Bad luck, good luck

Az otthoni eseményekről most nem írnék túl sokat. Tényleg megállt az idő és tényleg szinte minden ugyanolyan, mint amikor eljöttem, csak az idő borúsabb, hidegebb. Ismét tudatosult bennem, hogy nagyon jó dolgom van Katalóniában és hogy az itt töltött kilenc hónap hatalmas ajándék az élettől. Budapesten furcsa volt, hogy már nincs meg az albérletem, az utcán sétálva inkább voltam turista, mint valaki, aki hat évig dolgozott, tanult, élt ebben a városban. Úgy gondolom, hogy ez nem egy tartós benyomás és ha visszatérek az előző életembe, újra olyan lesz számomra a város, amilyen volt.

A legjobb, gyerekkori barátnőmmel két napja visszatértem Terrassába:) Nem volt egyszerű, de átkínlódtunk magunkat a csomagokkal Barcelonán, még az éjjel kettő órás kelés sem fogott ki rajtunk. Egy hét városnézés, kirándulás, vásárlás... ez volt a terv, de ez már az első napon kudarcot vallott két feltehetően dél-amerikai, rendkívül kedves hölgynek köszönhetően. Nekik köszönhetjük azt is, hogy jókat nevetgéltünk a Güell Parkban, miközben kiraboltak minket és hogy másokat is megnevettetünk a történetünkkel. A "nem tudom hogy sírjak vagy nevessek" tipikusan esete. Na de kezdjük az elején. Viszonylag korán elindultunk Barcelonába, még a vonaton kigondoltunk egy egész napos városnézési tervet kezdve az Antoni Gaudí tervei alapján épült hatalmas Güell Parkkal. Szerencsések voltunk annyiban, hogy november végén már nincsen olyan sok turista itt, és csodálatosan szép idő is volt. Megnéztük, amit meg kell, aztán elkanyarodtunk egy kisebb útra, elhaladtunk egy fa alatt, amikor éreztük, hogy valami ránk hullik. Mögöttünk két kedves hölgy kiabálással hívta fel figyelmünket, hogy ez bizony madár ürülék és tele van az egész hátunk és hajunk vele. Kedvesen félreinvitáltak egy újabb adag madárszartól kevésbé veszélyeztetett padhoz, ahova nyugodtan lerakhattuk a táskánkat, mintegy tálcán kínálva fel nekik Andi összes útra szánt, összespórolt pénzét és az én maradék zsebpénzemet. Elővették tisztító felszerelésüket (víz, zsebkendő) és nagy nevetés közepette tisztítgattuk egymás ruháját és haját. Minden apró részlet meg volt tervezve: az egyik folyamatosan szóval tartott minket, kezembe adta a zsebkendőt, ő öntötte a vizet, és először Andi haját mostuk, közben a másik nő az én ruhámat mosta. Megköszönve segítőkészségüket, folytattuk utunkat és a hegyet elhagyva, végigsétáltunk a Passeig de Grácián, majdnem végig, a Placa Catalunyaig. Betértünk egy könyvesboltba, hogy vegyek egy spanyol kisszótárt és akkor realizálódott bennünk, hogy bizony az összes készpénzünk eltűnt. Először nem is esett le, hogy ez hogy lehetséges, hiszen minden megvolt (kártya, iratok), aztán végigpörgettük magunkban az eseményeket és mindkettőnknek beugrott a két ribanc képe, és lassan minden megvilágosodott. A helyzetet utólag elemezve a történet elemi kikristályozódtak, a helyszín, a rendkívül kreatív, humorral fűszerezett sztori, két turistának öltözött hölgy és persze a jóhiszemű áldozatok.

A tett helyszíne (jobbra a fa)



Aztán egy padon ülve szépen elkezdtük megemészteni a dolgokat és egyet értettünk abban, hogy vissza kell mennünk a parkba, hogy elmeséljük történetünket az ott dolgozó rendőröknek... biztosak voltunk abban, hogy nem mi voltunk az elsők és az utolsók, akikkel ez megtörténik. Szétjártuk a lábunkat, megmásztuk a hegyet, mire nagy nehezen elkeveredtünk egy rendőrállomásra, ahol összeszedve spanyol tudásomat röviden előadtam a helyzetet. Miután kitöltöttünk egy formanyomtatványt, a váróteremben szóba elegyedtünk egy szintén várakozó spanyol pasival, akit láthatóan gyötört a kíváncsiság, hogy mi a fenét keres két szőke, furcsa nyelven beszélő lány egy katalán rendőrállomáson... megkérdezte honnan jöttünk és mivel fogalma sem volt, hogy hol van Magyarország és még a környező országokat felsorolva sem derengett neki, hogy Európáról, a ő kontinenséről beszélünk, én legszívesebben ott rögtön lezártam volna a beszélgetést, de csak-csak kérdezett, végül előadtuk neki is a történetet és ettől olyan harsány nevetésbe tört ki, amitől az egész terem visszhangzott. Tanulság: a katalán nemzet rendkívül együtt érző... na de ne általánosítsunk! A rendőr, aki kihallgatott minket, sokkal kedvesebb volt. Spanyolul és angolul elmagyaráztuk neki a dolgokat, ő szépen mindent jegyzetelt, sokat kérdezett és megnyugtatott minket, hogy el sem tudjuk képzelni, hány szem lesett ránk például a Passeig de Grácián is, miközben ott sétáltunk... ezeknek a csalóknak, rablóknak ez a hivatásuk, profik, ebből élnek; párban (legtöbbször négyen) dolgoznak és nyilván, legfőbb célpontjuk a hozzánk hasonló turisták. Ő tudta, hol van Magyarország, sőt egy Budapest nevű zenekart is ismert (tényleg létezik ilyen?). Vele is elnevetgéltünk, még olcsó, helyi éttermeket is ajánlott, aztán a végén azért helyesnek láttuk közölni vele, hogy számunkra ez tényleg rengeteg pénz, bár ők nem érezték át ennek súlyát.

Visszatértem ... a szerencsétlenkedéseimmel együtt :)))