How it begins...

Akkor hát kezdjük... de hol is? Talán a legelején... pár nappal sok-sok "miért", "hova", "kikhez","mit fogsz csinálni" kérdés megválaszolása után- ami a most következő kalandot megelőzte - 2009. október 8-n elindultam arra az útra, amire régóta vágytam, amiről sokat tudtam, hallottam mások beszámolóiból és amit szerettem volna a saját bőrömön megtapasztalni. 9 hónap önkéntesség Terrassaban, Katalóniában, Spanyolországban az Európai Önkéntes Szolgálat keretében.

Majd félmázsányi cuccal, karácsonyfa képében megérkeztem Barcelona repülőterére. Nagyon kedves lány fogadott, bár a sok csomag láttán picit mintha ő is megszeppent volna :) szinte akcentus nélkül beszél angolul, itt kezdett gyanús lenni, hogy tuti nem spanyol, rákérdeztem és bingó... szlovák (a szervezet önkéntese), mint ahogy a mentorom, Sasha, a másfél hónapja érkező szintén EVSes önkéntes-társam, Robo és a szervezet egyik főállású munkatársa, Monika is. Az ő történetükről talán picit később. A La Vibria-ban mi vagyunk tehát a kelet-európai szekció avagy a "kommunistas", mely teljes összhangban dolgozik együtt "francistas", vagyis a spanyol csapattal. Egymás közt így viccelődnek.

Elvergődünk tehát a katalán fővárosba, ahol Lucia meghív egy csudajó vegetáriánus étterembe, és közli, hogy annyit ehetek, amennyi belémfér, mert ezt a szervezet állja. Ezt nem is hagyom ki, így már ittlétem első órájában megkóstolok egy-két helyi sütit, melynek saláta, sült zöldségek és paella készíti elő a terepet...nyamiiii

Terrassaba Barcelona szívéből, a Plaça Catalunya-ról induló katalán vonattársasággal, FGC-vel lehet könnyen eljutni (ezt főleg azoknak mondom, amik tervezik, hogy meglátogatnak, gyertek pleeeease!). 43 röpke perc és elérkezünk a város központjába, egyenesen a Rambla-ra, ahol mentorom, Sasha már várt minket. Az állomástól körülbelül 3 percre lakom, egy szűk kis utcában (kép jobbra). Lakótársaim 2 katalán fiú. Az egyik egész jól beszél angolul, valami filmes szakot végzett és saját kis vállalkozása van, a másikról még nem derült ki pontosan, hogy mit csinál, de szegény mindig nagyon koszosan és fáradtan érkezik haza. A szobám kicsi. Dániában sem volt semmi, de itt a szabad tér nagyság kb 2 nm - nem viccelek, de azért nyugodtan tessék jönni, mindenre van megoldás :D A lakásban van minden, semmiben sem szenvedek hiányt, de egy füldugót mindenképp beszerzek...

Első nap este találkoztam Roboval (a másik önkéntessel) és az egyesülettől még pár emberre, megmutatták, hol folyik az éjszakai élet. Sima hétköznap, mégis telis-tele emberekkel az utca, a kocsmák, késő estig. Fura volt először itt ébredni, és egyben ismerős is volt az érzés, Dániában sem volt ez másképp, de azért szerintem ott hosszabb idő volt megszokni. Itt sokkal közvetlenebbek az emberek és lehet, hogy már egyfajta rutint is szereztem azóta. Valahogy nem tudtam, mit kezdjek magammal első reggel, végül megpróbáltam otthonossá tenni a szobát és elindultam első bevásárló körutamra a közeli szupermarketbe. Láttam hatalmas halaspultot, ismeretlen élőlényekkel (szegények), és minden hasonló volt, csak mintha mindenből többféle lenne és sokkal szebbnek tűntek a frissáruk. A tej dolog az még megfejthehetlen, de majd kérek tanácsot, van egy csomóféle, de amit kóstoltam, csöppet sem hasonlít arra, amire a tej szót használom.
Aztán később találkoztam Roboval és Monikaval, ő végezte a projektemmel kapcsolatos összes adminisztratív munkát, sokat dolgozott azért, hogy most itt lehessek. Egy kávé mellett elmondta, nagyjából mire számítsak a munkámmal kapcsolatban és beszélt kicsit a szervezetről. De erről majd legközelebb...

A beszélgetés során elhangzik, hogy a hétvégére mindketten elutaznak egy terrassai csapattal Valenciába és este valami próbára mennek, ami egyébként minden kedden és pénteken zajlik. Halottam már erről a katalán specialitásról, ami angolul "human castle" vagyis "emberi vár" néven fut és mint kiderült Terrassanak is van egy ilyen csapata, ami az egyik leghíresebb a világon... gondoltam, ezt nekem is látni kell, így este csatlakoztam a tréninghez. Hát az nem kifejezés, hogy le voltam nyűgözve, hihetetlen ezt élőben látni, és az egész egy csoda. Egyrészt a technika, ahogy csinálják, másrészt az emberek! Négy-öt éves gyerekektől, a tínédzsereken, felnőtteken keresztül, az idősebb generációig, minden korosztály képviseltette magát, az egész légköre nagyon pozitív volt, tudom, hogy nyálas, de boldogság, öröm áradt az egészből, ugyanakkor ahhoz, hogy a 'mutatványt' meg lehessen csinálni rendkívüli koncentráció és egymásra figyelés szükséges. Szóba elegyedtem a csoport egyik vezetőjével, aki mintegy gyorstalpaló tanfolyamként bevezetett a dolog rejtelmeibe és egyszercsak ott találtam magam a tömegben, a produkció fontos részeként :)

Így történt, hogy első hétvégémet a Minyonokkal Valencia tartományban töltöttem. Jelentem: kezdek szervesen beépülni a katalán kultúrába :))) már csak a nyelvi nehézségeket leküzdése vár rám, mással nem lehet probléma. A hétvége részletei később...addig is egy kép róluk, ízelítőül...