2010. április 30., péntek
EVS=/security???
EVS=biztonság. Legalábbis eddig ezt gondoltam. Úgy tűnik a krízis ide is begyűrűzött ahogy ezt mondani szokták. Szervezetünk ebben a hónapban nem tudja kifizetni a lakásunkat (mind hárman, három különböző lakásban lakunk). Hogy kinek kell magyarázkodni a főbérlő felé? Nekünk! Hogy itt megkérdezi-e valaki, hogy van-e mit ennünk ebben a hónapban zsebpénz nélkül? A válasz senki! Hogy tudnak-e mondani bármi biztatót a következő havi zsebpénzről? Természetesen NEM! Mindenki csak vár a csodára és hallgat…
2010. április 28., szerda
Sant Jordi
Április 23-án, Katalónia második legfontosabb ünnepén koordináló szervezetemmel rózsát árultunk Terrassa főterén. Nem volt kisebb a tét, mint április havi zsebpénzük kézhez vétele. Sajnos a szervezet ebben a hónapban súlyos anyagi gondokkal küzd (állítólag a spanyol nemzeti iroda késői kifizetései miatt). A lakbért sem tudták még kifizetni, és kissé szarkasztikus, de az eladott rózsák árából próbálták meg finanszírozni az önkéntesek zsebpénzét. Épp jókor jött tehát a könyvek és rózsák ünnepe.
Április 23. több dologról híres:
- Ezen a napon hunyt el a világirodalom két hatalmas személyisége, William Shakespear és Miguel Cervantes (1616)
- 1995-ben az UNESCO "A könyv napjává" nyilvánította katalán javaslatra azzal a célja, hogy felhívja a figyelmet az olvasás szépségére, és hogy ösztönözzük egymást a könyvek forgatására
- Ez a nap "A szerzői jogok napja" is.
- A katalánoknak egyben védőszentjük, Sárkányölő Szent György (Sant Jordi) napja is. A legenda szerint valamikor réges-rég egy tarragónai kis faluban, Montblancban élt egy a lakosságát pusztító és félelembe tartó sárkány, aki a király lányát is fogságban tartotta. Az ő megmentésére sietett Szent György, aki megölte a rettenetes sárkányt, melynek véréből vörös szirmú virágok nőttek. A rózsákat a bátor lovag a megmentett hercegnőnek ajándékozta.
Katalóniában a hagyomány szerint ezen a napon a hölgyek könyvet ajándékoznak az uraknak, akik ezt rózsával viszonozzák. "A rózsát a szerelemért, a könyvet az örökkévalóságért". A terek és utcák még a legkisebb településeken is megtelnek virág és könyvárusokkal, hiszen minden magára valamit is adó katalán vásárol belőle. Terrassában sok non-profit szervezet is kivonul, részben, hogy némely bevételhez jusson, részben pedig azért, hogy saját céljait és programjait népszerűsítse (ha nincs ez a nap, sosem szereztem volna tudomást a terrassai leszbikusok egyesületéről - na ez azóta is megmosolyogtat). A projektemet koordináló és a fogadó szervezetemnek is volt pavilonja, reggel és délelőtt az egyiknél, majd délután a másiknál dolgoztam. Bár eléggé nehézkesen indult végül sok-sok rózsát, úgy 500-t eladtunk, így a nap végére kezünkbe nyomták a megkésett zsebpénzt... ezúttal rendesen meg kellett dolgozni érte.
Április 23. több dologról híres:
- Ezen a napon hunyt el a világirodalom két hatalmas személyisége, William Shakespear és Miguel Cervantes (1616)
- 1995-ben az UNESCO "A könyv napjává" nyilvánította katalán javaslatra azzal a célja, hogy felhívja a figyelmet az olvasás szépségére, és hogy ösztönözzük egymást a könyvek forgatására
- Ez a nap "A szerzői jogok napja" is.
- A katalánoknak egyben védőszentjük, Sárkányölő Szent György (Sant Jordi) napja is. A legenda szerint valamikor réges-rég egy tarragónai kis faluban, Montblancban élt egy a lakosságát pusztító és félelembe tartó sárkány, aki a király lányát is fogságban tartotta. Az ő megmentésére sietett Szent György, aki megölte a rettenetes sárkányt, melynek véréből vörös szirmú virágok nőttek. A rózsákat a bátor lovag a megmentett hercegnőnek ajándékozta.
Katalóniában a hagyomány szerint ezen a napon a hölgyek könyvet ajándékoznak az uraknak, akik ezt rózsával viszonozzák. "A rózsát a szerelemért, a könyvet az örökkévalóságért". A terek és utcák még a legkisebb településeken is megtelnek virág és könyvárusokkal, hiszen minden magára valamit is adó katalán vásárol belőle. Terrassában sok non-profit szervezet is kivonul, részben, hogy némely bevételhez jusson, részben pedig azért, hogy saját céljait és programjait népszerűsítse (ha nincs ez a nap, sosem szereztem volna tudomást a terrassai leszbikusok egyesületéről - na ez azóta is megmosolyogtat). A projektemet koordináló és a fogadó szervezetemnek is volt pavilonja, reggel és délelőtt az egyiknél, majd délután a másiknál dolgoztam. Bár eléggé nehézkesen indult végül sok-sok rózsát, úgy 500-t eladtunk, így a nap végére kezünkbe nyomták a megkésett zsebpénzt... ezúttal rendesen meg kellett dolgozni érte.
2010. április 18., vasárnap
Cursa Bombers
Az elmúlt napok erős lehangoltsága után, amit egy rossz hír okozott, amely nagyban meghatározza a jövőmet, ma újra erőre kaptam és részt vettem egy 10 kilométeres futóversenyen, Barcelonában. A versenyt a város tűzoltói rendezik, melyet a Nike szponzorál. Évről évre egyre népszerűbb, az idén a résztvevők száma már meghaladta a 19000-et. Ahogy ez szokott lenni, profi és szabadidős futók, tinédzser gyerekek, babájukat maguk előtt toló apák-anyák, az idősebb generáció harcosai, vagyis a futó társadalom apraja, nagyja képviseltette magát.
A mi kis terrassai csapatunkkal nagyon jól éreztem magam, egytől egyig jó fej, lelkileg és testileg egészséges emberek nagyszerű humorérzékkel. Mindenki külön futott, néha persze láttuk egymást, aztán újra elvesztünk a tömegben saját fizikai korlátainknak megfelelően. Jómagam, 50 perc 9 századmásodperccel értem célba :). Nem túl profi módon kétszer kellett félrehúzódnom, hogy megkössem a cipőfűzőmet és a lassabban futók közötti szlalomozás nagyon sokat visszavett a végeredményből, úgyhogy nem vagyok túl elégedett magammal. Az utolsó negyedben nagyon elfáradtam.
Az itteni futóversenyeket lebonyolítása a következő módon zajlik. A verseny előtti pár napban megkapjuk a pólót és egy chipet, melyet a cipőnkre kell helyezni, ez méri majd a saját időnket. Kapunk egy tájékoztató füzetet is, mely minden fontos információt tartalmaz a versenyről. Az induláskor irtó sok ember van, attól függően, hogy hol áll az ember, 5-10 perc is eltelhet, amíg a Start vonalhoz érünk. A hangulat fenomenális, a hangszórókból üvölt a zene, az emberek egyre izgatottabbak, táncolnak, integetnek a kameráknak, amíg elérkezünk a Rajthoz. Onnantól kezdve jöhet az igazi élvezet: a futás öröme és fájdalma. Az utcán rengeteg a szurkoló, tapsoló, fotózó ember, az előrehaladás nem egyszerű, hiszen mindig vannak lassabban futók, akiket előzetni kell, olyan, mint egy szlalom pálya. Éppen ezért én sokszor a járdát választottam, már ahol lehetett. A kurzus felénél van egy vízosztó állomás, ahol szerezhetünk frissítőt. Az utolsó kilométernél már rengeteg a néző, az út mentén 100 méterenként színpadokon dobolnak zenészek, és mindez sokat dob az ember hangulatán. A verseny végén a chipet leadjuk és kapunk egy nagy túlélő csomagot frissítőkkel és csokikkal. Kb. 1 óra múlva már jön is az sms: „Gratulálunk, Ön sikeresen teljesítette a Tűzoltók Futóversenyét”, x idővel, x.helyen.” A honlapon pedig mire az ember hazaér, már látja is az összes eredményt név szerint, valamint egy diagramon megnézheti futásának elemzését. A kíváncsiak számára íme az enyém :)
A mi kis terrassai csapatunkkal nagyon jól éreztem magam, egytől egyig jó fej, lelkileg és testileg egészséges emberek nagyszerű humorérzékkel. Mindenki külön futott, néha persze láttuk egymást, aztán újra elvesztünk a tömegben saját fizikai korlátainknak megfelelően. Jómagam, 50 perc 9 századmásodperccel értem célba :). Nem túl profi módon kétszer kellett félrehúzódnom, hogy megkössem a cipőfűzőmet és a lassabban futók közötti szlalomozás nagyon sokat visszavett a végeredményből, úgyhogy nem vagyok túl elégedett magammal. Az utolsó negyedben nagyon elfáradtam.
Az itteni futóversenyeket lebonyolítása a következő módon zajlik. A verseny előtti pár napban megkapjuk a pólót és egy chipet, melyet a cipőnkre kell helyezni, ez méri majd a saját időnket. Kapunk egy tájékoztató füzetet is, mely minden fontos információt tartalmaz a versenyről. Az induláskor irtó sok ember van, attól függően, hogy hol áll az ember, 5-10 perc is eltelhet, amíg a Start vonalhoz érünk. A hangulat fenomenális, a hangszórókból üvölt a zene, az emberek egyre izgatottabbak, táncolnak, integetnek a kameráknak, amíg elérkezünk a Rajthoz. Onnantól kezdve jöhet az igazi élvezet: a futás öröme és fájdalma. Az utcán rengeteg a szurkoló, tapsoló, fotózó ember, az előrehaladás nem egyszerű, hiszen mindig vannak lassabban futók, akiket előzetni kell, olyan, mint egy szlalom pálya. Éppen ezért én sokszor a járdát választottam, már ahol lehetett. A kurzus felénél van egy vízosztó állomás, ahol szerezhetünk frissítőt. Az utolsó kilométernél már rengeteg a néző, az út mentén 100 méterenként színpadokon dobolnak zenészek, és mindez sokat dob az ember hangulatán. A verseny végén a chipet leadjuk és kapunk egy nagy túlélő csomagot frissítőkkel és csokikkal. Kb. 1 óra múlva már jön is az sms: „Gratulálunk, Ön sikeresen teljesítette a Tűzoltók Futóversenyét”, x idővel, x.helyen.” A honlapon pedig mire az ember hazaér, már látja is az összes eredményt név szerint, valamint egy diagramon megnézheti futásának elemzését. A kíváncsiak számára íme az enyém :)
2010. április 6., kedd
One of the most beautiful places in Catalunya: Delta de l'Ebre
Hosszú, 910 kilométeres útja során, amely egy kantábriai kis faluból indul, az Ebro folyó bejárja Kasztília és León, Baszkföld, La Rioja, Navarra és Aragónia régiókat, hogy aztán Katalónia déli határának közelében egy 320 km²-en elterülő delta torkolattal, lapos mocsárvidéket alkotva a Földközi tengerben pihenjen meg. Náddal benőtt lagúnák, homokdűnés strandok, nagy kiterjedésű sós vizű tavak fogadják az ide látogatót, mely fentiek mellett igazi horgász paradicsom. Ha rangsorolnom kellene az általam Katalóniában látott helyeket, az Ebro deltája abszolút vezető helyet foglalna el.
Ez a természeti csoda Észak-Spanyolország legfontosabb madárrezervátuma is egyben, ahol nagyjából 30.000 pár vízimadár fészkel évente és számuk a téli időszakban a 180.000 egyedet is elérheti: az Ibériai-félsziget összes vízimadarának 10%-a tölti itt a telet. A leggyakrabban előforduló madarak a gémek, kócsagok, a bölömbika, az üstökös réce, a gólyatöcs, a székicsér, a korallsirály és a rózsás flamingó - saját fordítás latinból egy nem-madár szakértőtől :)
Hogy hogyan kerültem ide? Az apropót a húsvéti Nagyhét adta, mely Katalóniában négy egybefüggő nap szabadságot jelent, melyet Terrassában még megspékelnek egy ötödik nappal, mely valamiféle városi ünnep és egyben ok... a még több fiestára. A többi önkéntes elutazott külföldre, így velük nem lehetett számolni ezekben a napokban. Én viszont szerettem volna ezt a pár napot a természet közelében tölteni. Révén, hogy már sokat hallottam a nemzeti parkról, gyakran emlegettem Arinak is. Neki sem volt más programja és szerencsémre megkérdezte, hogy lenne-e kedvem megnézni. Persze örültem, mint majom a farkának, oda ugyanis nagyon kell a kocsi, másképp nem igen megy. Mellesleg nekem nem volt túl sok tapasztalatom kempingezés terén, a felszerelés hiányáról nem is beszélve :) De semmi sem lehetetlen, ha nagyon szeretné az ember, egy nap alatt szereztünk biciklit, 6 fős sátrat, gázpalackot a főzéshez, én fogtam a hálózsákomat; bevásároltunk és bepakoltunk, majd csütörtök reggel dél felé vettük az irányt és elindultunk a kirándulásra, lesz ami lesz címen!
Utunk elhaladt Tarragona város mellett, mely látványosságai, így elsősorban több jelentős római emléke és egy hatalmas gótikus katedrális miatt kihagyhatatlan. A város főutcája a Rambla Nova, innen indultunk és sétáltunk felfelé, a Földközi tenger irányába. A Rambla végén gyönyörű kilátás nyílt a partra. Ráláttunk a római amfiteátrumra is, mely már jelezte, hogy az óváros közelében vagyunk. Ennek egy része parkosított terület római szobor és oszlopmaradványokkal, míg másik része középkori utcák, házak hangulatos, kusza egyvelege. Itt található a székesegyház is, melynek mérete valóban lenyűgöző (bár tapasztalataim szerint, Spanyolországban minden jelentősebb városra jut egy gigantikus katedrális). Ottlétünkkor sajnos zárva volt. A múltat idéző ősi falak, a szűk kis utcák, a virágokkal díszített erkélyek fotózásra inspiráltak még engem is, aki sokszor lusta a szép helyeket fotózni és inkább csak élvezi a hely hangulatát. A Tarragonai sétát a Római Cirkusz és Modern Művészetek Múzeumának megtekintésével fejeztük be.
Délután már korgó gyomorral, Vall városába mentünk, hogy megkóstoljuk azt a specialitást, amely eredetileg ebből a városból származik és amelyet az év első három hónapjában előszeretettel fogyasztanak Katalóniában. Tűzön megégetett hagymaféleség, melyet csak ebben a régióban termesztenek: a Calçots. Valls városáig nem is kellett eljutnunk: Tarragonaban az egyik helybéli egy út menti éttermet javasolt, hogy ott híresen jó ez az étel. Casa Felixnek hívják, eléggé elegáns étterem, de szerintem nagyobb a híre, mint a minősége és az egy órás várakozási idő csak arra, hogy leülhessünk nem csillapította a gyomrom morajlását. Mikor végre a hagymához jutottunk, fel kellett szerelkeznünk mindenféle védőruházattal, hogy elfogyaszthassuk :) Sokszor készítettük már el itthon is, csak akkor a sütőben, kevésbé megégetve és mondanom sem kell, hogy nagyobb élvezet össze-vissza kenni magunkat, mint egy nejlonba csomagolva enni :)))
A késői ebéd után szorított minket az idő, így Valls városába már nem mentünk el. Innen még kb másfél óra volt az út a Ebro deltájáig, annak is a legtávolabbi csücskééig, ahol az egyik kemping található. Ari már volt pár évvel ezelőtt, de kizárólag horgászni. Emlékezett a kempinget, így könnyen odataláltunk. Bejelentkeztünk, elfoglaltuk a "szállást" és kezdődhetett a sátorépítés! Na ez nem ment egyszerűen :) Én gyakorlatilag használhatatlan voltam, ha rajtam múlik hajnalig sem kerül tető a fejünk felé :) Ari is megszenvedett vele rendesen. Végül a szomszéd jött át segíteni, pontosabban inkább csak nézte a szenvedést és szóban adta az instrukciókat és csak kész lett a mű. Aztán pillanatok alatt le ment a nap, és Ildi rádöbbent arra, hogy a sátorban bizony nincsen meleg. Az éjszakai hőmérséklet nem ment feljebb 5 foknál és a magas páratartalom mellett ez még kevesebbnek érződött. NA jó, volt egy "jaj, szétfagyok", álmatlan éjszakám :D Első sátorozós emlék, melyből tanultam és legközelebb felkészültebb leszek.
Nulla perc alvás után a másnap egész jól indult. A kempingben 8 óra körül indul be az élet és szinte mindenki egyszerre kezdi a napot. Bevásároltunk a helyi szupermarketben, készítettünk két hatalmas bocadillot és biciklivel elindultunk első felfedező utunkra. Napközben az éjszakai hidegnek nyoma sem volt. Sütött a nap, és nagyrészt szélcsend volt.
A területen több száz kilométernyi kiépített bicikli út fogadja a turistákat, melyhez bárhol beszerezhető egy térkép, de a tájékozódás enélkül is egyszerű. Az utak, mint ahogy a táj is, nagyon változatosak. A városok és helyszínek között a leggyakoribb a betonút, de sokszor kerültünk földútra, vagy homokútra, illetve a tavak mentén láposabb területekre. Sok-sok madárlest találtunk utunk során, onnan távcsővel gyönyörködhetünk a távolban fürdőző, nyugodt madarak hadában.
Az egész terület biciklivel történő bejárása akár 3-4 napot is igénybe vehet, attól függően, hogy mennyire bírjuk a strapát. Mi első nap 50 km-t tettünk meg, de figyelembe kell venni, hogy másnap még a biciklin történő ülés nem kevés fájdalommal jár fenék tájon. Bizonyára erre is lehet klassz, kipárnázott bicajos nadrággal készülni. Nekünk ilyen nem volt, így másnap már kocsival mentünk a mocsárvidék másik részére és ott egy szolidabb 20 km-s körrel folytattuk.
Szinte pontosan a terület közepén helyezkedik el a legnagyobb helyi település, mely meglepő módon a Deltebre nevet viseli. A folyó északi oldalán terjeszkedik, körülbelül 5 km hosszan. Nagyon kellemes városka, a folyó partján bicikliúttal, szép házakkal, hatalmas, zöldségekkel beültetett kertekkel. Vele szemben, a déli parton áll Sant Jaume d'Enveja. A folyón itt csak komppal lehet átkelni, mely olcsó, kényelmes megoldás, akár bicajjal, akár kocsival tesszük. Híd csak jó pár kilométerre van, így az egész megkerülése órákat vehet igénybe. Megnéztük a várost és a folyót két keréken, majd tovább tekertünk a tengerpart felé.
Az Ebro deltája nem csak a természeti parkról híres, ez egyben Katalónia legjelentősebb mezőgazdasági területe is. A földek felén rizst termesztenek, április és október között; emellett a sókitermelésnek jut nagy szerep. A rizs vízigényessége miatt az öntözéses időszakban állítólag elviselhetetlenül sok itt a vérszívó. A szúnyogok ezekben a napokban már biztos készítgetik a tojásaikat :) Csakhogy ne maradjunk gasztronómia élmény nélkül az napra sem, ki szerettük volna próbálni az egyik helyi ételkülönlegességet. Az "Arroz Negro con sepia", vagyis a "Fekete rizs tintahallal" az egyik kedvenc ételem marad. Máltán próbáltam már, amikor Robi rábeszélt és ott sem bántam meg, de azt tésztával szolgálták fel. Egyszerű kitalálni, hogy a rizs a tintahal tintája miatt fekete, paella-ban készítik el és haldarabokkal (tintahallal és rákokkal) tálalják. Vigyázat! A tinta fog, de rendesen. Kétszer. :)
A tengerpart gyönyörű. Na jó, ezzel nem mondtam semmi újat, de ami nekem új élmény volt, az a bicajozás sok-sok kilométeren keresztül úgy, hogy a kerekekkel érintettük a tengert és a mellettünk elterülő víztömeg szinte teljes nyugodt volt. Fantasztikus életérzés! A kagylók különlegesek, a homokos part egybeolvad a sivatagot idéző dűnékkel, melyek mögött olykor-olykor délibáb tükröződött. Ez egy a tengerbe benyúló földnyaláb volt, melynek végén egy fehér világítótorony áll.
Ez a természeti csoda Észak-Spanyolország legfontosabb madárrezervátuma is egyben, ahol nagyjából 30.000 pár vízimadár fészkel évente és számuk a téli időszakban a 180.000 egyedet is elérheti: az Ibériai-félsziget összes vízimadarának 10%-a tölti itt a telet. A leggyakrabban előforduló madarak a gémek, kócsagok, a bölömbika, az üstökös réce, a gólyatöcs, a székicsér, a korallsirály és a rózsás flamingó - saját fordítás latinból egy nem-madár szakértőtől :)
Hogy hogyan kerültem ide? Az apropót a húsvéti Nagyhét adta, mely Katalóniában négy egybefüggő nap szabadságot jelent, melyet Terrassában még megspékelnek egy ötödik nappal, mely valamiféle városi ünnep és egyben ok... a még több fiestára. A többi önkéntes elutazott külföldre, így velük nem lehetett számolni ezekben a napokban. Én viszont szerettem volna ezt a pár napot a természet közelében tölteni. Révén, hogy már sokat hallottam a nemzeti parkról, gyakran emlegettem Arinak is. Neki sem volt más programja és szerencsémre megkérdezte, hogy lenne-e kedvem megnézni. Persze örültem, mint majom a farkának, oda ugyanis nagyon kell a kocsi, másképp nem igen megy. Mellesleg nekem nem volt túl sok tapasztalatom kempingezés terén, a felszerelés hiányáról nem is beszélve :) De semmi sem lehetetlen, ha nagyon szeretné az ember, egy nap alatt szereztünk biciklit, 6 fős sátrat, gázpalackot a főzéshez, én fogtam a hálózsákomat; bevásároltunk és bepakoltunk, majd csütörtök reggel dél felé vettük az irányt és elindultunk a kirándulásra, lesz ami lesz címen!
Utunk elhaladt Tarragona város mellett, mely látványosságai, így elsősorban több jelentős római emléke és egy hatalmas gótikus katedrális miatt kihagyhatatlan. A város főutcája a Rambla Nova, innen indultunk és sétáltunk felfelé, a Földközi tenger irányába. A Rambla végén gyönyörű kilátás nyílt a partra. Ráláttunk a római amfiteátrumra is, mely már jelezte, hogy az óváros közelében vagyunk. Ennek egy része parkosított terület római szobor és oszlopmaradványokkal, míg másik része középkori utcák, házak hangulatos, kusza egyvelege. Itt található a székesegyház is, melynek mérete valóban lenyűgöző (bár tapasztalataim szerint, Spanyolországban minden jelentősebb városra jut egy gigantikus katedrális). Ottlétünkkor sajnos zárva volt. A múltat idéző ősi falak, a szűk kis utcák, a virágokkal díszített erkélyek fotózásra inspiráltak még engem is, aki sokszor lusta a szép helyeket fotózni és inkább csak élvezi a hely hangulatát. A Tarragonai sétát a Római Cirkusz és Modern Művészetek Múzeumának megtekintésével fejeztük be.
Délután már korgó gyomorral, Vall városába mentünk, hogy megkóstoljuk azt a specialitást, amely eredetileg ebből a városból származik és amelyet az év első három hónapjában előszeretettel fogyasztanak Katalóniában. Tűzön megégetett hagymaféleség, melyet csak ebben a régióban termesztenek: a Calçots. Valls városáig nem is kellett eljutnunk: Tarragonaban az egyik helybéli egy út menti éttermet javasolt, hogy ott híresen jó ez az étel. Casa Felixnek hívják, eléggé elegáns étterem, de szerintem nagyobb a híre, mint a minősége és az egy órás várakozási idő csak arra, hogy leülhessünk nem csillapította a gyomrom morajlását. Mikor végre a hagymához jutottunk, fel kellett szerelkeznünk mindenféle védőruházattal, hogy elfogyaszthassuk :) Sokszor készítettük már el itthon is, csak akkor a sütőben, kevésbé megégetve és mondanom sem kell, hogy nagyobb élvezet össze-vissza kenni magunkat, mint egy nejlonba csomagolva enni :)))
A késői ebéd után szorított minket az idő, így Valls városába már nem mentünk el. Innen még kb másfél óra volt az út a Ebro deltájáig, annak is a legtávolabbi csücskééig, ahol az egyik kemping található. Ari már volt pár évvel ezelőtt, de kizárólag horgászni. Emlékezett a kempinget, így könnyen odataláltunk. Bejelentkeztünk, elfoglaltuk a "szállást" és kezdődhetett a sátorépítés! Na ez nem ment egyszerűen :) Én gyakorlatilag használhatatlan voltam, ha rajtam múlik hajnalig sem kerül tető a fejünk felé :) Ari is megszenvedett vele rendesen. Végül a szomszéd jött át segíteni, pontosabban inkább csak nézte a szenvedést és szóban adta az instrukciókat és csak kész lett a mű. Aztán pillanatok alatt le ment a nap, és Ildi rádöbbent arra, hogy a sátorban bizony nincsen meleg. Az éjszakai hőmérséklet nem ment feljebb 5 foknál és a magas páratartalom mellett ez még kevesebbnek érződött. NA jó, volt egy "jaj, szétfagyok", álmatlan éjszakám :D Első sátorozós emlék, melyből tanultam és legközelebb felkészültebb leszek.
Nulla perc alvás után a másnap egész jól indult. A kempingben 8 óra körül indul be az élet és szinte mindenki egyszerre kezdi a napot. Bevásároltunk a helyi szupermarketben, készítettünk két hatalmas bocadillot és biciklivel elindultunk első felfedező utunkra. Napközben az éjszakai hidegnek nyoma sem volt. Sütött a nap, és nagyrészt szélcsend volt.
A területen több száz kilométernyi kiépített bicikli út fogadja a turistákat, melyhez bárhol beszerezhető egy térkép, de a tájékozódás enélkül is egyszerű. Az utak, mint ahogy a táj is, nagyon változatosak. A városok és helyszínek között a leggyakoribb a betonút, de sokszor kerültünk földútra, vagy homokútra, illetve a tavak mentén láposabb területekre. Sok-sok madárlest találtunk utunk során, onnan távcsővel gyönyörködhetünk a távolban fürdőző, nyugodt madarak hadában.
Az egész terület biciklivel történő bejárása akár 3-4 napot is igénybe vehet, attól függően, hogy mennyire bírjuk a strapát. Mi első nap 50 km-t tettünk meg, de figyelembe kell venni, hogy másnap még a biciklin történő ülés nem kevés fájdalommal jár fenék tájon. Bizonyára erre is lehet klassz, kipárnázott bicajos nadrággal készülni. Nekünk ilyen nem volt, így másnap már kocsival mentünk a mocsárvidék másik részére és ott egy szolidabb 20 km-s körrel folytattuk.
Szinte pontosan a terület közepén helyezkedik el a legnagyobb helyi település, mely meglepő módon a Deltebre nevet viseli. A folyó északi oldalán terjeszkedik, körülbelül 5 km hosszan. Nagyon kellemes városka, a folyó partján bicikliúttal, szép házakkal, hatalmas, zöldségekkel beültetett kertekkel. Vele szemben, a déli parton áll Sant Jaume d'Enveja. A folyón itt csak komppal lehet átkelni, mely olcsó, kényelmes megoldás, akár bicajjal, akár kocsival tesszük. Híd csak jó pár kilométerre van, így az egész megkerülése órákat vehet igénybe. Megnéztük a várost és a folyót két keréken, majd tovább tekertünk a tengerpart felé.
Az Ebro deltája nem csak a természeti parkról híres, ez egyben Katalónia legjelentősebb mezőgazdasági területe is. A földek felén rizst termesztenek, április és október között; emellett a sókitermelésnek jut nagy szerep. A rizs vízigényessége miatt az öntözéses időszakban állítólag elviselhetetlenül sok itt a vérszívó. A szúnyogok ezekben a napokban már biztos készítgetik a tojásaikat :) Csakhogy ne maradjunk gasztronómia élmény nélkül az napra sem, ki szerettük volna próbálni az egyik helyi ételkülönlegességet. Az "Arroz Negro con sepia", vagyis a "Fekete rizs tintahallal" az egyik kedvenc ételem marad. Máltán próbáltam már, amikor Robi rábeszélt és ott sem bántam meg, de azt tésztával szolgálták fel. Egyszerű kitalálni, hogy a rizs a tintahal tintája miatt fekete, paella-ban készítik el és haldarabokkal (tintahallal és rákokkal) tálalják. Vigyázat! A tinta fog, de rendesen. Kétszer. :)
A tengerpart gyönyörű. Na jó, ezzel nem mondtam semmi újat, de ami nekem új élmény volt, az a bicajozás sok-sok kilométeren keresztül úgy, hogy a kerekekkel érintettük a tengert és a mellettünk elterülő víztömeg szinte teljes nyugodt volt. Fantasztikus életérzés! A kagylók különlegesek, a homokos part egybeolvad a sivatagot idéző dűnékkel, melyek mögött olykor-olykor délibáb tükröződött. Ez egy a tengerbe benyúló földnyaláb volt, melynek végén egy fehér világítótorony áll.
Volunteering?
Hihetetlen, de eltelt fél év, a projektem két harmada. Kicsit úgy érzem, hogy itt lenne az elmélkedés ideje, múltról és jövőről, hogy mit csináltam jól és még mit kellene tennem a hátra levő időben. Sokszor furdal a lelkiismeret, hogy én itt jól szórakozom, utazgatom a zsebpénzemből, olyan munkát végzek, amit nagyon szeretek, hasonló érdeklődéssel és értékrendszerrel rendelkező emberek vesznek körül, a munka számomra nem jár különösebb felelősséggel… holott, ez az életforma messze áll a valóságtól, attól a valóságtól, ami egy átlagembert körülvesz. Egyfajta idilli állapot ez, az EVS burka, szállással, zsebpénzzel, biztosítással. Európai biztonság, egyfajta önkéntes luxus.
Sokakban más kép él a külföldi önkéntességről és még a családomon belül is kaptam kritikát, hogy nem ez az igazi önkéntesség. Számomra is az az áldozatos önkéntes, aki saját költségén bizonyos időre elutazik például egy Harmadik Világbeli országba, hogy ott hasznosítja szakmai ismereteit vagy kétkezi munkájával segítsen és maga intézi az összes ezzel járó szervezkedést. Az Európai Önkéntes Szolgálatot az azt érő kritikákkal együtt egy egyedülálló lehetőségnek tartom. Jogilag szabályozott program: az Európai Bizottság mégsem küldözgethet évente több tízezer európai fiatalt különböző országokba. Lehet, hogy nem nagydolog, amit itt teszek, de egy biztos: ha pár ember, a helyi közösség életében hagyunk egy lábnyomot, egy hangot, egy mosolyt vagy bármely pozitív emléket, akkor már tettünk valamit, mely számunkra és a társadalom számára értékes lehet.
Sokakban más kép él a külföldi önkéntességről és még a családomon belül is kaptam kritikát, hogy nem ez az igazi önkéntesség. Számomra is az az áldozatos önkéntes, aki saját költségén bizonyos időre elutazik például egy Harmadik Világbeli országba, hogy ott hasznosítja szakmai ismereteit vagy kétkezi munkájával segítsen és maga intézi az összes ezzel járó szervezkedést. Az Európai Önkéntes Szolgálatot az azt érő kritikákkal együtt egy egyedülálló lehetőségnek tartom. Jogilag szabályozott program: az Európai Bizottság mégsem küldözgethet évente több tízezer európai fiatalt különböző országokba. Lehet, hogy nem nagydolog, amit itt teszek, de egy biztos: ha pár ember, a helyi közösség életében hagyunk egy lábnyomot, egy hangot, egy mosolyt vagy bármely pozitív emléket, akkor már tettünk valamit, mely számunkra és a társadalom számára értékes lehet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)