más, mint egy sportcsarnok. Mindenki rendkívül izgatott és keres magának egy „helyet”, ahol az éjszaka aludni fog, én sem teszek másképp. Megérkezik ugyanide egy másik csapat is, azt hiszem Gironából és velük együtt, immár több mint 200-an megtöltjük a sportcsarnokot hálózsákokkal. Még nem igazán értem, hogy fogok aludni, de valahogy nem is érdekel, feldob az, hogy először vagyok ilyen szituációban és legalább már tudom, hogy nézhet ki mondjuk egy menekülttábor :D ez azért biztosan jobb annál, legalább az emberek hangulata miatt… aztán irány be a városba, fellépő ruhában :D rózsaszín felső, fehér alsó. Annyit azért lefordítanak nekem is, hogy a szálláshelyre legközelebb hajnal 3-kor indul vissza az első busz… no problema :)

Szép lassan kiderül számomra is, hogy miről van szó... ennek a kis valenciai városnak a meghívásának/szervezésének köszönhető ez a két nap. A helyi ünnepet (ami nem tudom pontosan mi volt) szerették volna színesebbé tenni ezzel a produkcióval. Feladatunk, hogy este végigvonuljunk az utcán - zenével, néha megállva és végrehajtva egy-egy kisebb mutatványt - ezzel invitálva a népet, hogy tartsanak velünk a főtérre, ahol a nagy fiesta lesz. Előtte alkalmunk volt picit kipinni az út fáradalmait, hiszen a felvonulás egy a hazai kirakodóvásárhoz hasonló helyről indult, ami telis-tele volt helyi gazdák szebbnél-szebb termékeivel, sajtok, kolbász, péksütemények, olivabogyók, gyömölcsök, kaja, kaja minden mennyiségben. Nem is bírtam ki, vettem egy csomó fincsi dolgot, gondoltam, ha már ez az út teljesen ingyen volt, ennyi belefér :) A spanyolok persze a sörös pultál kezdték, és amit terjedt a hír, hogy 2 vagyis két San Miguel csak egyetlen eurójukba kerül, hírtelen hatalmas tömeg kerekedett :) Nem is igazán értettem a dolgot, hogy hogyan akanak ezek egymás hátára mászni alkoholtól mámorosan, de állítólag 1-2 még elmegy :) qué bien...

A főtéren aztán hatalmas volt, még 2 csapat érkezett és felváltva mutattak be különböző alakzatokat, tapsolt a nép, nagyon élvezték (lsd képeken). Aztán az ünnepséget tüzijátékkal zárta le, de olyan, amit még sosem láttam: jelmezbe öltözött emberek rohangásztak a “töltényekkel” és lőtték ki azt. Mire vége lett már mindenkinek kopogott a szeme az éhségtől, táncolva, énekelve átvonultunk hát egy csarnokba, ahol már megvolt terítve és kb 300 főre készül a helyi specialtiás, mely nem más, mint a paella :) Kellő mértékű sör, bor elfogyasztása és a vacsi után pedig őrül buli kezdődött, tánc, zene, dj, spanyol dalok, ahol reggelig mulattak kicsik-nagyok...együtt...ezek a spanyolok tudnak élni.

Az első busz 3 helyett 3:40-kor indult (+40 perc :P) vissza a szálláshelyre. Közben egyesek már visszakeveredtek oda, ugyanis iszonyú horkolásra érkeztünk. A spanyol horkolás semmiben sem különbözik bármely nemzetétől, egyeseké szelíd, másoké nagyon mélyről jön... akkor aludjunk vagy mi... füldugó? Nada. Hát nem volt semmi...

A másnap reggel nagyon korán kezdődött, sorban állás reggeliért, álmos fejek, aztán be a városba újra, persze ha a sör még mindig csak egy euro akkor a spanyoloknak inni kell, én tuti hánytam volna :) aztán ebéd, amire másfél órát vártunk, és indulás vissza, most jobbra tenger, balra hegyek, a busz sokkal csendesebb, a táj még mindig gyönyörű :)))

Muyyyy maravilloso!!!

How it begins...

2009-10-11T12:19:00.000-07:00

Akkor hát kezdjük... de hol is? Talán a legelején... pár nappal sok-sok "miért", "hova", "kikhez","mit fogsz csinálni" kérdés megválaszolása után- ami a most következő kalandot megelőzte - 2009. október 8-n elindultam arra az útra, amire régóta vágytam, amiről sokat tudtam, hallottam mások beszámolóiból és amit szerettem volna a saját bőrömön megtapasztalni. 9 hónap önkéntesség Terrassaban, Katalóniában, Spanyolországban az Európai Önkéntes Szolgálat keretében.

Majd félmázsányi cuccal, karácsonyfa képében megérkeztem Barcelona repülőterére. Nagyon kedves lány fogadott, bár a sok csomag láttán picit mintha ő is megszeppent volna :) szinte akcentus nélkül beszél angolul, itt kezdett gyanús lenni, hogy tuti nem spanyol, rákérdeztem és bingó... szlovák (a szervezet önkéntese), mint ahogy a mentorom, Sasha, a másfél hónapja érkező szintén EVSes önkéntes-társam, Robo és a szervezet egyik főállású munkatársa, Monika is. Az ő történetükről talán picit később. A La Vibria-ban mi vagyunk tehát a kelet-európai szekció avagy a "kommunistas", mely teljes összhangban dolgozik együtt "francistas", vagyis a spanyol csapattal. Egymás közt így viccelődnek.

Elvergődünk tehát a katalán fővárosba, ahol Lucia meghív egy csudajó vegetáriánus étterembe, és közli, hogy annyit ehetek, amennyi belémfér, mert ezt a szervezet állja. Ezt nem is hagyom ki, így már ittlétem első órájában megkóstolok egy-két helyi sütit, melynek saláta, sült zöldségek és paella készíti elő a terepet...nyamiiii

Terrassaba Barcelona szívéből, a Plaça Catalunya-ról induló katalán vonattársasággal, FGC-vel lehet könnyen eljutni (ezt főleg azoknak mondom, amik tervezik, hogy meglátogatnak, gyertek pleeeease!). 43 röpke perc és elérkezünk a város központjába, egyenesen a Rambla-ra, ahol mentorom, Sasha már várt minket. Az állomástól körülbelül 3 percre lakom, egy szűk kis utcában (kép jobbra). Lakótársaim 2 katalán fiú. Az egyik egész jól beszél angolul, valami filmes szakot végzett és saját kis vállalkozása van, a másikról még nem derült ki pontosan, hogy mit csinál, de szegény mindig nagyon koszosan és fáradtan érkezik haza. A szobám kicsi. Dániában sem volt semmi, de itt a szabad tér nagyság kb 2 nm - nem viccelek, de azért nyugodtan tessék jönni, mindenre van megoldás :D A lakásban van minden, semmiben sem szenvedek hiányt, de egy füldugót mindenképp beszerzek...

Első nap este találkoztam Roboval (a másik önkéntessel) és az egyesülettől még pár emberre, megmutatták, hol folyik az éjszakai élet. Sima hétköznap, mégis telis-tele emberekkel az utca, a kocsmák, késő estig. Fura volt először itt ébredni, és egyben ismerős is volt az érzés, Dániában sem volt ez másképp, de azért szerintem ott hosszabb idő volt megszokni. Itt sokkal közvetlenebbek az emberek és lehet, hogy már egyfajta rutint is szereztem azóta. Valahogy nem tudtam, mit kezdjek magammal első reggel, végül megpróbáltam otthonossá tenni a szobát és elindultam első bevásárló körutamra a közeli szupermarketbe. Láttam hatalmas halaspultot, ismeretlen élőlényekkel (szegények), és minden hasonló volt, csak mintha mindenből többféle lenne és sokkal szebbnek tűntek a frissáruk. A tej dolog az még megfejthehetlen, de majd kérek tanácsot, van egy csomóféle, de amit kóstoltam, csöppet sem hasonlít arra, amire a tej szót használom.
Aztán később találkoztam Roboval és Monikaval, ő végezte a projektemmel kapcsolatos összes adminisztratív munkát, sokat dolgozott azért, hogy most itt lehessek. Egy kávé mellett elmondta, nagyjából mire számítsak a munkámmal kapcsolatban és beszélt kicsit a szervezetről. De erről majd legközelebb...

A beszélgetés során elhangzik, hogy a hétvégére mindketten elutaznak egy terrassai csapattal Valenciába és este valami próbára mennek, ami egyébként minden kedden és pénteken zajlik. Halottam már erről a katalán specialitásról, ami angolul "human castle" vagyis "emberi vár" néven fut és mint kiderült Terrassanak is van egy ilyen csapata, ami az egyik leghíresebb a világon... gondoltam, ezt nekem is látni kell, így este csatlakoztam a tréninghez. Hát az nem kifejezés, hogy le voltam nyűgözve, hihetetlen ezt élőben látni, és az egész egy csoda. Egyrészt a technika, ahogy csinálják, másrészt az emberek! Négy-öt éves gyerekektől, a tínédzsereken, felnőtteken keresztül, az idősebb generációig, minden korosztály képviseltette magát, az egész légköre nagyon pozitív volt, tudom, hogy nyálas, de boldogság, öröm áradt az egészből, ugyanakkor ahhoz, hogy a 'mutatványt' meg lehessen csinálni rendkívüli koncentráció és egymásra figyelés szükséges. Szóba elegyedtem a csoport egyik vezetőjével, aki mintegy gyorstalpaló tanfolyamként bevezetett a dolog rejtelmeibe és egyszercsak ott találtam magam a tömegben, a produkció fontos részeként :)

Így történt, hogy első hétvégémet a Minyonokkal Valencia tartományban töltöttem. Jelentem: kezdek szervesen beépülni a katalán kultúrába :))) már csak a nyelvi nehézségeket leküzdése vár rám, mással nem lehet probléma. A hétvége részletei később...addig is egy kép róluk, ízelítőül...