La primera impresión

Azt hiszem, itt az ideje, hogy a munkáról is szó essék. Az a helyzet, hogy nagyon fogom szeretni. Lassan el kell kezdenem a negatív dolgokat tudatosan keresni, ha kicsit szomorkodni akarok :) Tegnap volt tehát az első munkanapom a kórházban és egy kisebb félreértés miatt sikerült is egy órával később beesnem. A reakció nem volt más, mint a már jól ismert "no problema" és sok-sok mosoly leendő kollégáimtól. Nagy szeretettel fogadtak, és bár angolul csak egy lány beszél (ő sem túl sokat), a többiek mint spanyolul beszéltek hozzám, én meg mit tehettem volna: néztem okosan. Felőlem a halálos ítéletem is elhangozhat, arra is csak bólogatnék kevesebb mint egy héttel a megérkezésem után.

A munkatársaimról később még biztosan mesélek, most egyelőre csak röviden, hogy kikről és miről is van szó. Què és AVAN? Nos, ez a mozaikszó egy szép hosszú névből ered (L'Associació Vallès Amics de la Neurologia), mely non-profit szervezet főleg idegrendszeri betegségekben szenvedő embereken szeretne segíteni, úgy mint Alzheimer-kór, szklerózis multiplex, Parkinson-kór... egy egyesületről, egyesületek szövetségéről van szó, akik a katalán régióban több helyszínen működnek, így nekem is többfelé kell majd dolgoznom. Egyelőre a legtöbb időt itt Terrassaban fogom tölteni, valamint egy tőlünk nem messze lévő városban, Sabadellben.


Első munkanapom elég rövidre sikerült, de annál intenzívebben telt. Minden nap 3 órakor elindul egy sofőr (Soriano), hogy felvegye a betegeket otthonukból egy számukra kialakított autóval és behozza őket a kórház egy speciális részlegére. Ott az egyesület egy termet bérel és szakembereket alkalmaz, akik megpróbálnak fejlesztő foglalkozásokkal javítani az állapotukon. Feladatom, hogy minden nap Sorianoval tartsak és segítsek a ki-beszállásnál, majd a kórházban részt vegyek a gyakorlatokon, mely egyrészt fizikai (itt Sonia-val, a fizikaterapeutával dolgozom), másrészt szellemi (ebben Begoña a profi, aki logopédus). Később még másokat is megismerek majd. Általában 2 csapat jön, az egyik 4-re, a másik fél 6-ra. Vannak idős nénik/bácsik, akik néha nem emlékeznek a saját nevükre sem, nem tudják milyen nap van, milyen év; vannak, akiknek nem érthető a beszéde, nem tudnak betűket, betűkombinációkat kiejteni. Vannak, akiknek 'csak' a járással van gondjuk, de szellemileg nagyon is épek. Tanulunk beszélni, írni, használni a végtagokat, memóriajátékokat játszunk és még sok mindent... ami az egészben hihetetlen, hogy mindenki mosolyog, mindenki kedves és pozitív, azt hiszem ezt nem lehet szavakban kifejezni. Legalábbis nekem nem fog sikerülni :))) Egyszerűen nagyon jó köztük!

Folyt köv...