AVAN, Minyons, Girona :)

Iszonyú fáradt vagyok... de mivel most egy hétig nem leszek internet közelben, hogy aztán újabb élménycsomaggal érkezzem vissza, muszáj most pár szóban beszámolnom a hét második feléről, ezúttal tényleg csak röviden.

Csütörtökön és pénteken új helyszínre mentem dolgozni, fogadó szervezetem székhelyére, mely egy hatalmas iroda-jellegű lakás, sok-sok szobával. Itt tartják azokat a foglalkozásokat, melyeken délelőtt és délután egészségügyi - elsősorban idegrendszeri betegségben szenvedő, különböző korú helyi lakosok betérhetnek. Sajnos nem vagyok szakértője a területnek - egyelőre ;) de úgy gondolom, hogy ezek kevésbé súlyos problémák, mint a kórházban. Sokkal több az idősebb beteg és mint laikusnak, nekem úgy tűnt, hogy azon kívül, hogy a memóriájuk kissé megkopott, leginkább a társaság miatt járnak ide, beszélgetni, tanulni, részt venni a programokon, stb... Aztán lehet, hogy később ez a feltevésem megdől, de egyelőre ez első benyomás. Sajnos még csak megérzésekre támaszkodhatom. Újdonsült kollégáim (Xavi és Laura) angol tudása elég gyatra és bár igyekszem lépést tartani, de két hét ittlét még kevés volt ahhoz, hogy ebben a témában elbeszélgessünk. A "betegek" közül akad viszont nem egy-kettő, aki egész jól beszél angolul vagy németül... A péntek délután különösen jó volt, a csoporttal ellátogattunk a helyi Sant Pere (Szent Péter) templomba.

A szombati napot Barcelonában töltöttem. A nap nagy részében egyedül voltam, nézelődtem és rengeteget mentem, különösebb cél nélkül. Jó érzés, hogy itt nincs rajtam az a nyomás (melyet turistaként sokszor érez az ember) hogy szélsebesen megnézzem a város fő nevezetességeit, átrohanjak a részleteken, csakhogy minél többet lássak minél rövidebb idő alatt. Egyszerűen csak élveztem a város sodrását, a szűk kis utcákat, jó volt bennük elveszni, majd időnkét visszakeveredni az ismert útra. Az idő szerencsére csodás volt, a tengerparton elfogyasztott ebéd, napozással egybekötve még inkább. Délután szerencsére össze tudtam futni egy volt repteres kollégával is, aki visszatérő látogatója a városnak és egy újabb hosszú séta után végül estére vissza kellett térnem Terrassaba, mert a Minyons csapat újabb bevetése most hazai helyszínen, a város főterén történt. Előadás három csapattal, majd buli hajnalig...mert hogy órát állítunk, és az a plusz óra felér vagy még hárommal.

Vasárnap négy óra alvás és egy gyors reggeli után, séta a buszállomásra, azt már lassú tempóban, mert a 9 órás indulást itt ugye nem kell komolyan venni, és igen! A +40 perc teória ismét működött. Irány észak, irány GIRONA!!! A mai nap nagyon fontos volt a csapat történelmében, két olyan alakzatot mutattak be, melyet idén még sehol sem és az ezzel járó feszültséget érezni lehetett. A fellépés után hatalmas buli bolt az utcán, tánc, zene, aztán átvonultunk egy közeli parkba, ahol már megvoltak terítve az asztalok és gőzölgött a 200 főre elkészített tenger gyümölcsei paella. Girona gyönyörű, és szeretnék még hosszabban beszámolni mindenről, de pár óra múlva ismét kelni kell... egy hét tréning a tengerparton... COMA RUGA!!!

Workshop

Ez a hét eddig rendkívül mozgalmas volt és ez már így is marad, valamint úgy tűnik ismét izgalmas hétvége vár rám. De nem akarok elébe szaladni a dolgoknak, nézzük inkább mi történt eddig. Hétfő este a spanyol omlett elkészítésekor fejeztem be, mely koordináló szervezetem szokásos késő esti megbeszélésére készült és bár mindenki örömmel fogadta, kicsit csalódást is okoztam, mert valami magyarosat vártak és gulyást követeltek... hát van ez így. A megbeszélés számomra csupán hatalmas kajálást jelentett, révén, hogy spanyolul és katalánul zajlott és csak néha nyögtek ki egy-két szót számomra is érthető nyelven. Na de jól szórakoztam és a végén azért megkértem őket, hogy pár szóban akkor most foglalják össze mi is az, ami számomra is fontos, kb ez volt: vigyek törölközőt a jövő heti tréningre, mert a hostelben nem adnak. Igenis! (Jövő héten egész végig Coma Ruga-n leszünk, ami egy Taragonahoz közel fekvő tengerparti falu. Ennek apropója az érkezési tréning, amin minden önkéntesnek túl kell esnie, aki külföldön szolgálatot teljesít és mit ad Isten, jelen esetben pont a mi egyesületünk szervezi. Kb 30-an leszünk egy youth hostelben, sok-sok nemzet önkéntesei öt napig egybezárva...teljes ellátás, jó társaság, már alig várom!)

Hétfőn voltam a nyelviskolában is tesztet írni, de sajnos csak pénteken lesz eredmény és az órák csak novemberben kezdődnek. Jaj egyébként egyedül én voltam fehér bőrű a teremben, úgy tűnt, ezt a sulit a bevándorlók tarják életben :))) kicsit magamat is annak éreztem.

Kedd reggel ittlétem alatt először fordult elő, hogy kilenc óra előtt kellett kikelnem az ágyból... még az ég is sírt, szakadtak a könnyei és szinte bőrig áztam esernyő, esőkabát vagy bármely védő felszerelés hiányában, a tavaszi cipőmben. De menni kellett, mert 8 órakor már az egyesület székhelyén kellett lennem, ugyanis aznap délelőtt egy általános iskolába voltunk hivatalosak. A szervezet egyik célkitűzése a katalán ifjúság "Európa tudatának" erősítése, melyet azáltal valósít meg, hogy ún. workshopokat tart iskolákban, különböző korcsoportoknak. A 8 órás találkozót egyesül én vettem komolyan és mint ázott veréb kissé idegesen fogadtam a többieket fél 9-kor. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy szót ejtsek arról a bizonyos "irodáról", mely előtt várakoztam. A helyszín egy elhagyatott utca, melynek apró bejárata egy különleges világba viszi a betérőt, mely nem más, mint egy valóságos CIRKUSZ! Igen, nem viccelek, az egyesület egy helyi civilek által működtetett cirkusztól bérli az irodát, pontosabban a padlástér egy kis sarkát és itt a sötétben dolgoznak, fura tárgyak, jelmezek társaságában.

Tehát érkezés fél 9-kor... ekkor még nem tudtam, hogy mi is lesz a feladatom, akkor hallottam először arról, hogy is néz ki egy ilyen workshop, de meg voltam nyugodva, hogy a többiek tudják! NA de ne felejtsük hol is vagyunk, egyedül Carles volt igazán képben, de ő is nagyon nyugodtra fogta. Fél órával az óra kezdete előtt öten nekiálltunk (angolul) megvitatni, hogy mit is kellene mondani, milyen játékokkal tegyünk szemléletessé a dolgot... aztán gyors kutatás térképekért, de akkor már valami jelmez is kellene, gyors kutakodás a cirkuszi gardróbból, majd 9 előtt 5 perccel autóba be, nyomás a suliba. Izgatott kilenc-tíz éves forma gyerekek hada fogadott minket, és az ezt követő két óra számomra hatalmas élmény volt! A bemelegítő kérdéseket követően a tornaterem négy sarkában Dél, Nyugat, Észak és Kelet Európa képviseltette magát, természetesen Robo és én (az önkéntesek) ez utóbbit. Elmagyaráztuk, kik vagyunk, honnan jöttünk, megbeszéltük hogy hívják a többi kelet-európai államot és megkerestük őket a térképen. Hadd éltessem itt kis hazánk apró gyermekeit, akikről nem tudom elképzelni, hogy ennyi évesen ne tudnák azt, hogy Európa nem csak Spanyolország, Portugália és Franciaország, hanem ezen a kontinensen sokan lakuk, sokfélék vagyunk és sok-sok nyelet beszélünk. Sajnos ezeknek a gyerekeknek ez mind újdonság volt. Állítólag vannak jobban felvilágosult gyerekek is, jobb iskolákban, de ez a külvárosi nem tartozik azok közé. Mindenesetre ilyen is van, sőt valószínűleg rosszabb is, de mi azért vagyunk, hogy ha csak egy kicsit is, de ezen változtassunk, ha már az oktatási rendszernek ez nem sikerül...

Gastronomy, welcome dinner, Barcelona

Helyzetjelentés következik a konyhából. Megpróbálom elkészíteni az egyik kedvenc spanyol ételemet. A Tortilla de patatas (vagy közismert nevén a spanyol omlett) bár nagyon egyszerűnek tűnik, egy fontos trükk miatt mégsem az, és elképzelhető, hogy a szervezet ma esti megbeszélésére (merthogy az minden hétfőn este fél 10-kor van, vacsorával egybekötve) üres kézzel érkezem. Íme a recept a netről:

"Megpucoljuk a burgonyát, alaposan megmossuk és felszeleteljük. Az olivaolajban megsütjük. Majd kivesszük, jó alaposan lecsöpögtetjük. A tojásokat felverjük és hozzáadjuk a burgonyához. Az olívaolajat jól felmelegítjük és beleöntjük a masszát. Lassú tűzön sütjük közben körkörös mozdulatokat végzünk, hogy a tortilla ne süljön oda az egyik széléhez sem. Amikor az egyik oldala már megsült, egy tányért rácsúsztatunk a tortillára úgy, hogy megtudjuk fordítani és a még nem sült felét a tepsibe csúsztatni. Ezt a mozdulatot többször megismételhetjük. A tortillát tálalhatjuk hidegen vagy melegen, a vendégtől függően. Természetesen más alkotóelemeket is használhatunk, mint hagyma, kalbász, paprika." - én hagymával készítem... nagyon izgulok!

Amíg nézem a szépen piruló krumplikat, hadd számoljak be második hétvégémről, mely ugyan nem volt olyan mozgalmas, mint az első, én nagyon élveztem. A péntek esti közös vacsorázás és kiadós buli után (Dániában megismert barátaimmal), szombat reggel nagyon fáradtan ébredtem és komoly erőfeszítésembe került, hogy dél körül kikeljek az ágyból. Aztán a szokásos reggeli tejeskávé picit helyretett és úgy éreztem, itt az idő, hogy felfedezzem Terrassa eddig nem ismert helyszíneit. Kíváncsi voltam, hogy mivel töltik a szombat reggelt a helyiek. Kiderült, hogy ez itt sincs másképp, leginkább vásárolnak, ha kell ha nem. Tele volt minden kis üzlet emberrel, a terek családokkal, futkározó gyerekekkel, kávéjukat kortyolgató fiatalokkal. Sétáltam, fotóztam, 25 fok volt, szikrázó napsütés és igen, rátok gondoltam, szegény otthon maradtakra és szerettem volna mindenkit most azonnal ideküldeni, hogy lássátok, érezzétek a napsütést!

Aztán gondoltam felugrok a mentoromhoz, aki a másik önkéntessel együtt egy gyönyörű, hatalmas ötödik emeleti lakásban lakik, a város szívében. Ebédidőben érkeztem (az itt ugye olyan 3 óra). Nem voltak egyedül, vagy tízen sürögtek a konyhában és a teraszon, és érkezésemet látva plusz egy teríték az asztalra került. Kiderült, hogy páran előző nap két órát utaztak, hogy gombát szedjenek az erdőben, és amit az asztalon láttam, az mind az ő szorgalmukat dicsérte. Közös ebéd, napozás a teraszon, sztorizgatás, kávé, szieszta... mi kell más!

Aztán este újabb gasztronómiai élvezetek, cena bienvenida, avagy megtartották az érkezésünk tiszteletére rendezett vacsorát, ahol kipróbálhattunk gyakorlatilag majdnem minden tengeri élőlényt és számos katalán specialitást egy helyi étteremben :) Az est csúcspontja persze az otthonról hozott házi pálinka volt, amelynek erőssége rendkívüli sikert aratott, íze már kevésbé, de minden bizonnyal ez volt a tósztom fénypontja :)))Még a házigazdának is ízlett, bár fogalma sem volt hol van Magyarország, a "környékünkön" csak Bulgáriát ismerte... hát van ez így! Vacsi után átballagtunk az egyik szórakozóegységbe, ahol reggel hatig roptuk :)

Vasárnap... három óra alvás után ébreszt a telefon, kelni kell... irány Barcelona a Minyonsokkal és egy újabb vasárnapi fellépés :D Vonaton alvás, aztán már bent is vagyunk a központban (Sants) és együtt átsétálunk egy közeli térre, ahol már ott van a másik két csapat(összesen kilenc van Katalóniában). Ezúttal a barcelonai és a lleidaival mértük össze tudásunkat. A program előtt egy kis bárban benyomtunk egy nagy adag churrost Sashaval, Roboval és Juanannal. Most először láttam olyat, hogy a gúla összeomlott... szó szerint az ördögöt festettük a falra... a beszélgetés valahogy így zajlott:
- Sasha: Láttál már olyat, hogy valamelyik összeomlott?
- Ildi: Nem még soha... ez komolyan megtörténik néha? El se hiszem!
- A tömeg: AAAAAhhhh (sikongatás, potyogtak le az emberek) ... és igen...ez néha előfordul :)

Délután mindenképp maradni szerettem volna a városban, hiszen amióta itt vagyok, még nem volt alkalmam rá. Szerencsére akad idegenvezető is, Xavi felajánlja, hogy körbevezet és megmutatja a legfontosabb nevezetességeken. Az önkormányzatnál dolgozik a Placa Catalunya-n, mely a katalán főváros legforgalmasabb tere, a la Rambla innen vezet le egészen a tengerig. Sok-sok séta, ebéd (újabb tapas), pihenés a tengerparton, aztán találkozás egy itt élő volt munkatárssal, Karollal! :))) mert aki valaha a reptéren dolgozott mindenhol talál barátot :) Kávé-tea, séta, séta és késő este haza, iszonyú fáradtan, de ismét rengeteg új élménnyel!

What a nice weekend! Only some pictures, explanation tomorrow :D

Jazz

Míg el nem felejtem, hadd ejtsek szót a szerdai estéről is, melyet szerencsém volt jazz zenészek társaságában tölteni. A koncert a Terrassatól 5 km-re lévő Sabadell városban volt egy elég nagynak mondható bárban, mely L'Espanyol nevet viseli. Megérkezésünkkor szinte üres volt a hely és ez így a maradt a koncert kezdés előttig, aztán szépen elkezdtek befele szivárogni az emberek. A zenekar ebben a formációban most játszott először, de ez nem hallatszott, látszott, hogy profi zenészekről van szó. Ők azok: Oriol Gonzalez (dob, ő hívott el ide, szabadúszó jazz dobos), Matthew Simon (trombita, eredetileg Kaliforniai, de már régóta Katalóniában él), Gary Finister (nagybőgő, Barcelonaban élő skót zenész), valamit a jazz gitáros angol fiú Dave, akinem már nem emlékszem a vezetéknevére sajnos. A koncert után még picit maradunk beszélgetni velük, nagyon érdekes emberek, sokat nevettünk :)))

Trying...

Mivel hogy nincs más választásom és időm is engedi, ma ismét megpróbáltam valamit főzni. Azt hiszem ez egész jól sikerült, így muszáj volt megörökítenem. Plusz, nem szeretném, hogy drága anya+apa azt hinnétek, hogy éhezem :DDD Íme hát a remekmű:

La primera impresión

Azt hiszem, itt az ideje, hogy a munkáról is szó essék. Az a helyzet, hogy nagyon fogom szeretni. Lassan el kell kezdenem a negatív dolgokat tudatosan keresni, ha kicsit szomorkodni akarok :) Tegnap volt tehát az első munkanapom a kórházban és egy kisebb félreértés miatt sikerült is egy órával később beesnem. A reakció nem volt más, mint a már jól ismert "no problema" és sok-sok mosoly leendő kollégáimtól. Nagy szeretettel fogadtak, és bár angolul csak egy lány beszél (ő sem túl sokat), a többiek mint spanyolul beszéltek hozzám, én meg mit tehettem volna: néztem okosan. Felőlem a halálos ítéletem is elhangozhat, arra is csak bólogatnék kevesebb mint egy héttel a megérkezésem után.

A munkatársaimról később még biztosan mesélek, most egyelőre csak röviden, hogy kikről és miről is van szó. Què és AVAN? Nos, ez a mozaikszó egy szép hosszú névből ered (L'Associació Vallès Amics de la Neurologia), mely non-profit szervezet főleg idegrendszeri betegségekben szenvedő embereken szeretne segíteni, úgy mint Alzheimer-kór, szklerózis multiplex, Parkinson-kór... egy egyesületről, egyesületek szövetségéről van szó, akik a katalán régióban több helyszínen működnek, így nekem is többfelé kell majd dolgoznom. Egyelőre a legtöbb időt itt Terrassaban fogom tölteni, valamint egy tőlünk nem messze lévő városban, Sabadellben.


Első munkanapom elég rövidre sikerült, de annál intenzívebben telt. Minden nap 3 órakor elindul egy sofőr (Soriano), hogy felvegye a betegeket otthonukból egy számukra kialakított autóval és behozza őket a kórház egy speciális részlegére. Ott az egyesület egy termet bérel és szakembereket alkalmaz, akik megpróbálnak fejlesztő foglalkozásokkal javítani az állapotukon. Feladatom, hogy minden nap Sorianoval tartsak és segítsek a ki-beszállásnál, majd a kórházban részt vegyek a gyakorlatokon, mely egyrészt fizikai (itt Sonia-val, a fizikaterapeutával dolgozom), másrészt szellemi (ebben Begoña a profi, aki logopédus). Később még másokat is megismerek majd. Általában 2 csapat jön, az egyik 4-re, a másik fél 6-ra. Vannak idős nénik/bácsik, akik néha nem emlékeznek a saját nevükre sem, nem tudják milyen nap van, milyen év; vannak, akiknek nem érthető a beszéde, nem tudnak betűket, betűkombinációkat kiejteni. Vannak, akiknek 'csak' a járással van gondjuk, de szellemileg nagyon is épek. Tanulunk beszélni, írni, használni a végtagokat, memóriajátékokat játszunk és még sok mindent... ami az egészben hihetetlen, hogy mindenki mosolyog, mindenki kedves és pozitív, azt hiszem ezt nem lehet szavakban kifejezni. Legalábbis nekem nem fog sikerülni :))) Egyszerűen nagyon jó köztük!

Folyt köv...

Alpinismo

Hétfőn megmásztam az első hegyet Katalóniában. Ismét teljes véletlen, hogy eljutottam oda :) Október 12 spanyol nemzeti ünnep, a múlt hétvége ezért hosszú hétvége volt, így fordulhatott elő, hogy megérkezésem óta ma fogok először dolgozni, azt is csak délután (beszámoló később). Tegnapra nem volt programom, a város felfedezését terveztem. Dél körül a konyhában kezdtem a napot, amikor is megpróbáltam valamit "főzni", de szerencsétlenkedésemet látva egyik lakótársam, a katalán-izlandi fiú, Ari kezébe vette az irányítást és olyan ebédet rottyantott nekem, hogy csak na! Tintahal karikák rántva salátaágyon... hát nem panaszkodom. Itt egyébként mindenki tud főzni és remélem, hogy 9 hónap alatt nekem is sikerül elsajátítani valamit. Ahhoz képest, hogy Ari az elején megpróbált meggyőzni, hogy nem beszél angolul, egész jól elbeszélgettünk. Vele, a jazz dobos barátjával, Oriol-lal és egy iszonyú aranyos kutyával (Llesca) elindultunk délután, hogy megmásszuk a Terrassa melletti Sant Llorenç Del Munt hegyet...



Gyönyörű kilátás, tiszta levegő, katalán lovak, mászás, mászás, mászás... még sok ilyet szeretnék!

First weekend in Spain... what an adventure!

Bele a közepébe… de még mennyire. Szombat reggel elutaztam tehát a Minyonsokkal Valencia tartományba, 3 busszal, kb. 120 katalánnal a fedélzeten, hogy fellépjünk egy Valencia várostól 25 km-re fekvő kisvárosban, L’alcudia-ban. Miután előző este is hajnalban sikerült ágyba jutnom, a reggel 10 órás indulás durvának tűnt, de itt azért ezt nem kell komolyan venni. Most már tudom, hogy a spanyol 10 óra plusz 30-40 percet jelent :)


Félálomban felvánszorogtam tehát a buszra, helyet kerestem magamnak, de hamar rájövök, hogy itt ugyan nem lesz alvás, sikerült ugyanis a legaktívabb társaságba leülni. Elindul a busz, és körülöttem mindenki elkezd tapsolni, üvöltözni (mondjuk az itt alap, ez a normális beszéd) és végig, az 5 órás út során be nem állt a szájuk, énekeltek, röhögtek és mosolyogtam velük én is, mi mást tehettem volna :) Közben néztem persze a tájat és ahogy tartunk dél felé egyre izgalmasabb, egyre zöldebb minden. Jobbra hegyek, völgyek, balra pedig a tenger…mi kell más. Itt tényleg van minden!

Szép, nyugodt tempóban megérkezünk tehát a végállomásra, megáll a busz és mivel soha nem értettem, hogy mi fog történni, csak követem a többieket. És igen… elfoglaljuk a szállást, ami nem más, mint egy sportcsarnok. Mindenki rendkívül izgatott és keres magának egy „helyet”, ahol az éjszaka aludni fog, én sem teszek másképp. Megérkezik ugyanide egy másik csapat is, azt hiszem Gironából és velük együtt, immár több mint 200-an megtöltjük a sportcsarnokot hálózsákokkal. Még nem igazán értem, hogy fogok aludni, de valahogy nem is érdekel, feldob az, hogy először vagyok ilyen szituációban és legalább már tudom, hogy nézhet ki mondjuk egy menekülttábor :D ez azért biztosan jobb annál, legalább az emberek hangulata miatt… aztán irány be a városba, fellépő ruhában :D rózsaszín felső, fehér alsó. Annyit azért lefordítanak nekem is, hogy a szálláshelyre legközelebb hajnal 3-kor indul vissza az első busz… no problema :)

Szép lassan kiderül számomra is, hogy miről van szó... ennek a kis valenciai városnak a meghívásának/szervezésének köszönhető ez a két nap. A helyi ünnepet (ami nem tudom pontosan mi volt) szerették volna színesebbé tenni ezzel a produkcióval. Feladatunk, hogy este végigvonuljunk az utcán - zenével, néha megállva és végrehajtva egy-egy kisebb mutatványt - ezzel invitálva a népet, hogy tartsanak velünk a főtérre, ahol a nagy fiesta lesz. Előtte alkalmunk volt picit kipinni az út fáradalmait, hiszen a felvonulás egy a hazai kirakodóvásárhoz hasonló helyről indult, ami telis-tele volt helyi gazdák szebbnél-szebb termékeivel, sajtok, kolbász, péksütemények, olivabogyók, gyömölcsök, kaja, kaja minden mennyiségben. Nem is bírtam ki, vettem egy csomó fincsi dolgot, gondoltam, ha már ez az út teljesen ingyen volt, ennyi belefér :) A spanyolok persze a sörös pultál kezdték, és amit terjedt a hír, hogy 2 vagyis két San Miguel csak egyetlen eurójukba kerül, hírtelen hatalmas tömeg kerekedett :) Nem is igazán értettem a dolgot, hogy hogyan akanak ezek egymás hátára mászni alkoholtól mámorosan, de állítólag 1-2 még elmegy :) qué bien...

A főtéren aztán hatalmas volt, még 2 csapat érkezett és felváltva mutattak be különböző alakzatokat, tapsolt a nép, nagyon élvezték (lsd képeken). Aztán az ünnepséget tüzijátékkal zárta le, de olyan, amit még sosem láttam: jelmezbe öltözött emberek rohangásztak a “töltényekkel” és lőtték ki azt. Mire vége lett már mindenkinek kopogott a szeme az éhségtől, táncolva, énekelve átvonultunk hát egy csarnokba, ahol már megvolt terítve és kb 300 főre készül a helyi specialtiás, mely nem más, mint a paella :) Kellő mértékű sör, bor elfogyasztása és a vacsi után pedig őrül buli kezdődött, tánc, zene, dj, spanyol dalok, ahol reggelig mulattak kicsik-nagyok...együtt...ezek a spanyolok tudnak élni.


Az első busz 3 helyett 3:40-kor indult (+40 perc :P) vissza a szálláshelyre. Közben egyesek már visszakeveredtek oda, ugyanis iszonyú horkolásra érkeztünk. A spanyol horkolás semmiben sem különbözik bármely nemzetétől, egyeseké szelíd, másoké nagyon mélyről jön... akkor aludjunk vagy mi... füldugó? Nada. Hát nem volt semmi...

A másnap reggel nagyon korán kezdődött, sorban állás reggeliért, álmos fejek, aztán be a városba újra, persze ha a sör még mindig csak egy euro akkor a spanyoloknak inni kell, én tuti hánytam volna :) aztán ebéd, amire másfél órát vártunk, és indulás vissza, most jobbra tenger, balra hegyek, a busz sokkal csendesebb, a táj még mindig gyönyörű :)))

Muyyyy maravilloso!!!

How it begins...

Akkor hát kezdjük... de hol is? Talán a legelején... pár nappal sok-sok "miért", "hova", "kikhez","mit fogsz csinálni" kérdés megválaszolása után- ami a most következő kalandot megelőzte - 2009. október 8-n elindultam arra az útra, amire régóta vágytam, amiről sokat tudtam, hallottam mások beszámolóiból és amit szerettem volna a saját bőrömön megtapasztalni. 9 hónap önkéntesség Terrassaban, Katalóniában, Spanyolországban az Európai Önkéntes Szolgálat keretében.

Majd félmázsányi cuccal, karácsonyfa képében megérkeztem Barcelona repülőterére. Nagyon kedves lány fogadott, bár a sok csomag láttán picit mintha ő is megszeppent volna :) szinte akcentus nélkül beszél angolul, itt kezdett gyanús lenni, hogy tuti nem spanyol, rákérdeztem és bingó... szlovák (a szervezet önkéntese), mint ahogy a mentorom, Sasha, a másfél hónapja érkező szintén EVSes önkéntes-társam, Robo és a szervezet egyik főállású munkatársa, Monika is. Az ő történetükről talán picit később. A La Vibria-ban mi vagyunk tehát a kelet-európai szekció avagy a "kommunistas", mely teljes összhangban dolgozik együtt "francistas", vagyis a spanyol csapattal. Egymás közt így viccelődnek.

Elvergődünk tehát a katalán fővárosba, ahol Lucia meghív egy csudajó vegetáriánus étterembe, és közli, hogy annyit ehetek, amennyi belémfér, mert ezt a szervezet állja. Ezt nem is hagyom ki, így már ittlétem első órájában megkóstolok egy-két helyi sütit, melynek saláta, sült zöldségek és paella készíti elő a terepet...nyamiiii

Terrassaba Barcelona szívéből, a Plaça Catalunya-ról induló katalán vonattársasággal, FGC-vel lehet könnyen eljutni (ezt főleg azoknak mondom, amik tervezik, hogy meglátogatnak, gyertek pleeeease!). 43 röpke perc és elérkezünk a város központjába, egyenesen a Rambla-ra, ahol mentorom, Sasha már várt minket. Az állomástól körülbelül 3 percre lakom, egy szűk kis utcában (kép jobbra). Lakótársaim 2 katalán fiú. Az egyik egész jól beszél angolul, valami filmes szakot végzett és saját kis vállalkozása van, a másikról még nem derült ki pontosan, hogy mit csinál, de szegény mindig nagyon koszosan és fáradtan érkezik haza. A szobám kicsi. Dániában sem volt semmi, de itt a szabad tér nagyság kb 2 nm - nem viccelek, de azért nyugodtan tessék jönni, mindenre van megoldás :D A lakásban van minden, semmiben sem szenvedek hiányt, de egy füldugót mindenképp beszerzek...

Első nap este találkoztam Roboval (a másik önkéntessel) és az egyesülettől még pár emberre, megmutatták, hol folyik az éjszakai élet. Sima hétköznap, mégis telis-tele emberekkel az utca, a kocsmák, késő estig. Fura volt először itt ébredni, és egyben ismerős is volt az érzés, Dániában sem volt ez másképp, de azért szerintem ott hosszabb idő volt megszokni. Itt sokkal közvetlenebbek az emberek és lehet, hogy már egyfajta rutint is szereztem azóta. Valahogy nem tudtam, mit kezdjek magammal első reggel, végül megpróbáltam otthonossá tenni a szobát és elindultam első bevásárló körutamra a közeli szupermarketbe. Láttam hatalmas halaspultot, ismeretlen élőlényekkel (szegények), és minden hasonló volt, csak mintha mindenből többféle lenne és sokkal szebbnek tűntek a frissáruk. A tej dolog az még megfejthehetlen, de majd kérek tanácsot, van egy csomóféle, de amit kóstoltam, csöppet sem hasonlít arra, amire a tej szót használom.
Aztán később találkoztam Roboval és Monikaval, ő végezte a projektemmel kapcsolatos összes adminisztratív munkát, sokat dolgozott azért, hogy most itt lehessek. Egy kávé mellett elmondta, nagyjából mire számítsak a munkámmal kapcsolatban és beszélt kicsit a szervezetről. De erről majd legközelebb...

A beszélgetés során elhangzik, hogy a hétvégére mindketten elutaznak egy terrassai csapattal Valenciába és este valami próbára mennek, ami egyébként minden kedden és pénteken zajlik. Halottam már erről a katalán specialitásról, ami angolul "human castle" vagyis "emberi vár" néven fut és mint kiderült Terrassanak is van egy ilyen csapata, ami az egyik leghíresebb a világon... gondoltam, ezt nekem is látni kell, így este csatlakoztam a tréninghez. Hát az nem kifejezés, hogy le voltam nyűgözve, hihetetlen ezt élőben látni, és az egész egy csoda. Egyrészt a technika, ahogy csinálják, másrészt az emberek! Négy-öt éves gyerekektől, a tínédzsereken, felnőtteken keresztül, az idősebb generációig, minden korosztály képviseltette magát, az egész légköre nagyon pozitív volt, tudom, hogy nyálas, de boldogság, öröm áradt az egészből, ugyanakkor ahhoz, hogy a 'mutatványt' meg lehessen csinálni rendkívüli koncentráció és egymásra figyelés szükséges. Szóba elegyedtem a csoport egyik vezetőjével, aki mintegy gyorstalpaló tanfolyamként bevezetett a dolog rejtelmeibe és egyszercsak ott találtam magam a tömegben, a produkció fontos részeként :)

Így történt, hogy első hétvégémet a Minyonokkal Valencia tartományban töltöttem. Jelentem: kezdek szervesen beépülni a katalán kultúrába :))) már csak a nyelvi nehézségeket leküzdése vár rám, mással nem lehet probléma. A hétvége részletei később...addig is egy kép róluk, ízelítőül...