Hihetetlen, de eltelt fél év, a projektem két harmada. Kicsit úgy érzem, hogy itt lenne az elmélkedés ideje, múltról és jövőről, hogy mit csináltam jól és még mit kellene tennem a hátra levő időben. Sokszor furdal a lelkiismeret, hogy én itt jól szórakozom, utazgatom a zsebpénzemből, olyan munkát végzek, amit nagyon szeretek, hasonló érdeklődéssel és értékrendszerrel rendelkező emberek vesznek körül, a munka számomra nem jár különösebb felelősséggel… holott, ez az életforma messze áll a valóságtól, attól a valóságtól, ami egy átlagembert körülvesz. Egyfajta idilli állapot ez, az EVS burka, szállással, zsebpénzzel, biztosítással. Európai biztonság, egyfajta önkéntes luxus.
Sokakban más kép él a külföldi önkéntességről és még a családomon belül is kaptam kritikát, hogy nem ez az igazi önkéntesség. Számomra is az az áldozatos önkéntes, aki saját költségén bizonyos időre elutazik például egy Harmadik Világbeli országba, hogy ott hasznosítja szakmai ismereteit vagy kétkezi munkájával segítsen és maga intézi az összes ezzel járó szervezkedést. Az Európai Önkéntes Szolgálatot az azt érő kritikákkal együtt egy egyedülálló lehetőségnek tartom. Jogilag szabályozott program: az Európai Bizottság mégsem küldözgethet évente több tízezer európai fiatalt különböző országokba. Lehet, hogy nem nagydolog, amit itt teszek, de egy biztos: ha pár ember, a helyi közösség életében hagyunk egy lábnyomot, egy hangot, egy mosolyt vagy bármely pozitív emléket, akkor már tettünk valamit, mely számunkra és a társadalom számára értékes lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése