Ez a természeti csoda Észak-Spanyolország legfontosabb madárrezervátuma is egyben, ahol nagyjából 30.000 pár vízimadár fészkel évente és számuk a téli időszakban a 180.000 egyedet is elérheti: az Ibériai-félsziget összes vízimadarának 10%-a tölti itt a telet. A leggyakrabban előforduló madarak a gémek, kócsagok, a bölömbika, az üstökös réce, a gólyatöcs, a székicsér, a korallsirály és a rózsás flamingó - saját fordítás latinból egy nem-madár szakértőtől :)
Hogy hogyan kerültem ide? Az apropót a húsvéti Nagyhét adta, mely Katalóniában négy egybefüggő nap szabadságot jelent, melyet Terrassában még megspékelnek egy ötödik nappal, mely valamiféle városi ünnep és egyben ok... a még több fiestára. A többi önkéntes elutazott külföldre, így velük nem lehetett számolni ezekben a napokban. Én viszont szerettem volna ezt a pár napot a természet közelében tölteni. Révén, hogy már sokat hallottam a nemzeti parkról, gyakran emlegettem Arinak is. Neki sem volt más programja és szerencsémre megkérdezte, hogy lenne-e kedvem megnézni. Persze örültem, mint majom a farkának, oda ugyanis nagyon kell a kocsi, másképp nem igen megy. Mellesleg nekem nem volt túl sok tapasztalatom kempingezés terén, a felszerelés hiányáról nem is beszélve :) De semmi sem lehetetlen, ha nagyon szeretné az ember, egy nap alatt szereztünk biciklit, 6 fős sátrat, gázpalackot a főzéshez, én fogtam a hálózsákomat; bevásároltunk és bepakoltunk, majd csütörtök reggel dél felé vettük az irányt és elindultunk a kirándulásra, lesz ami lesz címen!
Utunk elhaladt Tarragona város mellett, mely látványosságai, így elsősorban több jelentős római emléke és egy hatalmas gótikus katedrális miatt kihagyhatatlan. A város főutcája a Rambla Nova, innen indultunk és sétáltunk felfelé, a Földközi tenger irányába. A Rambla végén gyönyörű kilátás nyílt a partra. Ráláttunk a római amfiteátrumra is, mely már jelezte, hogy az óváros közelében vagyunk. Ennek egy része parkosított terület római szobor és oszlopmaradványokkal, míg másik része középkori utcák, házak hangulatos, kusza egyvelege. Itt található a székesegyház is, melynek mérete valóban lenyűgöző (bár tapasztalataim szerint, Spanyolországban minden jelentősebb városra jut egy gigantikus katedrális). Ottlétünkkor sajnos zárva volt. A múltat idéző ősi falak, a szűk kis utcák, a virágokkal díszített erkélyek fotózásra inspiráltak még engem is, aki sokszor lusta a szép helyeket fotózni és inkább csak élvezi a hely hangulatát. A Tarragonai sétát a Római Cirkusz és Modern Művészetek Múzeumának megtekintésével fejeztük be.
Délután már korgó gyomorral, Vall városába mentünk, hogy megkóstoljuk azt a specialitást, amely eredetileg ebből a városból származik és amelyet az év első három hónapjában előszeretettel fogyasztanak Katalóniában. Tűzön megégetett hagymaféleség, melyet csak ebben a régióban termesztenek: a Calçots. Valls városáig nem is kellett eljutnunk: Tarragonaban az egyik helybéli egy út menti éttermet javasolt, hogy ott híresen jó ez az étel. Casa Felixnek hívják, eléggé elegáns étterem, de szerintem nagyobb a híre, mint a minősége és az egy órás várakozási idő csak arra, hogy leülhessünk nem csillapította a gyomrom morajlását. Mikor végre a hagymához jutottunk, fel kellett szerelkeznünk mindenféle védőruházattal, hogy elfogyaszthassuk :) Sokszor készítettük már el itthon is, csak akkor a sütőben, kevésbé megégetve és mondanom sem kell, hogy nagyobb élvezet össze-vissza kenni magunkat, mint egy nejlonba csomagolva enni :)))
A késői ebéd után szorított minket az idő, így Valls városába már nem mentünk el. Innen még kb másfél óra volt az út a Ebro deltájáig, annak is a legtávolabbi csücskééig, ahol az egyik kemping található. Ari már volt pár évvel ezelőtt, de kizárólag horgászni. Emlékezett a kempinget, így könnyen odataláltunk. Bejelentkeztünk, elfoglaltuk a "szállást" és kezdődhetett a sátorépítés! Na ez nem ment egyszerűen :) Én gyakorlatilag használhatatlan voltam, ha rajtam múlik hajnalig sem kerül tető a fejünk felé :) Ari is megszenvedett vele rendesen. Végül a szomszéd jött át segíteni, pontosabban inkább csak nézte a szenvedést és szóban adta az instrukciókat és csak kész lett a mű. Aztán pillanatok alatt le ment a nap, és Ildi rádöbbent arra, hogy a sátorban bizony nincsen meleg. Az éjszakai hőmérséklet nem ment feljebb 5 foknál és a magas páratartalom mellett ez még kevesebbnek érződött. NA jó, volt egy "jaj, szétfagyok", álmatlan éjszakám :D Első sátorozós emlék, melyből tanultam és legközelebb felkészültebb leszek.
Nulla perc alvás után a másnap egész jól indult. A kempingben 8 óra körül indul be az élet és szinte mindenki egyszerre kezdi a napot. Bevásároltunk a helyi szupermarketben, készítettünk két hatalmas bocadillot és biciklivel elindultunk első felfedező utunkra. Napközben az éjszakai hidegnek nyoma sem volt. Sütött a nap, és nagyrészt szélcsend volt.
A területen több száz kilométernyi kiépített bicikli út fogadja a turistákat, melyhez bárhol beszerezhető egy térkép, de a tájékozódás enélkül is egyszerű. Az utak, mint ahogy a táj is, nagyon változatosak. A városok és helyszínek között a leggyakoribb a betonút, de sokszor kerültünk földútra, vagy homokútra, illetve a tavak mentén láposabb területekre. Sok-sok madárlest találtunk utunk során, onnan távcsővel gyönyörködhetünk a távolban fürdőző, nyugodt madarak hadában.
Az egész terület biciklivel történő bejárása akár 3-4 napot is igénybe vehet, attól függően, hogy mennyire bírjuk a strapát. Mi első nap 50 km-t tettünk meg, de figyelembe kell venni, hogy másnap még a biciklin történő ülés nem kevés fájdalommal jár fenék tájon. Bizonyára erre is lehet klassz, kipárnázott bicajos nadrággal készülni. Nekünk ilyen nem volt, így másnap már kocsival mentünk a mocsárvidék másik részére és ott egy szolidabb 20 km-s körrel folytattuk.
Szinte pontosan a terület közepén helyezkedik el a legnagyobb helyi település, mely meglepő módon a Deltebre nevet viseli. A folyó északi oldalán terjeszkedik, körülbelül 5 km hosszan. Nagyon kellemes városka, a folyó partján bicikliúttal, szép házakkal, hatalmas, zöldségekkel beültetett kertekkel. Vele szemben, a déli parton áll Sant Jaume d'Enveja. A folyón itt csak komppal lehet átkelni, mely olcsó, kényelmes megoldás, akár bicajjal, akár kocsival tesszük. Híd csak jó pár kilométerre van, így az egész megkerülése órákat vehet igénybe. Megnéztük a várost és a folyót két keréken, majd tovább tekertünk a tengerpart felé.
Az Ebro deltája nem csak a természeti parkról híres, ez egyben Katalónia legjelentősebb mezőgazdasági területe is. A földek felén rizst termesztenek, április és október között; emellett a sókitermelésnek jut nagy szerep. A rizs vízigényessége miatt az öntözéses időszakban állítólag elviselhetetlenül sok itt a vérszívó. A szúnyogok ezekben a napokban már biztos készítgetik a tojásaikat :) Csakhogy ne maradjunk gasztronómia élmény nélkül az napra sem, ki szerettük volna próbálni az egyik helyi ételkülönlegességet. Az "Arroz Negro con sepia", vagyis a "Fekete rizs tintahallal" az egyik kedvenc ételem marad. Máltán próbáltam már, amikor Robi rábeszélt és ott sem bántam meg, de azt tésztával szolgálták fel. Egyszerű kitalálni, hogy a rizs a tintahal tintája miatt fekete, paella-ban készítik el és haldarabokkal (tintahallal és rákokkal) tálalják. Vigyázat! A tinta fog, de rendesen. Kétszer. :)
A tengerpart gyönyörű. Na jó, ezzel nem mondtam semmi újat, de ami nekem új élmény volt, az a bicajozás sok-sok kilométeren keresztül úgy, hogy a kerekekkel érintettük a tengert és a mellettünk elterülő víztömeg szinte teljes nyugodt volt. Fantasztikus életérzés! A kagylók különlegesek, a homokos part egybeolvad a sivatagot idéző dűnékkel, melyek mögött olykor-olykor délibáb tükröződött. Ez egy a tengerbe benyúló földnyaláb volt, melynek végén egy fehér világítótorony áll.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése