2010. szeptember 7., kedd

The end

Mert az elkezdett torteneteket illik befejezni. Akkor is, ha ekezet nelkul, mert most epp nincs magyar billentyuzetem. :)

Eltelt a nyar anelkul, hogy kulonosebben beszamoltam volna az esemenyekrol. Mar pedig voltak, csak kevesbe szinesebbek, kevesbe kellemesek mint azelott. Az onkentes projektem utan hirtelen valtaskent jott ujra egy nagy multi csapataba bekerulni, raadasul egy olyan temaval foglalkozni, ami eloszor teljesen idegen volt. Barmennyire is abszurd, junius elejetol szilikon csoveket arultam egy gyarto cegnel, es bar az elejen nagyon ridegnek tunt az egesz, sikerult nagyon jo kapcsotlokat felepitenem az ugyfelekkel es reszben a munkatarsakkal is. Rengeteget tanultam, igen a csovekrol is, de ujra es ujra, magamrol... hogy tudok meg gyorsan tanulni, hogy igen is eros az a kepessegem, hogy konnyen beilleszkedek egy tarsasagba, akkor is ha rideg kereskedokrol van szo, akikkel a munkan kivul nem lehet mirol beszelgetni, hogy kepes voltam harom honap alatt elerni, hogy a kliensek a vilag minden reszerol szebbnek-szebb valaszleveleket irtak a bucsulevelemre, hogy jo paran meg fel is hivtak, hogy megkoszonjek a munkamat... nem beszelve arrol, hogy rengeteget embertol kaptam biztato szavakat es lelkesitest, hogy legyen erom belevagni es vegigcsinalni a ram varo egyetemi evet.

Talan paran meg nem tudjak, hogy egyelore itt hagyom Kataloniat, igy ez a tortenet vegeter. Hogy lesz-e folytatasa, vagyis hogy aza bizonyos foltatas itt lesz-e, az idovel kiderul. A fonokom szerint a ceghez visszavarnak, kerdes, hogy en visszvagyom-e ide :)

Tortent ugyanis, hogy egy hetfoi napon a munkabol hazaerve, epp osszeszedtem a tornacuccumat, hogy kicsit kikapcsolodjak az egesz napos idegeskedes utan a munkahelyen, de meg volt ugy 5 percem es gondoltam, hogy gyorsan rakukkantok az emailemre. Ekkor ott allt a targyban: CEU Acceptance, ami elsore meg nem is mondott sokat, aztan ahogy olvasom a sorokat, magam sem hiszek a szememnek: orommel tudatjak vele, hogy nekem adnak egy osztondijat, amelyet magyarnak nem szoktak adni, de ebben az evben kivetelt tesznek es szeptembertol varnak az egyetemen. A tortenet elejet nem ismered. Januarban jelentkeztem a Kozep-Europai Egyetem egy mester szakara (Public Policy), ami nagyon-nagy almom volt, ossze kellett allitani egy nem kicsi jelentkezesi csomagot, aztan marciusban hazautaztam angolbol vizsgazni es vartam... vegul majusban jott a hir, hogy felvettek, de nem tudnak adni tamogatast. Ezen az egyetemen a mesterszakakok ara 11000 EUR, amire meg rajon jopar dolog, szoval egy atlag magyarnak, akinek nem milliomosok a szulei eleve eselye sincsen. Hatalmas csalodas volt ez nekem, de szep lassan feldolgoztam a hirt es elkonyveltem magamban, hogy ez egy ujabb pofon az elettol. De semmi gond, menni kell tovabb, uj lehetosegek utan nezni... ekkor kezdtem el nagyon intenziven munkat keresni, es tudtam, hogy a nyelvek miatt vegul egy multinal fogok kikotni. Igy is lett...

Egeszen par hettel ezelottig. Amikor le kellett mondanom valamirol, amit szerettem volna, par nap bankodas es onsajnalat utan mindig tovabb leptem es elfogadtam, amit a sors akart. Mar nem is nagyon gondoltam az eredeti tervekre, tudtam, hogy idovel ugyis el fogom erni, amit szeretnek, csak ennek nem most es nem Budapesten volt az ideje. Eppen ezert amikor kaptam a hirt, par napig nagyon bizonytalan voltam, nem tudtam, hogy ez most jo-e nekem, hiszen az egyetem gondolatatol is tavol kerultem. Aztan el kezdtem szepen sorjaban kikerni a barataim velemenyet, ez rengeteget segitett a dontesben. Ugy tunik tehat, hogy hetfotol Budapesten leszek ujra es beteljesulhet az almom, hogy egy valoban szinvonalas egyetemen szerezhetek ertekes tudast. Hogy ezt sikerul-e kesobb kamatoztatni, idovel kiderul, de legalabb megkaptam az eselyt, hogy kozelebb keruljek egy vagyottabb foglalkozashoz. Egyelore tele vagyok ketsegekkel, hogy egyaltalan menni fog-e ez nekem, mert biztosan nalam sokkal felkeszuletebb diaktarsakkal fogok tanulni, es eleg nagy hatranyokkal indulok. De ez az amit akartam, es ha igazan erdekel a tema, vegig kell csinalnom, megpedig nem fellabon egyensulyozva.

Nemreg egy ismerosom az kerdezte tolem, hogy megis mi vezerel az utkeresesben, miert alakitok dolgokat ugy, ahogy. Szerintem ez minden korunk beli nagy kuzdelme. A folyamatos nyomas, hogy megfeleljuk a tarsadalmi elvarasoknak, a csaladunk belenk tamasztott bizadalmanak, es legfokepp sajat magunknak feszultseget okoz bennunk. Az almaink megvalositasa mellett igyekszunk is elernunk valamit az eletben, jo munkahelyet szeretnenek, amit szeretunk is csinalni, kozben kellene, hogy legyen egy szep hazunk, kenyelmes autonk, szereto tarsunk, de azert nagy kalandokban is legyen mar reszunk, utazzunk is, hiszen ma az a fiatal, aki nem lat semmit a vilagbol, es nem beszel harom idegen nyelvet folyekonyan mar nem is er annyit a munkaeropiacon, es folytathatnam a sort mi mindent kell szem elott tartanunk. Vegul valasztanunk kell, mert rajovunk, hogy mindent egyszerre nem lehet, barmennyire is szeretnenk, egy eletunk van es ez tul keves minderre. Ez nem feltetlenul rossz, hiszen igy egy vagy csak egy par dologra koncentralhatunk es abban teljeseudhetunk ki, nem elaprozva a dolgokba vetett energiakat. Nekem voltak idoszakok az eletemben, amikor csak a tanulasra koncentraltam, volt, amikor csak a munkara, es volt amikor csak a szerelemre. A egyik legkedvesebb baratom ezt ugy fogalmazta meg, hogy “az utkeresesnek ez is a lenyege, hogy kiprobaljuk magunkat mindenfele dologban, amig lehet, aztan valasztunk, mikozben egyszerre le is mondunk dolgokrol. Olyan dontest kell hoznunk, barmi legyen is a dontes eredmenye, melyet nem kell szégyelljél majd az unokaid elott. Es azokat a donteseket nem fogod szegyelni, legyen az jo vagy rossz dontes, melyrol vilagosan meg tudod majd mondani, hogy egykor, azaz ma, milyen ervek alapjan hoztad”.

The end and a new beginning...