Tegnap volt az önkéntes projektem utolsó napja. Hogy mit éreztem? Semmit. És ez engem lepett meg a legjobban. Sem szomorúságot, sem örömet, sem nosztalgiát, sem megkönnyebbülést. Vége van és kész. Még csak el sem búcsúztam senkitől. Sokan még csak nem is tudják, hogy nem megyek többet. Nem éppen erre számítottam. Azt gondoltam, hogy sírva fogom elbúcsúztatni a betegeket, akikkel együtt dolgoztam és hogy fájó szívvel hagyom itt Katalóniát az önkéntes program után. Azt gondoltam, hogy nehéz lesz 9 hónap szabadságot, nyaralást magam mögött hagyni. Mégsem az. A körülmények idő közben változtak. Eredeti terveim, mely szerint hazamegyek tanulni meghiúsultak a pénz és ösztöndíj lehetőségek hiánya miatt. Találtam egy multinál állást itt Terrassában és maradok. Ezzel kicsit úgy érzem, hogy nem is ért véget semmi. Sőt csak most kezdődik igazán. Szerettem amit csináltam, és egyáltalán nem garantált az, hogy szeretni fogom, amit csinálni fogok. Szerettem volna a szakmámban, non-profit szervezetnél állást találni, de ehhez még tanulnom kellett volna és a szakmai előrehaladásom úgy tűnik várat magára. De hát a választás nem mindig a miénk. Az EVS projektem sajnos egy kész anyagi csőd lett, nem fizettek ki sok száz eurót nekem (lakbér és zsebpénz) és lehet, hogy már nem is fogják. Össze kell szednem magam anyagilag és ehhez igenis a multi környezet a legalkalmasabb és a 10 órás munkarend egy gép előtt görnyedve. Tudom, hogy ez nem végleges állapot és hogy idővel megtalálom a hozzám illő munkát, de hogy az itt lesz-e Spanyolországban, vagy tovább kell mennem... idővel kiderül...
Folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése